a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2012. augusztus 31.

Oszd meg és uralkodj!


Újabb Robb/Theon, a változatosság kedvéért ezúttal Robb szemszögéből és ASOIAF alapon.
Ami azt is jelenti, hogy kivételesen megőriztem az eredeti négy éves korkülönbséget, ám röpke kilenc oldal alatt rohamosan öregednek, szóval senki ne féljen.
cover art: faded-mind


OSZD MEG ÉS URALKODJ!


Ha apa kilovagol, az csak azt jelenti, hogy nemsokára (pár hét vagy pár holdforduló után) diadalban tér vissza. Robb nézi a vár fokáról ahogy elvágtat, és utána is egyre az utat lesi, mert minden nap hazavárja, hiszen minden nap itthon lehet. Ez az, amit anya nem ért, anya, aki a tornyokban borong és Sansát dajkálja: nem tudja, hogy apa végül mindig hazatér, fáradt mosollyal és gyönyörű ajándékokkal.
Robb hat éves, és amióta megérkezett a holló a Greyjoy-forradalom bukásáról szóló hírekkel, az első fénnyel kel és a legutolsóval nyugszik. Éppen pirkad, amikor végre felporzik az út és a bágyadt, téli sugarak fellobognak a vérteken és a fegyvereken. A legszívesebben ordítva kifutna a hazatérő sereg elé, de nem erre tanították, a legszívesebben velük ment volna, de még nem jött el az ideje. Összekulcsolt kézzel, nagy, komoly léptekkel megy a kapuhoz, számol magában, hogy ne rohanjon, egy...kettő...három, csak lassan, aztán feszesen megáll anya mellett, köröz a vállával, kihúzza magát, és az állát felszegi.
Apa csataménje nyerítve szökken át a csapóhídon, büszkén kirúg, sörényét rázza. Apa leszökken róla, a nyeregből pedig leemel egy kisfiút. Anya egy pillanatra megfeszül, Robb bátortalanul felpislog rá, aztán a fiút nézi. Magas, nála mindenesetre magasabb, és idősebb is. Durva bőrzekét visel, posztóköpönyeget, poros csizmát, de Robb tudja, hogy ő is úrfi, előkelő és rossz vérből.
Theon Greyjoynak hívják, apa hozta haza a háborúból, ajándékba. Mától az övé, és végigvizslatja azzal a szenvetlen udvariassággal, ahogy az ajándékokat szokás, nem ujjonghat és tapsikolhat, mint a többi gyerek.
- Robb Stark, Winterfell örököse, és Lady Stark a Tully-házból!
Érces hangon bejelentik őket, Theon körbenéz, aztán, mint aki hirtelen észbe kap, féltérdre ereszkedik, és látszik a mozdulatból, hogy először tesz ilyet életében, merev és esetlen, azt sem tudja, a kezét hova kell raknia, csak tehetetlenül lóg a teste mellett, és leszegi a fejét, mintegy szégyenkezve. Robb kinyúl felé, bár túl messze van ahhoz, hogy talpra segítse, és szól, ahogy apa szokott szólni, parancsol:
- Fel!
Theon pedig engedelmeskedik.

Robb már elég idős hozzá, hogy ne csak tudja, hanem értse is, hogy Jon nem is igazán a testvére.
A húga, vér a véréből, mást sem csinál, csak sír és kiabál.
Jonnak soha nem lesz olyan élete, mint neki, mert fattyú, és Sansának sem, mert lány, Theon viszont más: Theon hozzá tartozik és a jövőjük is megegyezik, nagyapáik vére árán urai olyan földeknek, melyek az ő csontjukat is elnyelik majd, ha ők meghalnak, amíg védik őket. Így megy ez időtlen-idők óta, mert így kell lennie; Robb még nem fogja föl, miért, de megnyugtató, hogy nem ő az egyetlen, akinek ez a végzete.
A királyok majd hadba hívják, és ő megy, nőül veszi azt, akit a szülei neki szánnak, utódokat nemz és végül megtér majd a családi kriptába, mint minden Stark. Theon viszont más harcokat fog vívni, más asszonya és más gyermekei lesznek, és máshová temetik majd, és ez így olyan, mintha neki rögtön két élete lenne. Theon ugyanazt kapja, amit ő, de mégis mindig mást. Ennél semmi sem lehet izgalmasabb.

Az első hetekben, a közös étkezések alkalmával folyton bámulja. Tudja, hogy nem illik, de csak ilyenkor láthatja, figyeli és próbál olvasni a mozdulataiból. Theon gyorsan eszik, de nem habzsol, durván rág, de nem csámcsog. Fel sem néz a tányérjából, és le sem nyeli az utolsó falatot, amikor már feláll az asztaltól, meghajol, és a szobájába vonul. Könnyedén lépked, amíg szem előtt van, aztán hallják, hogy futni kezd és végül már ina szakadtából rohan.
Robb szeretné utolérni.
A szobája környékén lebzsel, az olvasásleckéjével a küszöbére kuporodik, fel-alá sétál a folyosón és egy napon Theon megelégeli és valósággal feltépi az ajtót.
- Bejöhetsz! - Nyel egyet. - Bejöhetsz, ha gondolod...
Robb vadul rávigyorog és nem kéreti magát.

Theon lassan megszokja az ottani életet, és Winterfell is megszokja őt. A jelenlétét egy idő után mindenki természetesnek veszi, csak Robb nem, Robb soha. Robb itt nőtt fel, és a kovács arca épp úgy ismerős, mint az apjáé, a molnárnéé mint az anyjáé, az árva fiúké mint a sajátja, Theon viszont mindig szokatlan és idegen és érdekes. Nem olyan, mint a vendégek, nem fia a várnépnek, nem tagja a családnak, de mégis folyton jelen van. Robb ragaszkodik hozzá, hogy a jobbján üljön, követi mindenhová, tétován utánozni kezdi, ahogy beszél és ahogy mozog. A legjobban a mosolyát szeretné magának, Theonnak kócos fogai vannak és nehéz, mély nevetése, ami egyre mélyül, ahogy felcseperednek.

Íjászkodnak, Theon nyilai olyan könnyedén siklanak, mint az ezüstös halak a patakban, a saját lövései viszont elhibázottak, alig érik a tábla szélét, vagy egyszerűen lepattannak róla. Theon eleget tesz a kötelességének, és kihúzza a vesszőket, közben pedig úgy mosolyog, mintha valami közös tréfán osztoznának és Robban harag robban, valósággal kitépi a kezéből az újratöltött tegezt.
- Apa azt mondja, az íjászok állnak leghátul a csatában. És végig a várfalak meg a sáncok mögött vannak. Mint a gyávák.
- De velünk kezdődik a harc. - Hunyorít, és a szemében tüzek lobognak. Theonnak nem csak elmesélték és megtanították a háborút, Theon látta. - Az első halottak a mieink. És amikor majd felharsannak a kürtök és lüktetnek a dobok, és vágtatni kezdesz a sereged élén csupasz karddal, én ott leszek mögötted, hogy a lövéseimmel fedezzelek, és ha kiürül a tegez, ott leszek melletted, hogy acéllal és ököllel védjelek. Viszont ha nagy igyekezetemben el találok esni, nos, akkor neked kell a Hét Királyság legjobb íjászának lenned helyettem, és az így nem fog menni, és ha nem fog menni, akkor visszatérek, hogy kísértselek. - Mögé lépdel, szinte nesztelenül, a karja alá nyúl. - Túl feszes vagy.
- Nem vagyok túl feszes.
- Hajlítsd a mutatóujjad a markolat hátsó felére, a hüvelyked pedig érintse a középső ujjadat.
- De Ser Rodrik azt mondta...
- Én meg azt mondom, hogy Ser Rordik bekaphatja. Így pontosabb és gyorsabb a találat. - Eligazgatja a kezét, úgy játszik vele, mint Sansa a babáival. Szorosan hozzásimul, mintha az árnyéka lenne, kényszeríti, hogy együtt lélegezzen vele, Robb pedig mohón kortyolja a levegőt, mert úgy érzi, fuldoklik, a gyomra nehéz, a feje könnyű. - A bal szemed legyen egy vonalban a céllal! - A táblát nézi, de nem látja. Zsong a teste, bizsereg mindenhol, ahol Theon hozzáér. Dühíti ez a tehetetlenség, ez a kiszolgáltatottság, a legszívesebben ellökné magától; a legszívesebben a bőre alá bújna. Theon teste az íj és most megfeszül a kezei alatt, Theon szava a nyíl, gyorsabb a hangnál és a gondolatnál. Nem tudja kezelni. Sosem érhet célt.

Amikor eljön a hideg és a sűrű nyári hó, és a szelek vonyítanak, mindannyian egy ágyban alszanak, ő és Jon és Sansa és Arya és Bran, néha még a kicsi Rickon is, de Theon soha, pedig ő jobban fázik mindannyiuknál. Aztán egy este beállít a szobájába, amikor egyedül fekszik, és jégcsapok recsegnek a csizmája alatt. Robb asszony- és szesz szagát érzi, ahogy melléheveredik ázott ruháiban, káromkodva lerugdalja a cipőjét, aztán átkarolja őt.
- Bocsánat, de rohadt hideg van.
- Semmi... - suttogja Robb, pedig ez minden, Theon keze a hasán, és ahogy összekuporodnak, érzi forró lélegzetét a tarkóján, az ing kemény gombjait, hév ölét, a lábaik pedig összegabalyodnak. Nem lát belőle semmit, de érzi maga körül, az ölelése úgy zárja magába, mint egy olvadt vaskoporsó, máglyán hevernek, izzik minden.
Theon fogai vacognak, ő pedig zihál, lassan lerugdossa magáról a takarót, a csúcsos ablakon át beszűrődő holdvilágot kémleli tompán, és próbálja eltalálni, mikor lesz hajnal, mikor lesz nappal, mikor lesz vége, hány óra még, mennyi idő adatott meg...
- Mi az? - Theon hangja kásás az álmosságtól, akadozik a bortól, a szavai elmosódnak, a valóság viszont egyre elevenebb.
- Melegem van.
- Stark! - horkant, és úgy helyezkedik, hogy a vállát is átkarolja, az arcát a hajába temeti. Robb így szokott aludni a testvéreivel is, próbál erre gondolni, de Theon nem hús a húsából és a vér a véréből, Theon csont és erek patakja, valami, ami életben tartja és erőssé teszi.
Most ő próbál közelebb férkőzni, behajlítja a gerincét, a csípőjét hátra tolja, de nem elég, vászon és bőr feszül köztük, és ahogy Theon elalszik, az ölelése sem olyan erős már, és álmában máshol jár, elhagyja őt, fellázad és többé nem engedelmeskedik. A messzeringó tenger szólítja magához, amit Robb még csak nem is látott soha. Képzeletében pontosan olyan kék, mint Theon szemei, és olyan sós illata van, mint a bőrének.

Egy lakomán mulatoznak, és amióta annyi bort ihat, amennyit csak akar, valóban mulat. Theon a térdére ülteti a hentes lányát, aki felszolgál, legalábbis ez lenne a feladata, de Theon nem engedi, gyengéden lefogja és édes szavakat suttog neki, aztán pedig mocskos szavakat, és a lány elpirul. Robb a pohár fenekére néz, az ital a nevetéssel együtt megsavanyodik a szájában, és amikor felnéz, Theon bort ken szét a lány puha ajkán, ő pedig a szájába veszi az ujjait. A tekintete tompa és homályos, arcán a legteljesebb kéj mámorra, a blúzából előbuggyanó fehér keblek vadul hullámoznak és remegnek, amíg Theon beléjük nem markol, és ismét súg neki valamit, aztán a fülébe harap.
- Ne itt! – szól rájuk valamelyik zászlósúr fia, Robb pedig egyetlen intéssel elhallgattatja.
Theon megtehet mindent, amit neki tilos. Theon részegre issza magát, durva tréfákat mond, teli torokból nevet, asszonyokkal hál a kamrában vagy egy szénaboglyában, eltűnik napokra, tolvajokkal kockázik, gúnyolja Észak urait és az istenek vérző faarcába röhög. A matrózok táncát ropja, fütyörészik, hazudozik, összeverekszik bárkivel és él, él, él. Ez nem az az élet, amire Robb vágyna vagy amit irigyelne, de valami, ami sosem lehet az övé, de mivel Theonhoz tartozik, Theon pedig hozzá, részesül benne.

Theon a tulajdona, de mégis szabad, és ezzel saját magát ejti csapdába. Féktelennek akarja látni és betörhetetlennek, de ha meghagyja ilyennek, akkor elveszíti; ha változtat rajta, megöli.
- Legyünk legyőzhetetlenek. Legyünk halhatatlanok.
Ez az egyetlen esélye. Az istenerdő avarjában fekszik és az eget nézi, ami kéken és fényesen feszül felette, kinyújtja a karját és begörbíti az ujjait. Ha csak meg tudna állítani egy felhőt, ha csak igába hajthatná a napot... Theon mosolygó arca hajol fölé, a fiú a térdeire támaszkodik és nevet.
- Hát te?
- Imádkozom. Hagyjál.
- Fekve?
- Úgy is lehet.
- Akkor én imádságos ember vagyok.
Letelepszik mellé, a testük között egy sorsnyi, egy ítéletnyi távolság.
- Szerintem vizek vannak az égbolt felett – szólal meg ismét Theon, ő pedig lehunyja a szemét.
- Szerintem nincs ott semmi.
- Akkor az istenek hol laknak?
- Nem tudom.
- Talán benned.
Összenézek. A lombok jajongnak, nyögnek és holt levelek zörögnek. Theon elkapja a tekintetét.

Nagyon sokáig nem gondolt rá, hogy Theon nemet is mondhatna, hogy azt tehetné, amit valójában várnak tőle, és ellenszegülhetne a parancsoknak, fellázadhatna a Stark-ház ellen és ellene, elhagyhatná őket; hogy az, hogy itt és vele él, egy döntés, és éppúgy Eddard Stark vagy Balon Greyjoy döntése, mint Theoné. Választott, és őt követi, önszántából és ez ijesztő, mert ki tudja, meddig tart ki néma fogadalma mellett.
Robb megpróbálja szétroncsolni, csak egy kicsit tönkretenni és leigázni, hogy hatalma legyen felette, úgy érzi, nincs más módja, hogy végleg megszerezze, Theon viszont eltűri a sértéseit, a legkegyetlenebbeket is, fékezi a dühét, elcsitítja őrjöngését, elsimítja sértettségét, sem daccal, sem gőggel, sem pedig erővel nem tudja megtörni, és végül ő az, aki felőrlődik ebben.
Theon szereti, de őt mindenki szereti, tehát ennél több kell.

Theon akkor kiáltja ki királynak, amikor mindenki más. Észak Királyának, és nem a sajátjának.
A korona az asztalon pihen, a térkép felett, ő a hevenyészett ágyban hever és hallgatja, ahogy a katonák beszélgetnek és nevetgélnek. Csontig mar a hideg, de Theon ott van kint velük és nem itt bent, vele, a sátorban. Vállalta az első őrséget, suttogva mesél és pisszegve csöndre inti azt, aki túl hangosan röhög egy-egy tréfán.
- Őfelsége alszik!
Őfelsége ébren hánykolódik, szorosan magához szorítja a vánkost és körégömbölyödik. Grey Wind nyüszít és nézi őt bölcs sárga szemekkel, de nem segíthet rajta. Nem segíthet rajta egyik embere sem, sem az anyja, sem a névtelen istenek, sem senki a halottak közül. Az összes csatáját megnyeri, azt a háborút viszont, ami valóban egyedül csak az övé, elbukta.
Reszket, és Theon most nem fogja átmelegíteni, fél, és nem mondhatja el neki, apa halála óta egy kísértet keze fonódott a torkába és a szájába adagolja a szavait.

Felnőtt férfi lett, arra vágyik, mint egy felnőtt férfi, és ettől érzi magát gyermeknek, hiszen ez tulajdonképpen ugyanaz, amit egész végig akart: Theon. Talán nem fogja tőle Pyke függetlenségét kérni. Talán nem, de mivel ő a Vas-szigetek örököse, mindenképpen így lesz, hiszen Theon birodalma nem lehet másmilyen, csak szabad. Várja, melyikük mondja ki előbb és hogy mi lesz az indíték, a hajó, a vár, a haderő? Theon a szívén viseli a sorsát, ezért itt fogja hagyni, eltépi tőle az életét, hogy újat adhasson neki, az első igazit, az első sajátot, a csatákkal, az asszonnyal, a gyerekekkel, a halállal. Ez volt minden, amit neki szántak, Theon csak szeretné visszaadni, ami jogosan megilleti, és cserébe ő is csak az örökségét kéri. Ha most elmegy, soha többet nem tér vissza, és ezt mindketten tudják, de Robb mégis próbálja elképzelni, milyen lesz, ha öt év múlva, tíz év múlva, ötven év múlva szemben állnak egymással, Robb király és Theon herceg, nem, király ő is, talán erre megy ki az egész? Hiszen akkor ismét egyelőek lesznek, ismét ugyanazzal az élettel, és Theon ismét dönthet úgy, hogy követi őt, ő pedig úgy tehet, mintha valóban uralkodna felette, mintha sikerült volna térdre kényszerítenie, megfenyítenie, és nem magától hajolt meg előtte. Egy csatában lehet győzni és veszíteni, de mi történik valójában, ha az ellenfeled megadja magát?

- Az első fénnyel indulok.
Theon átveszi a pergamentekercset, ropog a tenyerében, még forró rajta a viasz és ahogy véletlen hozzáér, elkapja a kezét.
- Szükséged lesz valamire?
- Nem. - A földet nézi, a sátor díszes szőnyegét.
- Előre küldtem egy hollót atyádnak a hírekkel. Illően felkészülhetnek a fogadásodra.
És nem fordulhatsz vissza.
- Rendben. - Hallgatnak, aztán Theon föltekint, a gyertyaláng csillog a sodronyingén, Robb páncélt visel, de ettől a pillantástól semmi nem védheti meg. - Robb...
- Ennyi lesz – csattan fel, kijelentés, utasítás, nem kérdés, még int is hozzá, fehéren rebben a keze majd ökölbe szorul, Theon viszont nem mozdul, csak nézi őt és tekintetének mérge szétárad az ereiben, jéggé dermed ahogy Theon puhán félreteszi a levelet, az asztalra támaszkodik és fölé hajol.
Theon szerelmes belé.
Ő szerelmes Theonba.
Próbálják megjegyezni egymás arcvonásait, melyek ismerősebbek, mint a tükörkép, de homályosabbak is és ki tudja, hány nap, hány hónap vagy hány év kell hozzá, hogy végleg elkopjanak, hiszen még soha egy pillanatot nem töltöttek egymástól távol, mindig csak így voltak, egy karnyújtásnyira, és egyikük sem mozdult.
Theon előrébb csúsztatja a kezét az asztalon, Robbnak eszébe jut minden, ami lehetne most, de eszébe jut minden, ami soha nem lesz már, és nem mozdul, mert nem éri meg, hibás stratégiai lépés, túl nagy kockázat és túl sok áldozat.
Theon kiegyenesedik, majd meghajol, a tekercset a markába szorítja és balra át, távozik, a kezében a saját jövőjével, a lábai Robbén tipornak minden egyes megtett lépéssel ezentúl.



komment: igen // nem

25 megjegyzés:

Fekete Retek írta...

Hol a többi megjegyzés?????
Annyira szép lett, ISMÉT, a 360 fokos barokk körmondatokkal különösképp. Nekem ez most nagyon tetszett.

Reisuto írta...

Szegény sztorit olyan szép ívben elkerüli mindenki, hogy úgy döntöttem az első öt kommentelő csillogó elismervényt kap!
GRATULÁLOK!!!4!!NÉGY!
http://bln.gs/b/25ni6i
És köszönöm <3

Nussy írta...

Nem akartam első kommentelő lenni, mert milyen már, hogy mindenbe beleütöm az orrom, de sajnos csak eddig tudtalak megmenteni magamtól. Többiek meg, tessék kritikát írni! Fiúk-lányok, nem lehettek fáradtak már elsején!

Megint megcsináltad. És mivel egész kanonikus a sztori (vagy hát legalábbis szerintem az), nekem most ez a kedvencem mind közül. A tehetetlen fásultság, ami a ficből sugárzik, első olvasatra nem jött be, de valószínűleg kellett a ma reggeli esős idő is hozzá, hogy megtetsszen. Lehet, hogy a Cosmo-s fluff után nehéz visszarázódni az angst rideg valóságába. :') Mindenesetre nagyon köszönöm, élmény volt!

Reisuto írta...

Tessék, itt az okleveled :D http://bln.gs/b/25nlhc

Nagyon örülök, hogy tetszett, és én köszönöm, hogy végül írtál ^^ *dorombol*

ashtrayheart írta...

Én meg igazából megint csak magamat tudom ismételni, h ha te nem fogsz megélni az írásaidból akkor i dont want to live on this planet anymore...^^;

A szokásos félévkezdési agyf_sznak köszönhetően minden gondolatom elszállt amit megoszthatnék, de mivel rájöttem h kifejezetten szeretem halva született szerelmekkel szadizni a kis lelkemet (+ érzek egy kis párhuzamot a Theon×Robb és a régi favorit ♥Lightף♥ páros között) , egy valamit legalább megígérhetek: többet NEM fogok Lorenlyért nyavalyogni. (a)

Shiina Kitsune írta...

*Elsőnek ír kommentet, nagyon meg van szeppenve.*
Kezdem a legelején, jó? Őszinte leszek, sosem voltam a fiú/fiú páros rajongója. Ha tehettem, inkább elkerültem, valahogy nem az én világom volt. Aztán pár hónappal ezelőtt egy nagyon kedves barátom megjelent az egyik Sherlock-os irományoddal, én pedig elkezdtem olvasni, "mert-miért-ne?" elven. Azóta az összes történeted olvastam, és naponta feljövök a blogra, hogy hátha írtál valamit, bármit, akármit, de tényleg.
A Trónok Harca történetek pedig nagy kedvenceimmé váltak, különösen a Throbb központúak. (A sorozatot fangirl szinten követem, a könyvek pedig olvasás alatt állnak.)
Az "Oszd meg és uralkodj!" történetet nincs öt perce, hogy elolvastam, de már érzem, hogy kialakult bennem a szerelem. Egy csók sem csattant el Theon és Robb között, mégis olyan szépen építetted fel a kapcsolatukat, hogy egy percig elhittem, hogy ez a "valóságban" is így történt. A megfogalmazások különösen tetszettek! Olyan könnyűnek tűnik, ahogy olvasom, pedig biztos nem két percbe telt megírni.
Szóval azt akartam mondani ezzel az egésszel, hogy imádom a stílusod, az írásaid megihletnek (igen, én is írok, csak sunyiban) és egyszerűen nem tudok betelni velük! De mielőtt Shakespearig magasztallak, leszállok a búgócsigáról, és átmászok a szöges padra, hogy fangirl türelemmel várjam a következő szívszaggató, szem megkönnyeztető vagy éppen vigyor csalogató, rózsaszín felhőket eregető történeted. :)

Reisuto írta...

Hát szia-szia! ^^ Nagyon bátor vagy, hogy írtál, én pedig örökre hálás leszek érte, mindig gyönyörű pillanat, amikor egy csendestárs végre megnyilatkozik :D A barátosnédat is üdvözlöm! ^^ [És utólagos ám töredelmes bocsánatkérésem, amiért belerángattalak a slashbe.]

Kérek egy Throbb pacsit~ ^^ Én is a második könyvet tettem még csak le, és ma rendeltem meg a többit Angliából, de bőszen lespoilereztem már magamnak a főszálakat, hogy ne csináljak valami irgalmatlan bakit a fanficekben.

Külön örülök, hogy tetszett ez a történet, nagyon tartottam tőle hogy azért ekkora a csend mert senki nem meri a szemembe mondani, hogy nem jött össze ^^" [egyébként úgy este tíztől hajnal ötig írtam, de közben tumblröztem, youtubeoztam és chateltem, szóval nem ér. :D]

Sok sikert az irogatással, és nem akarlak rögtön elijeszteni, de mivel benne vagy az első öt kommentelőbe, te is kiérdemeltél magadnak egy epilepsziás rohamot okozó csillámgiccs-oklevelet :D [A twitteren tettem ezt az ígéretet és hát "a Lannister always pays his debts..."] http://bln.gs/b/25nm2s

Reisuto írta...

http://bln.gs/b/25nlz8 Kaptál személyre szabott angstos csillámgiccs oklevelet :D

És keblemre, sorstárs. Én csak most kezdem az egyetemet, tehát először szembesültem azzal a gyönyörű érzéssel, hogy amint összeállítok egy olyan órarendet, amihez nincs szükségem se időgépre, se teleportkapura, hoppákiesekháromkurzusról a nyamvadt rangsorolás/mázlipontozás miatt, és kezdhetem előröl és közben még próbálom elkerülni a suttyomvérfarkas professzorokat is és rettegek hogy a végén csak náluk lesz helyem és asdfghjkléáű; egyetem.

A halva születek szerelmek viszont éljenek (paradox-vészjelző villog), a LightxL sztorim meg haljanak... oké, a párost imádom, de hogy én mennyire ~bűnrossz~ ficeket írtam velük...
oké, talán kettő jog.
félig.
az első bekezdésig.
áh.

[A BFF-em is szemrehányásokat tesz nekem amiért nem írok Lorenlyt, szóval egyszer kénytelen leszek. Talán a könyvek a segítségemre lesznek.]

Reisuto írta...

az oklevélről elmenekült egy r betű.

ashtrayheart írta...

Nagyon odavág, köszönöm! :D

Ó, csak nem ELTE? Hallottam már hírét a fantasztikus többfordulós, rangsorolásos rendszerüknek, aminek még mindig nem értem a lényegét, mármint hogy mi alapján adja azokat a pontokat. X'D Felsőbb éveseknél még el tudok képzelni valamiféle rendszert(ámbár sok értelmét így se látom...), de egy elsőst mi alapján rangsorol?

Az én sulim annyira kicsi, h sokan nem is tudják h van ott még egy egyetem az ELTE mellett, így nálunk ez egyszerűbben van megoldva. Egy meghirdetett időpont van,és azé az óra, aki gyorsabb...A gond akkor van, amikor ledob, és órákig nem enged vissza, csak a fuckin' beléptetési kísérleteit számolgatja - mint ahogy ma is. X'D

(szerintem jók voltak, btw. Light levele volt a kedvencem. :D)

A Kardok vihara amúgy sok mindenre válasz fog adni. Viszont kegyetlen, nagyon.

River írta...

Én sem tudok ellenállni a csillogó oklevélnek! *giccs-érzékelő ON*

Igazából nincs is más apropója, hogy most kritikát írok neked. Biztosan nem az, hogy megint egy szívszaggató írás, nincs köze ahhoz sem, hogy elhittem, rohadt életbe, elhittem, hogy VAN MÉG szép remény [erre bumm, Reisuto támad, River szipogva sajnálja Throbbékat, és egyre szerelmesebb beléjük] és főleg nem kapcsolódik a finoman, sósav erősséggel mardosó fájdalomhoz, amit ez a keser-sohasem érzés kelt bennem. Mert ők ugye, sohasem. Remek, már fogalmazni sem tudok. Lényeg, hogy megfoghatatlan, könnyed (érdekes módon,a körmondatok ellenére is), csak belebeg az agyadba, ott elharapódzik, és megtölt borzongással. A jobb fajtából.

/és most ide azt a csillogó holmit, muwwhaha./

maki írta...

(Bizony, eljött a pillanat: a hozzászólásom túl hosszú lett, két részletben küldöm el, ez meg itt az előző. Nincs kedvem szelektálni mert ahhoz vissza kellene olvasni és nem küldeném el, mert érdektelen. Viszont elfogom. Elnézést az elrabolt percekért)



Nem érzek semmit de a szívem nagyon dobog, ez vagy reakció vagy pánikroham, de valószínűbb az előbbi. Ez itt a baj, ez a túlzott közöny ami minden kis fordulatból árad, ami csak egy-két helyen akad meg. És igen, hatvanadszor is le fogom írni, hogy végleg a világ fejébe verjem, hogy - sokszori átgondolás, egy olvasás és két sorozatnézés után - én nem szeretem a Trónok harca karaktereket, mert csak úgy duzzadnak a potenciáltól egy inkompetens író kezében (aki ugye GRRM, a honlapját mindenki nézze meg mert iszonyú aranyosan rossz). Nem szeretem a történetet sem már, vannak benne jó dolgok, de annyira iszonyúan kiszámítható, pont a kiszámíthatatlanságából következően. Mindenki meghal, mindenki elárul mindenkit, pont. Az írástól végképp hányingerem van, ami viszont abszolút rabul ejtett és kitartóan görcsben tart az az egész történet végzetszerűsége, és hogy mindenki milyen iszonyú fatalista (birka, igazából). Egyszerűen gyönyörű a párhuzam a kis világgal amiben élünk, meg hát ez kb a kedvenc témám jelen pillanatban, úgyhogy ezért tudom az univerzumot még ténylegesen szeretni (plusz szekszi embereket castingolnak de ez ilyen hatvanadrendű tényező)

Épp ezért jó néha, hogy ezek a tényleg ígéretes karakterek a te kezedben élni tudnak, jobban mint az írónál, ez a fő szépsége szerintem a fanfictionnek úgy általában, mert a pornón kívül így feljebb nőve már nem sok értelmét látom. De ilyenkor jó, amikor j o b b a n tudod mozgatni a karaktereket az istenüknél, van valami gyönyörű aurája az egésznek. És épp ezért volt szimpatikus ez a történet, amellett persze, hogy kissé lenullázott érzelmileg, hogy abszolút beteljesületlen az egész, mert még az a történet is, ahol van egy arcrapuszi, na titkoltan nekem az is csak pornó, mert célt érnek a dolgok.

Itt pedig konkrétan jól esett, hogy köztük nem lehetett semmi. Jól esett, mert fájt, mert pontosan ismerem az érzést, amikor a tudat görcsbe fog, bármennyire is szeretnél dolgokat más szinten. Jól ismerem a félelmet, ami a lehetőségekkel jár, a bénaságot, amit az emberségbe (meg starkság, de elvonatkoztatok) zártság bűvöl ránk. Amit sosem értettem Robban, hogy hogy lehet tényleg ennyire.. kiszámítható, hogyan képes a lázadás gondolata nélkül ezt az utat járni. Nekem legalábbis nem tűnt fel (na persze nem is volt POV errefelé), hogy bármi ilyesmi az eszébe jutna, egy tökéletes báb volt csak: persze sokkal könnyebb feladni magadat, ha megmondják, ki legyél. (Én még mindig várom, hogy megmondják de egyelőre csend van)

Majd talán újra fogom olvasni, habár valószínűleg nem, mert bármennyire szeretem a stílusodat, bármennyire is fejlődsz, azt hiszem véglegesen és végletesen kiszerettem a fanfictionből, és abszolút a beletörődő nyáladzás szintjére redukálódott a fengörltevékenységem. Na persze amit írsz azt így is el fogom olvasni, de kissé néha már fáj az a rettenetes potenciál, amit így "elvesztegetsz". Persze nyilván nem veszteség, amíg bárki b á r m i t érez miattuk (ami velem úgy általában mindig előfordul, leginkább a beautiful devastation formában), csak valahogy jobb lenne egy könyvet dédelgetni, mesélni arról, amit csinálsz (ami sajnos a fandomok miatt korlátozó), szóval bármilyen jó is ez, bármilyen kihasználatlan terepeket tudsz kiaknázni, kicsit rossz, hogy mennyire nem univerzálisan megközelíthető az, amit csinálsz. Remélem a könyvkiadós-írós-terjesztős dolog sikerülni fog mihamarabb, mondjuk ha jól sikerül számíts rá, hogy sosem fogom elmondani senkinek, mert a legjobb könyveket mindig meg kell tartani magunknak. Lehet, hogy a ficjeidről is csak ezért nem szoktam beszélni, ki tudja.

maki írta...

(Ígérem a következő ilyen hosszú, amúgy meg így jártál, legközelebb írj rosszabbul, hogy kiábránduljak belőled és sose jöjjek ide többet.)



Amúgy lassan de biztosan felkerültél a listára akivel folyópartokon kell az univerzumról beszélni félrészegen, megvilágosodni majd elfelejteni mindent, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem iszol, sebaj.

A Csodaidőket nem tudom olvastad-e, valamiért erről, rólad mindig ez jut eszembe (semmi köze a kettőnek egymáshoz, valszeg így a vallásdolog teszi) de ha nem akkor tedd meg, 1) mert a világ legzseniálisabb dolga, mondom én fásult agnosztikusként egy abszolút vallással átszőtt történetről, 2) mert fanfictioníró írta és kiadták (mondjuk javarészt saját kiadásban), és zseniális és csináld. Igényszerűen kölcsön is tudom adni, ezt úgy bárkinek aki ezt a kommentet olvassa és érdekli és pesti :D

Na eltávoztam a másnap végtelenre nyúló 24 órájába.

Reisuto írta...

Ez esetben nem hatódok meg, nem köszönöm meg, nem kínálok fel OTP-pacsit, nem mentegetőzöm és nem ölelgetlek, fogd a szajrét és vidd :D http://bln.gs/b/25o26z
[Mivel te vagy az ötödik, ezért szépes speciális lett :D Remélem, most örülsz, mert ennél rondábbat még életemben nem csináltam.]

Reisuto írta...

most őszintén elkezdtem gyanakodni hogy te az a kedves fiúhaverom vagy, álnéven, aki két slukk cigaretta közt évek óta mondja nekem, hogy ne feccöljek energiát és időt a fanfickbe, menjek és írjak rendes könyvet, én meg évek óta azt válaszolom neki, hogy amíg szeretem csinálni és van értelme csinálni, csinálni is fogom. Nem tudok csak úgy leállni vele, ki kell majd belőle nőnöm. Abbahagyni ezeket a történeteket olyan lenne, mintha a gondolkozást hagynám abba, hiszen ilyen történetek peregnek bennem a metrón, főzés közben, alvás előtt, elbambulva, zenét hallgatva vagy kussban kucorogva. Lehet, hogy nem hoznak nekem hasznot, és sokan elvitatják az irodalmi értékét is, valószínű, hogy majd egyetlen sóhajtással törölnöm kell az összeset, de annyira sokat jelent most, hogy azt nem tudnám elmagyarázni senkinek, soha; és én mindenhez, amit szeretek, hihetetlen konoksággal ragaszkodom, így az sem érdekel, ha valaki szerint önámítás vagy gyerekesség vagy tékozlás, nem érdekel, amíg van, mert félek, nem lesz sokáig.
és mert még mindig nem vagyok elég jó.

Inni amúgy tényleg nem szoktam, nehéz lesz így az egyetem. Folyópartokon viszont gyakran ülök, és hülyeségeket fecsegek. A mély (máramennyire) gondolatokat általában megtartom magamnak. Nem szeretem magamat túl komolyan venni. Tudom, a fentiekből nem ez látszik, de khmmm.

A Csodaidő... hát beleolvastam, de a stílusa nagyon nem tetszett, olyan hogyismondjam, magyarszakos. (Ezt olvasóként mondom, nem íróként - tisztában vagyok vele, hogy az én stílusomon egy csomóan a térdüket csapkodva röhögnek. Például a családom.) (Másnak meg hányingere van tőle, kaptam ilyen kritikát is.) Persze lehet, hogy búvik benne valami olyasféle mondanivaló, ami ezt képes kompenzálni, de én már hihhhetetlenül megszűröm, mit olvasok (so many books so little time) amit lehet, egy ponton bánni fogok, mert olyan könyveket is el kell olvasni, amik nem tetszenek, hogy szélesítsék a látókört meg mindezegyéb. És lehet, én ítélek túl hamar a hirtelenhalálos módszeremmel, amikor felcsapom random helyen, olvasok egy oldalt és vagy visszateszem, vagy a szívemhez szorítom és elfutok vele. [Pont ma voltam könyvtában elolvasni a Coraline-t Gaimantől, én együltő helyemben a szívembe is zártam, de valaki ceruzával belefirkálta, hogy "vontatott, gyerekes stílus" - olyan gördülékenyen ír Neil, hogy csak úgy sodródik az ember a történeteivel, egy gyermekkönyvnek meg nyilván gyerekes stílusa van... ebből is látszik, mennyire szubjektív a művészet.]

nuwanda írta...

mindig elámulok milyen jól tudsz zenéhez írni. vagy fordítva nemtudom de tetszik :)

Reisuto írta...

Akkor pont neked találták ki aaaaa ~~bloody romantic fanmixet!~~ http://reisuto.blogspot.hu/p/zene.html
[hogy én mért érek rá ennyire...]

és köszönöm! <3

hunpolaris írta...

Ez annyira szép, szerintem elolvasom újra. És akkor se leszek képes értelmes kritikát írni. Bocsánat, de köszönöm.

Reisuto írta...

A szándék a lényeg. Nagyon szépen köszönöm! (´ω`★)

Valerin írta...

Nohát, eldöntöttem, hogy írok ide is, mert rosszul érzem magam, ha nem látom itt a nevem. Dehogy, csak szeretném Neked meg a történeteidnek megadni, ami jár.

Mint utóbb kiderült, még az első évadot sem fejeztem be normálisan, és csodálkoztam, hogy nem értettem a másodikat. Minden esetre úgy megszerettetted (?) velem Theont, hogy hiába kellett (?) volna utálnom azért, amiért elárulta (?) Robbot, nem ment. Nem tudom, hogy te írtad-e valahol, hogy Theon karaktere milyen szépen ki lett bontva. Tudjuk, hogy honnan jött, hogy szolgálnia kell a Stark családot, de aki csak teheti, a szemére veti, hogy nem oda tartozik, hogy nem nevezheti magát családtagnak. Csodálkozunk tehát, hogy amikor az apja visszaédesgeti, akkor lemond a korábbi életéről? Gyönyörűen levezetted az egészet.

Nagyon szeretném azt hinni, hogy Robb valóban így érez, vagy érzett. A könyveket nem olvastam - szerintem nem is fogom -, de a sorozatban nem láttam őket annyit együtt, mint szerettem volna. Ha meg együtt voltak, Robb leüvöltötte a másik fejét, mondván: te ne szólj bele, nem tartozol ide; semmi jogod nem volt megmenteni az öcsémet. Inkább köszönd meg, idióta!

Elámultam azon, amikor azt írtad, hogy Theon bármikor fellázadhatna. Nem tudom, nekem a sorozatban nem úgy jött le, mintha ezt akarná, de talán azért, mert nem engedték el egyedül sehová. Talán végig ott motoszkált a fejében, hogy el fogja árulni Robbot? Én nem hiszem, de mivel kissé elfogult vagyok Theon irányában, lehet, hogy tévedek.

A második évadnak még csak a felét láttam, de nagyon úgy érzem, hogy Theon meg fog halni. Mivel nem kapott harmadik évados posztert. A legszebb pillanatuk a második évadban - számomra -, mikor Robb azt mondta, nem kell királynak szólítania, ha KETTESBEN vannak. Hülyeségnek tűnhet, de azonnal felkaptam a fejem erre a megfogalmazásra.

Szóval remek történet, a többit is imádom, és ha lesz energiám, oda is bepofátlankodok. Köszönöm, és... mikor várható egy új írás velük? A műhelyben ugyan nincs, de tapasztalatból tudom, hogy hirtelen felindulásból is születhetnek remek történetek.:)

Reisuto írta...

Nem szeretnék spoilerezni - azt hiszem, a második évad hátralévő része, és a közelgő harmadik kellőképpen ki fogja bontani Theon indítékait, motivációit; én a novellákat az ötödik kötet (felületes, de meglévő) ismeretében írtam, és mind Theon, mind Robb jellemébe beleveszem azt, amivé később vállnak, és a viszonyukat is ennek megfelelően értelmezem. Nem népszerű páros... és nem népszerű karakterek ;__; De én szeretem őket, és örülök, ha te is; a Műhelyben pedig VAN Theon/Robb történet, ha jól megnézed, kettő is - egy ideje állnak, mert igényelnének (nem kis) kutatómunkát, de az öribarimnak ők az abszolút és mindenekfeletti OTP-je, tehát mindenképpen meg fogom írni, inkább előbb, még utóbb, és fordításon is gondolkozom majd úgy tán nyárfelé, meg fog jönni egy fic recs angolul, mert hál'Istennek nagyon sok nagyon jó történetet írtak róluk (oké. EGY angol szerző van, aki jó, de ő NAGYON, és nagyon termékeny :D)

Vámpírka99 írta...

Szia, a kép, aminek linkjét csatolom... Nos, köze nincs a sztoridhoz, csak gondoltam, szeretnél egy jót nevetni. :) Egyébként a sztorijaidat I-MÁ-DOM! Na, szóval... itt a link: http://trollfesz.cc/fun/184880

Raistlin írta...

Istenem Jamie... :D Köszönöm szépen! ^^

Csupakabra írta...

Istenem..Hogy lehet,hogy ezt eddig még nem olvastam?Röstelem is,ha nem teszed ki facebookra,talán még most se ismerném.Szerintem ez lett a kedvencem az egész fandomba.

Raistlin írta...

*a karjait a levegőbe dobva szaladni kezd a téli éjbe* volt értelme megosztani, jihha!
és egyet se búsulj, régi a történet; nagyon-nagyon örülök, hogy végül eljutott hozzád, és megszeretted ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS