a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. június 6.

PSYCHOMᐃCHIᐃ

Hetedik rész. Következmények.



vii.



Az eső a sátorlapon: kopp, kopp, kopp. Hux tizenhét volt, az ökle egy másik fiú ölében, az ujjai laza gyűrűben, fel és le. Egymás vállának dőlve lihegtek, el-elcsukló lélegzetekkel, a sátorban egy harmadik kadét, aki nem hallhatta meg. Esett és esett és esett. A fiú ujjai nyirkosak voltak Hux merevedésén, Hux a válla felett az éjszakába meredt, ahogy vér tódult a medencéjébe és gyönyörtől megfeszülve zsibbadt a teste. Valaki járt a sátor körül, magas, karcsú alak, a léptei roppantak, és Hux a múltban azt mondta:
- Hagyd abba.
És vele egyszerre, Hux a jelenben:
- Hagyja abba, Ren. Takarodjon a fejemből.


Ott voltak Hux lakrészében, Hux csuklója Ren kezében. Az ujjak bütyke egészen kifehéredett, ahogy kíméletlenül szorította, váratlan erővel és várható dühvel, és Hux azt kérte:
- Engedjen el.
- Soha - köpte Ren, és megint ott volt az elméjében, rémálom-élesen, álomparalízisként szállta meg és Hux úgy érezte, a tudata megreped, ahogy a zúgás elviselhetetlen lett. Csak üvöltött volna, hogy a zajt a saját sikítása mossa ki, az emlék-morajt és a gondosan elfeledett szavakat és rágalmakat, a suttogást a koponyája hátuljában, ami az apja hangját visszhangozta, mi vagy te. A nyelvére harapott és a csuklóját kitépte Ren markából.
Már túl késő volt.
A fakó bőr alatt zúzódások bomlottak, ocsmány, beteg galaxisok. Ahogy hátratántorodott, a fém asztalkának ütközött a térde, és felszisszent. A tudata nyúzottan sajgott, mintha Ren cafatosra szaggatta volna, mintha felmarcangolta volna a fogaival. Hux úgy érezte, csontig meztelen, és a karját keservesen dajkálva görnyedt előre. Ren szemébe nézett.
Bármit is keresett, meglelte. Ott volt a tekintetében. Fájdalmasan lassan ült fel, Millicentet félretéve.
- Miért tette? - kérdezte, és Hux nem tudta, mit felelhetne, aminek van értelme. A koponyájában zakatolt a szíve, hangosan és hangosabban.
- Ugyanazért, amiért elvettem a szüzességét a Tempesten.
- Ne merészelje...
- Mert kedvem volt rá - folytatta Hux. - Tudja, hogy akkor még nem jelentett többet. - A kezére nézett, és az ujjait kényszeredetten ökölbe feszítette, a kínnal nem törődve. - És azt kérdeztem magamtól - mondta lassan -, miért ne tenném, amit akarok? Akkor is, ha csak fellángoló szeszély. Ki állít meg benne, és miért hagyom neki?
- Független akart lenni tőlem?
Hux figyelte, ahogy az ujjai elernyedtek. A csukló furcsa szögben, a kéztőcsontok egyike repedhetett meg.
- Megérdemelné, hogy képen töröljem.
- Még ön engem? Megérdemelné, hogy megöljem.
Összenéztek.
- Megegyeztünk, hogy soha nem lép az elmémbe, Ren. Arról nem volt szó, hogy lefeküdhetek-e más férfiakkal vagy sem.
- Azért nem beszéltünk róla, mert pontosan tudta, mit felelnék - szűrte Ren a fogai közt, és hozzátette: - Gyáva.
- Ez nem egy olyan kapcsolat, ahol van beleszólása. Cserébe nekem sincsen.
- Ez olyasfajta egyenlőség, amit a Köztársaság hirdet, a demokrácia puszta látszata. Soha nem élnék a jogommal, és ezt pontosan tudja, nincs szükségem senki másra, és akire szükségem van, azt maga most másnak adta.
- Hirtelen milyen érzékeny a politikára - mondta Hux, és odébb lépett. A kezét mereven maga mellett tartva a bárpulthoz ment. Ren követte a tekintetével.
- A politikának köze volt hozzá, ugye? Megfarkalni valami lázadó mocskot. Megmutatni neki, ki az úr. Azt gondoltam, az ilyesminek ön felette van.
- Rosszul gondolta.
- Szerepjátékozhattunk volna.
Hux felszusszant. Két ujjnyi whiskyt töltött magának.
- Ez nem arról szólt, hogy kielégítem valamilyen, ah, perverz kis igényemet. Kínálta magát a helyzet, és én döntöttem. Ha rosszul is, vállalom érte a felelősséget. - A második pohárnál megbillent az üveg nyaka. Azt Ren felé kínálta. Ren csak bámulta, elharapott ajkakkal; a szemébe máris könnyek gyűltek.
Hux válla sóhajtva lejjebb zuhant. Kortyolt az italából, ahogy Renét a krómfényű pultra tette, és a saját tükröződését figyelve közölte:
- Nézze. Igazán, nagyon fáradt vagyok, maga pedig rendkívül zaklatott. Szeretnék zuhanyozni és lepihenni, és amint felébredtem, megbeszéljük ezt, tiszta fejjel és…
Megrepedt a pohár a kezében.
Az üvegek csörömpölve morzsolódtak el, és a szoba velük reszketett, mintha földrengés rázná őket, mintha egy elkerülhetetlen katasztrófa gördülne előre. Ren talpra emelkedett.
- Összetörte a szívemet - mondta egyszerűen, aztán sötét lett. Millicent rémülten felnyekkent; a lámpák durrantak el.
Ren csizmája alatt szilánkok törtek, ahogy közeledett. Hux egy lassú kortyot forgatva a szájában megvárta, hogy elé érjen, hogy a mellkasa nekifeszüljön az övének, ahogy megkapaszkodik a pultban a dereka mellett. Hux balja lüktetett és vérzett, a bőr alá hegyes kis szemcsék fúródtak be, ahogy a pohár fölrobbant a kezében. Az űr homályában Ren tekintetét kereste, és kijelentette:
- Bocsánatot kérek, amiért a cselekedeteim ilyen hatással vannak magára.
- Még mindig úgy beszél, mintha semmi rosszat nem tett volna.
- Talán megfontolatlan voltam.
- Megfontolatlan - morogta Ren.
- Hagyja abba, a frászt hozza a macskára.
- Ó, csak a macskára?
- Most hiába beszélünk, már… - A hangja elakadt. A torkát valami elszorította, és fullasztotta. Ren nekinyomta a pultnak; az asztallap késként metszett a hátába.
- Nem beszélni akarok. Vissza akarom kapni.
Ren rámarkolt a derekára, és a pultra vágta. Szilánkok sorjáztak szét, és a fényes padlóra csöppent a whisky. Ren aztán fölötte térdelt, és a combjait szétfeszítette.
- Bólintson, ha nincs ellenvetése.
Hux szavak híján nem tudott hazudni neki. Ren nem mozdult, amíg ő nem biccentett,  és akkor belékarmolt.
- Önre bíztam a boldogságomat - köpte. - És maga így bánik vele.
A nadrágját egyetlen rántással térdig húzta róla. Az anyag elszakadt. A hasára fordította; az üvegek törmeléke beleágyazódott a húsába, és hiába próbált feltérdelni, Ren leszorította. Szilánkok a hasában, a combjában, az ágyékában. A tört keze a csípője és az asztallap között rekedt.
- A szajhám talán még lehet - mondta Ren. - Ezek után hogy nézzek fel önre?
A fenekére vert, és Hux felkiáltott volna, ha tud; ahogy a dereka előre mozdult, a medencecsont a csuklójára nehezedett, és minden szilánk mélyebbre süllyedt.  
- Ha ezt megalázónak érzi, gondoljon bele, mi az, amit saját magával tett. Hogy mit tett velem. Kettőnkkel. Hogyan tiszteljem ezek után? Minek szeressem? Mi az, ami szeretete méltó önben? - És elkeseredetten: - Hogy lehetek ennyire hülye?


A szex fájdalmas volt, de Ren vádjaival ellenben nem volt degradáló; nem volt semmilyen; Ren dühödten mozgott benne, és ő a szemei alá zárt sötétséget nézte.
Ren sírt közben.
Hux ott maradt, szétkaszabolva, a méltósága martalékával, de valami fontosabbal, az orrában Ren illatával és a mellkasában rekedt elhatározással.
Nem hagyja, nem fogja hagyni; ez nem olyasvalami, amit el lehet veszíteni.
Vacogó fogakkal könyökölt fel, és talpra kecmergett. A combjain hideg sperma gördült le, ahogy imbolyogva előre lépett, és csizmástul kihúzta a lábát a nadrágból. A hálószobához közelítve legombolta magáról a gyűrött tunikát, gondosan és metodikusan, mint minden nap. A mozdulatsor tárgyilagossága megnyugtatta: minden a szokott rendben van.
Az ajtót zárva találta.
Kopogtatott.
- Ren? - kérdezte rekedten. Úgy hangzott, mintha a hangjába is törmelékek hasítottak volna. Ren nem felelt. A lakosztályban továbbra sem volt energia, és a panel nem reagált az érintésére. Hux egy káromkodást elfojtva vánszorgott a kanapéhoz. Ráomolt, mocskosan és izzadtan, mintha valami sajgó súly húzta volna, és összegömbölyödött, a térdeit karolva. A csizma és a nyitott tunika még mindig rajta. Nem volt elég ereje, hogy lerángassa.
Millicent előkúszott a párhuzamos fotel alól, de nem közelítette meg. Úgy tűnt, fél tőle.


Szaggatott álmokból riadt. Nem akart még öntudatára ébredni; görcsben hevert, élesen lüktető sebekkel és törődött elmével. Túlságosan megszokta, hogy Ren altatja el, hogy elsimítja a gondolatait a ciklus végén és oltalmazó fénybe öleli.
A padló csattant a talpa alatt. Meg kellett kezdődnie ennek a napnak is, és még annak az ezernek és ezernek, ami ezután lesz, és amit neki kell levezényelnie.
Értelmetlen volt a hálószoba ajtajához botorkálnia, de azért megpróbálta. Ren nem reagált a kopogtatására, tehát annyiban hagyta. Kételkedett benne, hogy Rennek sikerült akár egy szemhunyásnyit is pihennie, de szívből remélte.
A táskájából előkereste a neszesszerét és az edzőöltözetét, meghagyta a legújabb droidnak, hogy takarítson fel és etesse meg Millicentet, és ment.
Az első útja a zuhanyblokkokhoz vezetett, amit a rohamosztagosok számára tartottak fent: a tiszti lakosztályok mindegyike önálló tisztítókabinnal rendelkezett, és valahogy nem látta maga előtt, ahogy Phasma ajtaja előtt könyörög, hogy engedje be, majd aztán a vállán sírja el, hogy micsoda ostoba hibát követett el.  
Bármiféle malőr csak a fejlődés része. Tanulnak és épülnek majd belőle, ő és Ren. A maga részéről már túllépett az eseten, és a további teendőit tervezte.
A fertőtlenítő pára igazi kínszenvedés volt a húsának; a hánykolódást követve, amit alvás címen követett el az este, a sebei csak felfakadtak, és a balja egészen bedagadt. Ahogy a fal acéljának támaszkodott vele, a látómezeje feketébe futott és szédülve szűkölt fel.
Rennek be kell érnie ennyivel, ha Vapasi meggyilkolásának élvezetét már elvette tőle. Legyen a bosszúja ez: a saját fájdalma, amiről tudta, hogy Renben visszhangra lel.
- Hé, minden oké i…
Hux unottan átnézett a válla felett, ahogy egy aggódó rohamosztagos a fülkeajtót feltépve rámeredt. Büszke volt rá, hogy olyan emberré lett, aki a szeplős kis seggét meresztve is élhetett a tekintélyével.
- Minden rendben van, MP-8766.  
- Hangokat hallottam - nyögte a rohamosztagos. Fiatal egység volt, talán húsz-huszonegy; a csillagszőke hajáról ismerte fel.  - Véres volt a pára, uram.
A falakra rózsaszín és piros cseppek tapadtak.
- Dicsérendő az önállósága és a helyzetmegoldó képessége, MP-8766.
- Oh? Hüh, köszönöm, tábornok.
- Ha lenne olyan kedves, hogy becsukja az ajtót, igazán hálás lennék.
- Persze! Persze.  
- “Persze” micsoda?
- Tábornok. Persze. Elnézést. - Az ajtó végre kattant. - Uram.
Hux ezután hagyta, hogy a homloka nekikoppanjon a falnak, és az ajkaira harapva visszafojtott egy újabb hangot, ami a vonyító ordítás és a zokogás között lett volna valahol.


A medikus droidok pepecselésének hála lekésett a közös bemelegítésről, és kifulladva, hullámos, szálló hajjal ment ölre a boxzsákkal.
A rohamosztagosok fürdőblokkjában nem volt hajszárító.
A zsákot pedig csak idülten rugdosnia volt szabad, mert a csuklóját sínbe rakták.
Hajszoltan és megalázva menetelt vissza a tiszti szárnyba. A reggelit kihagyta. A köszöntéseket kurta biccentéssel fogadta, és az idejét számolgatta. A shiftről nem késhet, az elképzelhetetlen, de mindenképpen beszélnie kell Rennel: a mostani helyzet tarthatatlan volt és tűrhetetlen.
Millicent ott sündörgött a bejárat körül. Hux szíve a torkában dobbant; az ajtó ezek szerint valamikor kitárult, és Ren vagy kitette a szerencsétlent, vagy Millicentnek magától sikerült megszöknie. Most felágaskodva mancsolta a fémet, és sértetten nyekergett. Hux leguggolva fölnyalábolta; ez igényelt némi stratégiai tervezést. A végeredmény az lett, hogy Millicent a mellkasának passzírozva csüggött alá önfeledten, a kobakját Hux könyökhajlatába temetve. Úgy tűnt, idő közben megenyhült felé, és Hux csak remélhette, hogy Ren hasonlóképpen érez.
Az ajtó nem fogadta be a nyitókódot. Hux megrugdosta kicsit a küszöböt, és az illem kedvéért hozzátette:
- Ren?
Nem érkezett felelet.


Így esett, hogy a shiftjét trikóban, bakancsban és bő, fekete nadrágban indította, a macskájával a sarkában. Voltak hasonló rémálmai, és ami a legrosszabb, hogy nem tudta eldönteni, hogy ezt végső soron magának vagy Rennek köszönheti. Ami a visszatérése után történt, azt megérdemelte; hogy a munkáját szabotálják, azt övön alulinak érezte.
Vapasinak végső soron ezért kellett meghalnia.
A legénység becsületére legyen mondva, tizenöt őrlően kínos és lassú perc után már senki sem méregette feltűnően.
Átolvasta a jelentéseiket arról, hogy mivel tették büszkévé a távollétében, közben pedig új feladatokat kaptak, amik javarészt arra irányultak, hogy ártalmatlannak tűnjenek, amikor a Köztársaság flottájával randevúznak. Hux tartott egy diplomáciai látogatásnak álcázott villámvizsgálattól: az illem úgy diktálta volna, hogy őt hívják fel a Serenityre, viszont úgy sejtette, az etikett ezúttal majd senkit sem érdekel. A tárgyaláson Organa szavai süket fülekre találtak, de rezonáltak a képviselők paranoiájában, akik egyszerre nagyon kíváncsiak lettek, hogyan zajlik az élet a fedélzeten. Hux biztos volt benne, hogy majd a hajóra invitálják magukat - ez esetben nem lenne jó, ha összeakadnának a felfegyverzett TIE-vadászokkal és turbólézer-ágyukkal, amiket tehát el kellett rejteniük vagy (fájdalom) átmenetileg le kellett szerelniük.
Hux rimánkodott a sorshoz, hogy mire sor kerül a meetingre, már legalább egyenruhája legyen.
Patthelyzetbe került: csak nem hívhat az ajtóhoz szerelőt - félt tőle, mit találna a túloldalon. A telepített emisszió mérő rendszerek kalibrálásának tapasztalatairól szóló jelentést görgetve azon merengett, hogy talán nem teljességgel sértő a megjelenése; a sebek például akár harci sérülésnek is tűnhettek. Ott volt persze az, hogy mielőtt kezdetét vette életének egyik leghosszabb napja, és elcibálták Hosnian Prime-ra, Ren búcsúzóul szétharapdálta. A szívott csókfoltokat és falánk fognyomokat gondosan takarta az egyenruha gallérja és ujja, de a trikó nem sokat segített a dologban. Több, mint hetvenkét standard órája annak, hogy Ren az ágyhoz szorítva kóstolgatta és ő utána hálából leszopta; a sebek a nyakán és a vállán megfakultak, a combján pedig nem látszottak, de ha csak egy ember akad a fedélzeten, aki kiszúrja, megállíthatatlan lesz a pletykafolyam, amiben már így is fuldokolt.
Úgy számította, hogy a büntetése majd kimerül abban, hogy Ren másfél-két hétig nem lesz hajlandó ágyba bújni vele, és talán a saját szobájába is visszaköltözik, ahol jelenleg csak egy kínzószék kapott helyet egy bőrfotellel. Bármilyen egyéb retorzióra kerüljék sor, remélte, hogy Ren majd privátim gyötri meg és nem rendez az ajtós hisztihez hasonló jelenetet; hogy a kapcsolatuknak áll még ez az alappillére, a diszkréció és a tisztelet - elvégre kollégák lennének.  
Thanisson a látómezejébe toppant. Hux az áttetsző képernyő mögül nézett le rá. Az altiszt a sarkát összekoccantva tisztelgett:
- Tábornok. Szervusz, Millicent.
Hux viszonozta a köszöntést, Millicentet ellenben túlságosan lefoglalta, hogy a pergő szimbólumokra és számsorokra vadásszon kitágult pupillákkal. Thanisson különös önérzettel nézte; már közel volt hozzá, hogy háziállatot tarthasson, és az arcára volt írva, hogy ez járt a fejében.
- Beszéljen.
A fiú ráemelte a tekintetét.
- Ren nem jelentkezett szolgálatra a hídon, uram. A késése kérdéseket vetett fel a munkálatok esetleges átszervezéséről.
Hux megértően biccentett, és érezte, hogy a halántékán egy ér lüktetni kezdett. Thanisson nyugodt modorban, de kissé hadarva folytatta:
- A problémánk a következő: amennyiben a későbbiekben feltűnne, úgy felesleges lenne nekikezdeni a szállítás megszervezésének, hiszen csak az időnket és a forrásainkat vesztegetnénk vele.
- A hangár kiürítéséről van szó, ugye?
- Igen, uram. - Zavartan hozzátette: - Rennek csak egy csuklómozdulat, nélküle közel négyszáz ember munkája.
Hux már hozzászokott a látványhoz, hogy Rent ballonként kövesse egy tetszőleges űrsikló. A jelek szerint ezzel a Finalizer teljes legénysége így volt.
- A kommlinkjén már felteszem, megpróbálták elérni.
- Ki van kapcsolva, uram.
Hux az orrát ráncolta. Ez ellenkezett a szabályzattal, és ami rosszabb, valamiféle tudatosságot sejtetett Ren részéről, aktív lázadást, amit Hux nem várt. Egészen idáig úgy gondolta, hogy bizonyára csak ágyban maradt a fájdalmával. Váratlanul és súlyosan dobbant benne az aggodalom, a harag és a bűntudat, de a hangja nyugodt maradt:
- Ellenőrzöm a nyomkövetőjét, egy pillanat türelmet kérek.
- Köszönöm, uram.
Csak fél kézzel gépelhetett. A saját lassúsága elmondhatatlanul bosszantotta, és Thanisson látványosan elkalandozva ismét Millicentet bűvölte. Hux ráhunyorgott a képernyőre.
- A reaktor közelében találja, körben halad.
- Máris ott leszek.
- Biztos benne, hogy személyesen kívánja intézni?
Thanisson egy bátor szusszantással ránézett. A haját pont úgy fésülte, mint Hux.
- Bár Rennel olykor kihívás a kommunikáció, az együttműködésünk idáig mindig sikeres volt, uram.
- Bízom a képességeiben - felelt Hux egy feszes mosoly kíséretében. - Talán segít, ha hozzáteszi, hogy a tábornok kifejezett kérésére cselekszik.
- Remek ötlet - mondta Thanisson, megkönnyebbülten, és tisztelgett. Hux elbocsátotta, és igyekezett visszatemetkezni az emisszió mérő rendszerek ügyébe, a gondolatait félretéve.
Nagyjából négy perc nyugta volt.
Aztán vészhívást kapott.
Tapasztaltan feltett egy headsetet, hogy a fenyegetettség-jelentés ne zengje be a parancsnoki hidat, és élesen mondta:
- Hux.
- Tábornok, megsérült a reaktor - jelentette Nokono a karbantartástól, és színtelenül hozzátette: - Zuhanunk.
Hux az ajkaira harapott.
- Kirendelte a szerelőket?
- Természetesen.
- Hívja őket vissza.
- Uram?
- Legyen készenlétben, de ne közelítsék meg a reaktort nélkülem; ebbe a droidokat is beleértem. Vétel. - A headsetet a nyakába húzta, és a hangja élesen harsant: - Kaplan altábornagy!
Nem a szólított volt az egyetlen, aki vigyázzba ugrott.
- Öné a híd - parancsolta Hux, és a zengő igenissel a fülében menetelni kezdett.
Futnia nem volt szabad.
Pánikot keltett volna.
Szerzett egy transzfert, és félúton visszahívta Nokonót a vonalba. A Finalizer egyenletesen süllyedt, de becsapódástól nem kellett tartaniuk, ha tudják stabilizálni a reaktort.
- Jelentsen Kaplannak és Phasmának. A…
A hangja itt elakadt. A reaktor a látómezejébe került. Thanisson a rácson hevert, és riadt szerelők állták körbe, az egyikük mellette térdelt. Thanisson nyirkosan hörögve lélegzett, és egész testében remegett.
Asztmás.
Asztmás a szerencsétlen, benne volt az egészségügyi jelentésében.
És Ren bizonyára -- Hux tekintete a reaktor felé villant. Az acéloszlophoz keskeny fémhíd vezetett, alatta a hajótest mélysége. Nem látott be a reaktorcső mögé, de vörös fény tükröződött a krómfelületekről, és a roppant teret iszonyú zúgás töltötte meg.  
- Önök ketten haladéktalanul szállítsák Thanisson altisztet a medikusokhoz; mindenki más várakozzon a bejáratnál.
A szerelők engedelmeskedtek. Senki nem kérdőjelezte meg, mit tervez. Ez volt a bizalom, amit kiérdemelt. A tarkójára tapadt hideg verejtékkel fordult előre. A falak felszikráztak vele átellenben.
Megindult a hídon.
A bakancsa alatt minden lépés kongva dobbant, felesleges lett volna felordítania és Ren nevét hívnia. Bár elkerülhetetlen volt, hogy kiderüljön, ő áll a meghibásodás mögött, Hux minden áron fönn akarta tartani a látszatot, hogy a segédparancsnoka nem konkrétan szabotálja a küldetésüket.
Felsejlett benne a gondolat, hogy Palpatine császár egy hasonló helyen lelte a végzetét.
Ó, de ő jobb nála. Alkalmasabb az uralkodásra.
- Ren? - suttogta, és mintha megidézte volna, Ren előtoppant. Nem volt rajta a sisakja. A fénykardja kivonva. A levegőben olvadt fém szaga.
Egymásra bámultak.
Hux görnyedten lépett felé, a térdeit berogyasztva, ahogy egy vadállathoz közelítenek. Ren a fogát vicsorította. A haja az arcába tapadt.
- Nem tudok másra gondolni - köpte.
- Mire? - kérdezte Hux, erélyesen, és Ren összerezzent. Félrenézett, és nyugtalanul sétálni kezdett, két lépés oldalra, kettő vissza.
- Mire? - ismételte Hux.
- Magára, és… Látom, ahogy…
- Ren…
- “A tábornok kifejezett kérése?” - csattant fel, és a fénykardját előre szegezte. Hux hátrahőkölt tőle. Érezte a köpködő hőt a mellkasa előtt. Félelem nélkül nézett fel.
- Szükségünk van önre a fedélzeten.
- Szeret használni, mi? - mondta Ren bársonyosan halkan, és a fénykardot félrevonta, egy kecses nyolcast rajzolva. És újra. Játékosan pörgette a fegyvert a levegőben, ahogy ismét körözni kezdett.
Hux vigyázzban állt.
- Ren, épp elég problémánk van. Ne súlyosbítsa. Készen állak megvitatni magával, és megoldást találni.
- Meg akarja oldani - utánozta Ren szórakozottan.
- Nincs esélyem a bocsánatra?
- Nincs bocsánat vezekelés nélkül.
- Ha még emlékszik, elfogadtam a büntetést, amit rám kimért.
- És hogy van most? - Ren végigmérte. - Még mindig gyönyörű. És olyan nyugodt.
Hux elmosolyodott.
- Mi mást várt tőlem?
- Óh mindent, mindent. Ön a mindenem; a lélegzetem, a sötétségem, a munkám, a megélhetésem, a menedékem, mindent önre tettem fel.
Ren zihálva lélegzett. Zavaros és fénytelen volt a tekintete, duzzadt és vöröslő a szeme. A hangja rekedt. Addig zokogott, amíg már nem maradt több könnye.
- Ki tudunk találni valamit. Ha nem akar tovább ebben a kapcsolatban maradni, úgy is tudunk együtt dolgozni.
- Hogy merészeli. - Ren végignyalt az ajkain. - Nem fog tőlem megszabadulni. Nem fogom engedni. Bármit tesz. Én örökre itt leszek magával szemben.
Hux a szétkaszabolt reaktorra pillantott.
- Ha így folytatja tovább, mind meghalunk.
- Amiatt ne aggódjon.
- Ami azt illeti, aggódom miatta.
Ren elvigyorodott. Felszegezte a kardot, és éppen csak a hegyét végighúzta a reaktorfalon. Utánozta a hangot, amit a penge kiadott. Hux megrándult.
- Ezt fejezze be. Kérem. Felesleges túszul ejtenie a hajót és a teljes legénységet, ugyanúgy tartoznak magához, mint hozzám; ugyanúgy az ön felelőssége, és-
- Ön is hozzám tartozik - felelt Ren, szinte énekelve. - Az enyém. Nincs így?
- Egy személyt nem lehet birtokolni. És nem lehet elveszíteni.
A tekintetük találkozott. Ren ajkai vágyakozva elnyíltak. Könyörgőre fogta:
- Tudnom kell, mit érez. Hallanom kell. Akkor minden rendben lesz.
- Ha a cselekedeteim nem tették nyilvánvalóvá az érzéseimet ön iránt, a szavaim félek, nem oldanak meg semmit sem.
Hiba volt ezt mondania. Ren előre hajolt; valahogy - eltorzult, mintha nem is ember lett volna, hanem hibás hologram. A vonásai nem stimmeltek. Hux alig ismerte fel.
- Melyik cselekedetét vegyem tanúságnak? - mondta, pattanó magánhangzókkal. - Amikor jó velem, vagy amikor másokkal hentereg? Mintha kicsit ellentmondanának egymásnak. Az elvárásai állandóan, a kritikája! Amint nem viselkedem az igényeinek megfelelően, már nem szeret, hát mit ér a szeretete? Nevezhetem egyáltalán annak? Maga idomít, és a Mesterem is, mindenki, át akarnak formálni valami megfelelővé. - Lendületből fordult meg, és két kézzel sújtott le. - Ez vagyok én! - üvöltötte, és a reaktor szikrákat köpött fel.
A vészfények felégtek.
- Ren! - ordított Hux, és felé futott.
Akkor minden lelassult.
Ott volt a sikoltó reaktor, a vágás, ami majdnem félbeszelte, és ahogy megrepedt, a saját energiája szaggatni kezdte. Ott volt Ren, aki egy újabb vágást vitt be, félőrülten, körülötte pattogó parázs és elektromos villámok. Hux felé kapott, hogy elrántsa onnan, és Ren lesújtott; gondosan belénevelt mozdulat volt.
A kard Hux húsába hasított.
Az idő akkor zökkent helyre, amikor a karja leesett. Egy förtelmes puffanás, és Ren tekintete: mintha fölocsúdott volna, mint aki lidércnyomásból riadt egy ezerszer szörnyűbb valóságra.
Hux nem fogta fel, mi történt vele. Értette, de nem vette be az elméje, visszalökte a képet, ahogy a karja csonka a rácsokra zuhant. A sokknak hála eleinte nem érzett fájdalmat, elsőre nem - aztán nem volt a világon semmi más sem.
Felnyüszített.
- Ne - nyögte Ren. - Ne, nem, ne, ne!
A kardot kikapcsolta és a markolatot az övére kapcsolta; Huxhoz futott, érthetetlenül motyogott, és Hux rákiáltott.
Egy állatias, mély hang volt.
Ren tunikájára markolt, és ahogy közel rántotta, a férfi az egyensúlyát veszítve nekizuhant. A korlátnak csapódtak. Hux a szemébe nézett, és a képébe üvöltötte:
- Dögölj meg, Kylo!
Oldalra lépett, és a mélybe lökte.   
Milyen könnyű volt. Milyen iszonyú súlya volt.
Hallotta, ahogy a ruhái lobognak. És csak egy döbbent kis hang, ah.
Hux aztán szédülve és reszketve hajolt át a korláton, és a fémszakadékba bámult.
Ren megkapaszkodott egy pillérben öt szinttel lejjebb. Hux nevetni kezdett.
A férfi fölnézett. Az arcán hideg elképedés, és aztán valami más is: gyűlölet.
Nyers és kiengesztelhetetlen gyűlölet.


És csak a sötétség volt.


Aztán a zajok.


Aztán pedig semmi sem.


Hux fölébredt egy kéken tündöklő helyen. Minden-minden fehér volt körülötte, és fertőtlenítőszer-szaga volt a levegőnek. Egy klinika volt - nem a fedélzeti - és egymaga hevert a kórteremben. Egy akváriumban, ami a szemközti falat alkotta, különös halak úsztak. Vízcsobogást hallott és puha dallam-szólamot.
Az volt az első gondolata, hogy ezt egészen biztosan nem fedezi az egészségügyi biztosítása.
Aztán az: Ren. És a Finalizer. Emlék volt vagy álom? Zuhant és zuhant és zuhant a hajó.
Egy medikus droid dallamosan fölcsipogott mellette; apró volt és átlátszó, a dizájnja ironikus módon a vallatódroidokhoz hasonló.
- Üdvözöljük a Isond Orunitia Kibernetikai Magánklinikán, Hux tábornok.
Oh. Persze. A karja. Oh.
Oldalra fordult.
Türkiz takarók alatt hevert. Rajta fehér hálóöltözet. A vállából előmeredt egy csonk, és a csonkról fémcsontváz futott le. Hux szárazon nyelt.
- Mi történt a hajóval? - kérdezte rekedten.
- Phasma százados meghagyta, hogy értesítsem róla: ha a hajóról kérdez, a reaktor helyreállítása sikeres volt. Semmilyen maradandó kárt nem szenvedett. A delegáció fogadása rendben lement.
- A dele… Meddig voltam eszméletlen?
- Egy napja szállították be hozzánk, uram.
- Hány standard óra itt egy nap?
- A holdunk hetvennyolc standard órát számít egy napba.
Hux lehunyta a szemét.
- Tíz ciklus. Mikor lesznek kész? - És hirtelen riadalommal: - Már készen vannak?
- Mielőtt elkezdjük felépíteni az álcabőrt, konzultálnunk kell önnel. Meg kellett várnunk, hogy eszméleténél legyen.
- Mi történt velem?
- Csak aludt, tábornok.
Ren.


Kérésre kézhez kapta a datapadet. Dolgozni kezdett.
Rengeteg időt veszített.
És még annyi mindent.


Nem mert aludni. Nem akarta, hogy az Erő ismét abba az időtlen sötétségbe húzza. Nem hagyhatta. A fáradtsága végül erőt vett rajta. Álmában Ren várta.


Amikor felébredt, a férfi ott volt vele. Ott ült az ágya mellé húzott széken, az ölébe hajtogatva Hux vasalt egyenruhája. A lábánál súlyt érzett; ahogy lenézett, Millicent a bokájához törleszkedett.
Ren fölényesnek tűnt és reményvesztettnek.
- Takarodjon innen - mondta Hux. A szavait az álom még összetapasztotta.
- Örömmel fogja hallani, hogy jelentést hozok.
- Már mindent tudok.
- Snoke Legfőbb Vezér szigorú kérése, hogy ne öljük meg egymást - mondta Ren; fecsegett. Hux rásandított. Fájt látni. Ren még mindig úgy nézett ki, aki nem alszik eleget és túl sokat sír. A haját csinos hullámokba fésülte, pont, ahogy Hux szerette.
Ahogy…
- Nincs türelmem erre.
- Nem volt elégedett a cselekedeteivel, tábornok. Majd bizonyára személyesen is hall róla. - Vállat vont. - Holoüzenetben. Ugyanaz. Amint jobban van.
- Miért jött?
- Látni akartam. Pocsékül fest. Remélem, bal kézzel is tud majd maszturbálni.
- Nem fogok közben önre gondolni.
- Ó, dehogynem. - Ren bizalmasan előredőlt a székben. Az ajka remegett, és a tekintete vonásról-vonásra rebbent, olyan gyengédséggel, amit nem leplezhetett. - Szeretné, hogy kitöröljem az emlékeit? Kettőnkről. Meg tudom csinálni. Át tudom variálni, megmaradnának az évek, az események, csak az én szerepem… csökkenne. Szeretné, hogy így legyen?
- Ne nyúljon a fejemhez.
- Nem akar elfelejteni - állapította meg Ren győzedelmesen, és hátrahanyatlott. Megkönnyebbülten hunyorított.
- Nem akarom, hogy a gondolataimmal babráljon. Ezt ezerszer megmondtam, és nem hallgatott rám, amikor számított; de azért újra mondom.
Millicent a combjára kapaszkodott. Hux szerette volna megsimogatni, de nem Ren előtt. A férfi terpeszbe dobott lábakkal ült, az ujjait összekulcsolva, és úgy vizslatta.
- Zavarja a jelenlétem.
- Levágta a karomat.
- Véletlen volt. Ezt ön is tudja. Tudta akkor is, amikor megpróbált megölni.
- Túlélte, nem? Fogja be.
- Nem tudta, hogy túl fogom élni, amikor lehajított.
Hux rámosolygott.
- Ön egy két lábon járó katasztrófa, Ren, egy kiszámíthatatlan, dacos, ostoba fasz, és szívességet tettem volna az univerzumnak, mert ennél semmi sem veszélyesebb, minthogy véletlen végtagok hullanak és csillagrombolók zuhannak és tisztek fuldokolnak és mindezt miért?  
- Mert képtelen a farkát a nadrágjában tartani - vágott vissza Ren, és Hux felkönyökölt.
- Szeretné, hogy elővegyem? Ezért jött ide, nem? Hogy én majd megalázva a kegyeibe könyörögjem magam. Hogy minden olyan legyen, mint régen. Annak vége. Vége van, Ren.
A férfi csak nézte. Mozdulatlanul ült. Talán levegőt sem vett. Megfagyott, vagy megállt az idő vele; aztán kibukott belőle, lassan és gépiesen:
- Tönkre fogom tenni az életét, Hux.
- Sok sikert.
- Boldoggá tudtam volna tenni. Biztosan ezt akarja választani?
- Kérem - mondta Hux, ahogy elfordult. - Mikor voltunk mi boldogok?
- Mindig. A szíve ragyogott. Most is fénylik. Úgy érzem a bőrömön, mint a napsütést. Nem érti? Nem érti, miről mond le ilyen könnyedén?
Felé nyúlt, és Hux elhúzódott.
- Nem érhet hozzám. Nem érhet hozzám soha többet. Nem engedem. Takarodjon innen.
- Ha most elküld, nem jövök vissza soha.
- Takarodjon innen - ismételte Hux, és Ren még mindig kitartotta a kezét; úgy nézett ki, mintha az Erővel akarná visszahúzni, de van, amit még varázslattal sem lehet megoldani.
Ren méltósággal talpra emelkedett. Fölé hajolt; fölétornyosult, ahogy a viharfelhők gyűlnek össze az égen.
- Nagyon meg fogja még ezt bánni - mondta. - És nem fogok önnek megbocsátani. Ezért nem. Ezért lehetetlen.
- Menjen a fenébe.
Ren lehajolt, és Hux ismét megkísérelt kitérni előle. A férfi a hajába markolt. Az ajkai az szájára simultak, és a puha csókba suttogta:
- Egyedül fog meghalni.
Hux hagyta neki, hogy a végszó ez legyen: drámai és nevetséges és teljesen lehetséges.
Ren a földre ejtette az egyenruhát, megjátszott nemtörődömséggel, és a kijárathoz menetelt.
Az akvárium vizében forró buborékok bugyogtak fel, és Hux ágya remegett.
Ren aztán bevágta maga után az automatikus ajtót.
Hux közel húzta Millicentet, és az arcát a bundájába temetve zokogni kezdett, végre. Úgy bőgött, mint aki a lelkét sírja ki, úgy bőgött, mint egy őrült, egy nincstelen, vonyítva és elárvultan. Szaggatott a torka, a gyomra reszketett, és a szíve többé nem lüktetett.


És aztán végig a parancsnoki hídon. Az egyenruháját viselte, büszkén feszítve. A kesztyű takarta a kezét, a ruha ujja a többit; embernek tetszett. Mind tisztelegtek előtte, fellélegezve, várakozó öröm a szemükben. Hux úgy haladt át köztük, mint a győzelem ígérete.
Ren ott várta a híd végében. A csillagokat nézte. Üstökösök villantak fel messze, kívánságok, amik elérhetetlenek.
Hux megállt a férfi mellett.
- Ren.
- Tábornok.
Hux fölkészült erre. Hux lejátszotta a fejében ezerszer. Nem azt kellett elterveznie, mit fog tenni, hanem hogy mit nem.
- Merre tartunk? - kérdezte üresen.
Az űrt nézték mindketten.
- Belső perem, nyugat. Phasma századosnak meghagytam, hogy készítse fel a csapatokat.
Hux bólintott.
- Akkor munkára - mondta, és sarkon fordult.
Nem látta, ahogy Ren utána bámul.
A férfi keze ökölbe rándult.




komment: IGEN // nem

27 megjegyzés:

Daniel írta...

Úristen.
Miért.
Így a végén még levegőt is elfelejtettem venni, és úristen, most Huxot vagy Rent sajnáljam jobban vagy csak szépen csendben pártatlanul várjam a fejleményeket, ÚRISTEN. Most megyek, futok pár kört, hogy lenyugodjak :D
Viszont Millicent még mindig nagyon édes. ;3;

Tűkön (egy frászt tűkön, kardokon meg borotvapengéken) ülve várom a folytatást, csak így tovább! ^^

Adalbertina Meszretov írta...

Huuuuu, végreeeeeee
*buzgón olvasni kezdi*

Raistlin írta...

DANIEL, igazából egyikük sem érdemli meg a sajnálatot, de közben meg olyan kis nyunyik, de közben meg szar alakok és maguknak csinálták az egészet, de közben meg ---- na ezért öröm velük dolgozni :D (Millicent legalább ártatlan, tiszta és jó. Kicsit köcsög és számító. Meg egy négy lábon járó érzelmi zsarolás. De akkor is.) Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kommentet~!

ADALBERINA, remélem, tetszeni fog! (uwu)

Moncsi írta...

Szóval..nem tudom mire számítottam, de ez most kifacsarta a szívem. Ha nem ülne velem szemben a szobatársam tuti kisírnám a szemem. Már az elejétől tudtam, hogy nem lesz egy csupaszivárvány történet, de nem tudom fel voltam-e készülve erre...
Egyszerűen elvarázsoltál ezzel a ficcel, ami nálam nagy szó. Nem tudok több értelmes mondatot összerakni bocsi. Csak annyit még, hogy ez az egyik dolog, ami tartja bennem a lelket a záróvizsga előtt. Köszönöm, hogy olvashatom, érezhetem, sírhatok és néha örülhetek veled.

Raistlin írta...

MONCSI, nagyon köszönöm, engem meg a kommentek visznek előre a vizsgaidőszak kietlen, posványos mocsarán. Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm, elmondhatatlanul sokat jelent, hogy ilyen hatással volt rád a történet! (ღ˘⌣˘)❛ั◡❛ัღ)

Nussy írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nussy írta...

AHAHAHH, mi ez. Kiborulok. Ez nagyon jó lett. Miért ilyen hülyék ezek. Hux nagyobb hülye, mint Ren. Mikor lett ez így. Miért. Miér. Mié. Mi. M.

LEVÁGTA A KARJÁT AZT AZ ATYA ÚRISTENIT NEKI--

Én ezt nem bírom. Kivagyok. :'D Ennek minden sora annyira édesen simul a kánonhoz és mégis meglepsz valamivel, m i n d e n e g y e s alkalommal

Itt akkora párharcok dúlnak, de csak ez a kézkaszabolás is, hogy Ren aszongya "véletlen volt" és ez így tök rendben van (és persze tudni, hogy végigzokogja az estéket, nem azt mondom, hogy nem érzi a súlyát - DE KÖZBEN MÉGIS, hát hogy lehet ilyet mondani? Véletlen volt... Eszem megáll.). Hux is azzal hogy "Dögölj meg, Kylo!" és letegezzziiiiii és ezt itt hallom a fejemben a rekedt, reményvesztett üvöltését. Aztán letaszítja!!!! ISTENEM SUCI FELSZAKAD HUXBÓL VALAMI ÉRTED FELSZAKAD BELŐLE, és igen, később végre VÉGRE felzokog, de ez mégis más és nem kisebb jelentőségű kontrollvesztés. Hux üvölt Kylóval és teljes, színtiszta düh vezéreltetve lelöki a mélybe, hát. Banyek. Beszartam.

Na most hazudnék ha azt mondanám, hogy nem akartam látni a fiúkat sírni, mert de, különösen Huxot (sírjanak csak, szar alakok). Szerintem terápiás élmény lehetett neki tizenx évek után egy jót bőgni. Létezik, hogy most Ren van előnyben? A gyengesége egyben az erőssége: talán nyers érzelmek vezérlik, de nem is lepődik meg a jelenlétüktől. Hux láthatóan nem tudja őket kezelni. Hux mindent lefojt. Olyan szép volt Ren azon mondata, amit Hux ragyogó szívéről mondott,és olyan szép lett volna, ha Hux akkor lenyeli a hatalmas nagy büszkeségét és végiggondolja, hogy tényleg így van. Tudom, azok nem ők lennének.

Szóval most elértünk akkor gyakorlatilag arra a pontra, hogy bár Hux sehogy sem akarta egyenrangú félként látni Rent, a csökönyös szarságával elérte, hogy Ren nemcsak egyenlő lett, de (pillanatnyilag) fölé is kerekedett.

Azt a jó.

A végén pedig álljon itt tíz, összefüggő sornyi
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH
HHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH

Raistlin írta...

NUSSY, nagyon extrák, nagyon intenzívek, nagyon ostobák, (nagyon szerelmesek???), és a nagy határfeszegetésben véletlenül lelocsolták a határt benzinnel és felgyújtották és most nézik ahogy ég és Ren az aki "this is fine" Hux pedig az aki "oké végig így terveztem"

Úgy érzem, hogy a filmekben alapvetően Ren van fölényben, és már nagyon-nagyon (nagyon) közel vagyunk a filmes idővonalhoz, úgyhogy szépen tologatom arra a dinamikájukat és zsonglőrködöm azzal, hogy mi az, amit tényleg éreznek, és mi az, amit megjátszanak, és mindkettő viharosan váltakozik természetesen (cause that's fun) és Hux nem hajlandó őszintén lenarrálni (cause that's even more fun).

Hux szerintem is utoljára kábé nyolc évesen sírt. Vagy a Kamino-business után. Khm. (Köszönjük a robotkezet, Kylo, nagyon jót tesz Hux ingatag önértékelésének.) [Eljegyzési gesztus Skywalkeréknél?]

"Hux láthatóan nem tudja őket kezelni."
szeretlek ezért a mondatért :D

Itt tényleg az kellett volna (talán? nem, korábban) hogy Hux magának ismerje be, de Ren nagyon rosszul közelíti meg.

És Ren dúdolhatja kis iróniával a zuhany alatt hogy
"I would kill to make you feel
I'd kill to move your face an inch
I see you staring into space
I wanna stick my fist into your mouth
And twist your Arctic heart"

és aztán megkérdezheti magától, megérte-e, mert Hux nem véletlenül tartja magát ilyen vasszigor kontroll alatt mert ez történik ha a felszín egy kicsit is megreped, Ren


"Ennek minden sora annyira édesen simul a kánonhoz és mégis meglepsz valamivel, m i n d e n e g y e s alkalommal" Jövőhét szerdán megyek tetováltatni, viszem ezt a sort homlokmintának.

Szeretlek.

Köszönöm.

Mindent.

littlemissprimadonna írta...

Nagyon gonosz ember vagyok, hogy szórakoztat a drámázásuk? Főleg Kyloé, mert még mindig Hux a kevésbé díva. Lehet ez egy védekezési mechanizmus nekem. Ha átérezném, akkor én is úgy sírnék, mint Hux, csak nincs hozzá macskám. Lehet kéne szereznem egy macskát.
Szeretem, hogy meg akarják ölni egymást. Olyan realisztikus. Már amennyire egy Star Wars fic realisztikus tud lenni. Meg amúgy is, ebben az univerzumban, minnél több testrészét vágod le valakinek, annál jobban szereted. Igazából megkérte a kezét. Csak sajátos módon. Szó szerint. Lehet csak szokások közötti félreértés van.
Szóval ennek a kaotikus blablának az a lényege, hogy nagyon királyságos ez a fejezet is :3

Raistlin írta...

Ó, azt hiszem, kell is, hogy egy kicsit vicces legyen - az SW univerzum része, és ha lehúzzuk róla mindkettejük primadonnaságát, akkor egy olyan konfliktusról van szó, ami egy átbeszélgetett éjszakávalmegoldható; és tény, hogy a kapcsolatuk eleve elég elcseszett, de nem kilátástalan (pláne mivel egyikük sem akarja, hogy fantasztikusan funkcionáló legyen). De nem ők lennének, ha nem sikoltó drámaiság lenne M iN dEN, és úgy érzem, hogy ez valahol számukra is nem annyira szomorú, hanem... felszabadító? Elkerülhetetlenül haladtak efelé, és végre kiborult a bili (páros lábbal felrúgták.) Az a (Szabó Lőrinc?) idézet jut eszembe, hogy "romboljatok, hogy építhessetek, és építsetek, hogy győzhessetek." Persze, kérdés, mit tudnak kezdeni a katarzis után, és... meglátjuk a következő fejezetben :D (ami az utolsó vagy utolsó előtti, hossztól függően) Nagy összeborulásokra és kibékülésekre nem számítok.

Erosz írta...

"- Összetörte a szívemet" Te is összetörted az enyémet, tudd meg. Tudtam, nyilvánvalóan már az elején, hogy valamilyen utód módon idáig fog fajulni a helyzet, de ez most mégis kegyetlen volt. Nem hiszem, hogy egyhamar túlteszem magam rajta. Ég látja a lelkemet, imádom ezt a történetet, imádom a véres-romantikus stílusodat, de a lelkem most mindenáron azt üvöltözi, hogy "boldogan éltek amíg meg nem".
Ahh, csak forgok körbe körbe a székemmel és nem tudom mit írjak.

Imádom őket. Valahogy minden fejezettel ahogy előrehaladunk, kezdem úgy érezni, hogy igen, ez biztosan így történt. Kétnaponta nézem újra a hetedik részt, miközben folyamatosan itt jár az eszem, és a hülye fejemmel valahogy mindig abban reménykedem, hogy megváltozik út közben a film, vagy olyat fogok észrevenni, amit eddig nem és atyaúristen ez mindent megváltoztat.
Őszinte leszek, nem tudom hogy fogom kibírni a következő részig.

Egyébként nekem ez a fejezet nagyon emberi volt. Már úgy eszméletlen értelemben. Egyszerűen kitárulkoztak előttem a karakterek, szíven ütött minden szavuk és mozdulatuk.

Ja és persze "[Eljegyzési gesztus Skywalkeréknél?]". Egyetértek, valóban. :D
Konkrétan annál a jelenetnél én sem tudtam egy pár pillanatig realizálni, hogy mi is történik. Amikor AZT mondta Kylonak, és levetette a mélybe, szinte már biztos voltam benne, hogy úristen, ez biztosan csak valami rémkép, egy álom. Mi történik itt, mi van ezekkel, teljesen megkergültek. És aztán jön a valóság, hogy nem, ez tényleg megtörtént.
"- Levágta a karomat.
- Véletlen volt. Ezt ön is tudja. Tudta akkor is, amikor megpróbált megölni.
- Túlélte, nem? Fogja be."
Ahhr, leírni sem tudom, hogy mit gondolok. Ez a két tökkelütött, de istenem csak béküljenek ki. Nem tehetek róla, végérvényesen kiderült rólam, hogy romantikus lélek vagyok. Akarom, hogy fájjon, de nem ennyire.
"- Egyedül fog meghalni." Hogy mondhattad ezt neki? HOGY?
"drámai és nevetséges és teljesen lehetséges." A fenéket lehetséges. Emberek, szedjétek össze magatokat és egymást is!

És Hux sír, Hux SÍR! A fenébe is, Kylonak csak vissza kellett volna lépni, vissza menni, hallgatózni, a fejébe nézni, tudom is én. És aztán csak ölelni és ölelni és ölelni.
"és a szíve többé nem lüktetett."
"Hux fölkészült erre. Hux lejátszotta a fejében ezerszer. Nem azt kellett elterveznie, mit fog tenni, hanem hogy mit nem."
"A férfi keze ökölbe rándult."

Ugye nem lehet így, ugye nem? *sírásban tocsogó emoji* (Oh, és tudom én, hogy mi van a filmben, de vajon mi lesz utána?)
Köszönöm, hogy olvashattam!

Demona írta...

Szia, hát én... Imádom és gyűlölöm egyszerre mert fáj a szívemnek, de imádom, hogy igenis
így alakultak a dolgaik, mert milyen abszurd lenne már ha ezek után teljes happy end lenne?
Én úgy sajnálom a dolgot, mert én azt szerettem mikor Hux magabiztos lehetett, és uralta a
kapcsolatuk, most pedig épp ezt veszti el... Teljes mértékben gonosznak és eszméletlen írónak
tartalak, de előbbit ne vedd magadra :P

Névtelen írta...

Következmények. Én is Hux véleményét osztottam: Ren majd magánban bosszút áll, esetleg a szakítást is megússzák – habár a PSYCHOMΔCHIΔ egyre hosszabb, és Te nem szántad olyan hosszúra (örülünk, hogy változott közben a koncepció), viszont a szakítással akartad lezárni –, de ezek a következmények sokkal kiterjedtebbek voltak, mint elképzelhettem volna. Elementáris erejű volt. Sem a fiúk, sem a kapcsolatuk nem volt túl egészséges, de mégis, hogy mit tesznek egymással – és Ren tönkretette volna az egész hajót és megölte volna az egész legénységet, és Hux... Szörnyűek.

Viktória

Raistlin írta...

EROSZ, ha hihetünk Hux kristály-inspirálta látomásainak/álmainak/akármijeinek, akkor működhet a tündérmese-tézis [és szolídan eltekintünk mini!Ben aggasztó kérdésétől]

ez persze Huxot nem vigasztalja

mert ő nem hisz bennük

ezúttal töredelmesen bevallom, hogy a regény arra fut ki, hogy befűzzem a kánonba, behind-the-scenes és read-between-the-lines alapon, ami egy igen izgalmas attrakció lesz, háló nélkül, 11 méter magasan, remélem, menni fog, de az elejétől így tervezem *keresztet vet*

"ez a fejezet nagyon emberi volt." --> ezt meg külön nagyon köszönöm, mert ez számomra a legérdekesebb, amikor szar alakokról írok

nagyon-nagyon-nagyon köszönöm még a kiemelt gesztusokat és sorokat, nagyon-nagyon örülök, hogy rezonáltak benned ;__;

magunk közt megvallva pedig -- lehet, hogy Kylo hallotta. nem valami okos a gyermek, de nagyon ravasz. az zökkenti ki teljesen, hogy Hux nem hajlandó hangosan kimondani, hogy szereti - aztán pedig bevallja, hogy mindig érzi a bőrén. szóval ha Hux fájdalma kell neki, akkor azt akarja, hogy Hux önként kínálja. és van ebben valami sajátos logika, hiszen az érzések önkéntelenek és sokszor irányíthatatlanok, de a megosztásuk már tudatos; és Hux nem hajlandó szembenézni az érzéseivel, vagy tud róluk, de nem törődik velük. és Kylo ezzel nagyon nem tud együtt élni, mert szüksége van a megerősítésre, a kontrollra, ami szerintem abban gyökerezik, hogy tényleg megszerezhetne bármit, amit akar, de ő kapni szeretne. (és akkor lemehetünk addig, hogy a szülei milyen ritkán adtak neki önkéntelenül és önzetlenül figyelmet, ha nem hisztizett vagy tepert érte.)

úgy érzem, evil space boyfriendjék dinamikájába nagyon beletartozik - nos, a dinamika; hogy állandóan formálódnak, de az egésznak van egy magja, ami egymás vonzáskörzetében tartja őket; Hux állandóan próbálja definiálni, de mindig téved.

nagyon-nagyon köszönöm a kommentet~!

DEMONA, ha ezek után Hux valaha visszaszerzi a fölényét, akkor az valós diadal lesz :D idáig szerintem tényleg azon alapult, amit Ren hablatyolt, hogy Huxnak azért van hatalma fölötte, mert ő megengedi, hogy így legyen (igazi jó kis dom/sub felállás) de pont azzal, hogy Ren megmutatja, hogy fel tud lázadni ellene, és le tudja igázni és a saját akarata alá tudja hajtani - szóval pont ezzel paradox módon szerintem megerősíti Hux hatalmát, mert Ren mindezekre képes lenne, de ott van valami Huxban, aminek ő végül behódol(t). szerintem ez lenyűgözi Huxot, aki minden intelligenciája mellett is hajlamos alábecsülni Rent és elfelejteni, hogy az ereje nem csak fizikális vagy spirituális, hanem tényleg hatalma van - amit megoszt Huxszal vagy átad neki vagy felad a kénye-kedve miatt.
imádom ezeket a szerencsétlen buzikat.
ők is egymást.
csak hülyék.

VIKTÓRIA, amikor leütöttem az első betűt a regényhez, akkor már tudtam, hogy regény lesz, és azt is, hogy nyolc-kilenc fejezet, és hogy merre viszem [fun fact: végig vannak utalások és foreshadowingolások (gyönyörű magyar szó) arra, hogy Hux el fogja veszíteni a jobb kezét :D] A kezdeti fázisában akartam novellának, ahol rangról-rangra és évről-évre egy-egy villanásban mutattam volna meg, éppen hol tartanak, de azt hiszem, az nem működött volna.
a szakítás különös módon a kiindulópont volt, de aztán a regény első sora az, hogy "amikor először találkoztak-----" úgyhogy végül a kettejük története lett, Hux szemszögéből, úgyhogy Ren ki van kicsit ebrudalva ebből a történetből (bár persze mindig az ő szemszögéből is végiggondolom az eseményeket, és azt kell mondjam, nagyon szórakoztatóak és néha őrülten fájdalmasak az eltérések); abban vagyok biztos, hogy a film ideje alatt éppen exek. hogy előtte (és egy picit utána) mi történhetett, azt tartom izgalmasnak :D

a srácok valóban borzalmasak. megérdemlik egymást. khm.

margaery. írta...

"A fakó bőr alatt zúzódások bomlottak, ocsmány, beteg galaxisok." jaj ez de szép *-*
és azta, imádtam ezt a fejezetet! ez a kedvencem eddig:D nagyon izgalmasra és drámaira sikerült, minden tökéletes volt^^ és Millicent annyira reletable:D
kíváncsi vagyok hogy folytatod!:)
xx

ui.: amúgy ilyet még sose írtam ide, de a rey vs kylo ficet nem nagyontámogatom:d bár nem tudom milyenre gondoltál konkrétan, de engem mindenhogyan taszít a kettőjük kapcsolata, meg rey drágám eleget szenved a filmben is;-; kylo szenvedéséről viszont simán olvasok mert férfiak érzéseire immunis vagyok lol
(ezt nem támadásnak gondoltam amúgy, csak ilyen vélemény-szerűnek[?])
viiiiszont egy jesse/cassidy fic elég menő lenne ha már így benne vagy a preacher fandomban:D

Raistlin írta...

Oké, ez most nagyon kellett, mert illene nekiállnom a folytatásnak ma vagy holnap, és ez a komment most határozottan az "álljál neki még ma te lutyok" irányba mozdította a dolgokat :D
[tag yourself I'm Millicent] [nem, inkább Mitaka, meggyötört az élet és lejöttem róla] [vagy Thanisson a Hux-fanboyságért? ah]

A Rey vs Kylo fic azt az igényemet elégítené ki hogy Rey ölje már meg Kylót. Mármint tudom hogy a filmekben nem fogja mert az ~~csúnya dolog~~ lenne de. Engem boldoggá tenne. Hiába a kedvenc karakterem. Vagy pont azért.
Meg bénának érzem magam mert nagyon sok helyen van halványlila utalás Rey-re a regényben, de az a szál végül nem vezet sehova, mert Hux!POV van és ő egyszerűen úgy döntött hogy nem foglalkozik azzal hogy miért van homok a lakosztályuk szőnyegén és hova tűnik el Kylo és mik ezek a látomások és ejnye. Bár Rey persze föl fog bukkani, és Hux szerintem össze is fogja kötni a dolgokat, én.... *szűri a fogai közt* el akarom mesélni csak a Reylo borzalma miatt már semmit nem lehet mondani erről a két karakterről úgy hogy ne tedd oda két soronkétn hogy #nohetero #noabusethankyou #reydeservesbetter #kylodeservessomethignelse #theyreprobablyrelated #likemybestguessisbrotherandsister #agedifference #50shadesofcreepy #nopetoheterosexualityatallcosts #justnope #beingobsessedwithsomeoneisnotalwayssexual #DEFINITELYnotromantic #kyloisasociallyawkwardemowhodoesntknowhowtomakefriends #thatsit

A Preacher meg limonádé fandom, élvezem nagyon, de nem írok belőle (ilyen például a Mr Robot is meg a Kingsman meg ezek - nem ihletnek meg, pedig)

C írta...

Merle, Mesterségem a halál-a járt a fejemben az olvasás közben. Ott volt ennyire szerethető a náci rezsim végrehajtója. Kis apróságok, emberi dolgok és máris nincs határ jó és rossz közt. Csak az érem másik oldala.
Várom a folytatást.

Raistlin írta...

Ó, az említett könyvet nem ismerem - nekem AJP Taylor brit történész volt a fejemben, az első európai, aki A Világháború Története című könyvében ki merte jelenteni, hogy Hitler nem az antikrisztus maga volt, hanem egy egyszerű halandó, és hát mellé egy gusztustalan alak. Ez is szentségtörésnek számított, hiszen Hitler démonizációja megadja azt a megnyugtató tudatot, hogy a második világháború borzalmai nem történhetnek meg újra, hiszen egyetlen gonosz lény hibája volt. Közben pedig az ismét erősödő nacionalizmus nagyon jól mutatja, hogy hát -- ez nem egyetlen szar alak. Ez egy tendencia.
Bár be kell vallanom, hiába a film egyértelmű allegóriája, nekem Hux inkább Bonaparte Napóleon, mint náci; és inkább ember, mint bármi más. A Star Wars meseként és űroperaként nagyon adottnak veszi a Sötétség vs. Fény, Rossz vs. Jó különvákaszthatóságát, és engem meg nyilván az érdekelt, mi a helyzet a szürkezónában, hogy hogyan lehet elmosni a határokat; örülök, hogy neked is tetszik a téma, és lassan de biztosan haladok a folytatással! :3

a negyedik Lannister írta...

Oh. My.
Miért halogattam eddig, hogy ezt elolvassam. Úr. Isten. Pedig levágtak benne egy kart!!4!!!
De előtte még egy fenomenális kylux vitát olvashattunk, amiben mondatonként váltakozott, hogy éppen kinek adok igazat, mert mindenkinek igaza volt, de közben mégsem, mivel igazából mind elborult elméjű gonosz boyfriendek, így az érveik nagy része őrültség, de... mikor nem szeretem az őrültséget, na.
Ugyanakkor a srácok kapcsolata néha olyan fájdalmasan ártatlannak és valóságosnak tűnt (pl. "szerepjátékozhattunk volna" – persze ez az érzésem Kylo naivitásából fakadt :'[ ), hogy utána még jobban sajnáltam Huxot amikor Kylo az üvegszilánkokon öhm...
HAHAHAHA, talán ja, sajnáltam egy kicsit, de közben végig ugráltak a #ÁlljKiMagadértKylo2k16 drukkerek a fejemben, mert igenis állj ki magadért Kylo. De jaj, az, hogy "Hogy lehetek ennyire hülye?", na az a mondat kitépte a szívemet és beledobta a kylux trashcanbe.
Amúgy a cica annyira tökéletes ebben a történetbeeen. *-* Egy cukiság-gombóc a kylux szemétdombon. ^_^
Aztán szegény Kylo, baszki éppen amikor, dühroham ide vagy oda, elég fontos dolgokat hány Hux szemére... levágja Hux kezét. Én pedig az ilyen fordulatokért élek, mert ez... ez a csavar. Illetve a Star Wars univerzumban tulajdonképpen nem olyan életbevágóan nagy csavar, mint valamelyik kevésbé fejlett orvosi dolgokkal ellátott univerzumban lenne, de kyluxék kapcsolatát tekintve... Ez aaaaaaannyira jó ötlet volt. "Mert mi pezsdíti fel pangó párkapcsolatunkat? Egy-két végtag erőszakos eltávolítása partnerünkről." – Cosmo tippek Raistlintől, de tényleg, ez a csavar, omg, most emiatt nem alszom még, mert nagyon #izgalmas #jó #történet #10/10KarakterekKöztiDinamikával
És Hux sírása, noooooo. T_T Olyan szomorú és szívbemarkoló, hogy nem sír Kylo előtt – közben persze érthető is, mert miért sírna pont Hux...
És jajj, úgy megszerettem ezt a történetet. T_T *-* És a szép hasonlataid, szóképeid, idk milyen kategoriájú, de nagyon szuper dolgaid újra és újra emlékeztetnek a magyar nyelv (és magyar ficek) előnyeire.

Raistlin írta...

A NEGYEDIK LANNISTER, az olvasó nem késik és korán sem jön soha.
De amikor betoppan, akkor végtagok hullanak :D ( Annyira örülök, hogy így tetszett ez a csavar, bár Hux meg lenne sértve, PEDIG http://kepkezelo.com/images/5cxnua25qc8agvlz7mti.jpg )
És az is nagyon diadalittas számomra hogy nem tudsz dönteni, kinek van igaza, mert... én sem. Persze Hux!POV, szóval az ő nézőpontjával még úgy is könnyebb azonosulni, hogy totál kizárja az olvasót a magánügyeiből, Kylóról pedig csak villanásokat kapunk - de talán pont ezért olyan könnyű sajnálni a szerencsétlent (akár megérdemli, akár nem) mert annyi mindent érez és annyira nagyon hogy az még Hux narrációján is átüt. Sőt. Megkockáztatom, hogy állatságok ide vagy oda, Hux narrációján átüt az is, hogy szereti Kylót (ne mondd meg neki, hogy ezt leírtam) és Kylo olyan kis szerethetően jelenik meg, fluffy haja van és szomorú. Hát jaj. Cicát ad ajándékba. Kiáll magáért. Hux valahol büszke rá. Annyiban kellett volna maradnia a dolognak hogy hatefuckolnak rá egy jót azt jól van. Csak akkor nem kettejükről szólna.

Az egész sztorinak az a tanulsága hogy tanuljunk meg kommunikálni. Mert ezek ketten még X év után is siralmasok benne. De nem reménytelenek.

Meg erre hozzátesz az is, hogy Hux szépen kitoltotta a fejéből Kylót, aki azért egy elég előrehaladott telepata, és szerintem azért is olyan kurva béna az emberi kapcsolatokban, mert nagyon azt hiszi, hogy mindent tud, Huxnál meg csak arra hagyatkozhat, amit Huxey mond, meg amit csinál, meg amit akaratlanul is sugároz magából és hát csoda hogy állandóan össze van zavarodva a gyerek Hux könyörgöm beszélj vele
Írassuk be Kylót Charles Xavierhez.
Vagy inkább ne, mert legyilkolna mindenkit.


Nagyon-nagyon köszönöm ezt a szuper kommentet, gőzerővel dolgozom a következő fejezeten!

D.L.L. írta...

Engem kifejezetten félelemmel tölt el, hogy ennek itt nem lett vége. Ne érts félre, nem akarom, hogy valaha is vége legyen, de úristenmijöhetmég? Az a baj, hogy tudom, hogy nálad a SFW idejére már exek, és így nehéz abban reménykedni, hogy Millicent beállít egy kosáraljnyi kiscicával, amit kiosztanak az év dolgozója címén a rohamosztagosok között, és boldogan élnek, amíg meg nem, úgyhogy csak próbálok felkészülni lelkileg.

D.L.L. írta...

sikerült a rövidítés három betűjéből kettőt elírni, de érted na xD

Raistlin írta...

Muhaha, a következő fejezettel lesz vége (ami viszont elég hosszú lesz [12 oldalnál tartok, és még nem látni a végét]) bár a te befejezésed határozottan kecsegtető - sok pici, kerek, berregő Millie, akik másznak fel egy totál sztoikus Hux vállára és hajára és harapdálják a csizmáját ő meg csak ott áll mintha mi sem történne. Tökély. Bár Kylo féltékeny lenne. Mert egy köcsög. Hát azért.

Sybil írta...

Read Psychomachia she said, it will be fluff she said. Raistlin drága, ha ez nem a legtökéletesebb dolog lenne amit életemben olvastam és nem veszi át az életem felett az irányítást, hát most megütögetném a buksid, amiért ilyen csúfosan átvertél (abban a bizonyos csoportban). Megsúgom, hogy nem leszek képes tisztességes kommentet írni, mert egy ültő helyemben olvastam el ma az egészet és a lelkemet már eladtam vagy háromszor közben. Olyan sok mindent kéne leírnom aaaaaaaaaaajjj. Mert hogy eszméletlen az egész amit itt műveltél és bár bennem Hux nem él ennyire faszarcként, de annyira könnyedén tudtál bánni ezzel a két kis kompóttal, hogy telibe vigyorogtam a képernyőt, máskor meg egy Balatont sírtam össze a szobámba. Ezt műveltem így felváltva, igen. Meglepően frappánsan és szépen hozod a Star wars fandomot is. Én nem hittem, hogy ez lehetséges egyáltalán. És mégis. Már nem győzök hova tapsolni, annyira gratula. // a Kylo Amidala meg az életem, úgyhogy annál sikoltoztam rendesen./ Na viszont a vége! A vége! (ja ez nem is a vége.-oh ja eeeh)szerintem sírtam. Meg Hux is. Hát sírt. Hát hagy üssem már meg de édes. A szívemmel kirakóst lehetne játszani kb azóta annyi darabban van. ahj. A másik meg hogy azóta ezen a sztorin gondolkozok folyamatosan. Félő hogy elfelejtek lélegezni. Ja és hát...szóóóval úgy esett, hogy rajzoltam. Még csak nem is jót, de muszáj volt. (remélem nem eszel meg érte és nyugodtan mondd ha szedjem le)-- http://sybil-absurdum.blogspot.hu/2016/06/psychomachia.html
Végeredményképp: meghaltam aztán feltámadtam közben párszor. Köszönöm az élményt és hogy olvashattam *-*

Raistlin írta...

SYBIL, kezdjük azzal, hogy kisikítom a torkomat a rajz miatt, mert annyira habozva imádom, hogy arra nincsenek szavak mert atyaég
Sajnálom, hogy hazudtam a fluffal, de örülök, hogy így bevonzottalak a csapdámba (muhaha) és megtaláltátok egymást a regénnyel. Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm ezt a kommentet (és a rajzot!! A RAJZ nem bírok túljutni a rajzon), vigyorgok a képernyőre mint a hülye. Rengeteget jelent, hogy be tudott vonni és el tudott gondolkoztatni
Nagyon, nagyon köszönöm még egyszer - hamarosan jön a befejező fejezet! ;u;


u.i. a! rajz!!

Névtelen írta...

*hazaesik az irodából
*milyen lágyan mosolyog rám az a padlizsán
*hát még a mosatlan edény
*egy sort sem írtunk a szakdolgozathoz
*delegalábbna tanuljunk kicsi norvégot. legalább nézz rá naaa.

ha. ha.

Szóval azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez volt a kedvenc fejezetem - ha szabad ilyen profánul megfogalmaznom, (és persze annak tükrében, hogy egy még hátravan.)

Akárhogy is, ez zse-ni-á-lis.

Egyszer talán beszéltünk róla, hogy hogyan lehet úgy összekötni, hogy exszeretők és még élnek a filmre, és mégse váljon OOC-vé a dolog. Azt hiszem, bravúrosan megoldottad.

Egyébként végig azon gondolkodtam, hogy (mekkora seggfej mind a kettő), ezen kívül azon, hogy... nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Most mondanám, hogy ahogy a rendszerek a fázistérben viselkednek, de ezzel nem mondtam sokat, szóval, ahogy a tényezők kölcsönhatása egyszer csak.... megindul, és ahogy az események sodródnak, egyik interakcióból következik ugyan a másik, de összességében mégsincs sem előreláthatóság - és már akaratlagosság sem. Hogy lett volna jó néhány pont, ahol megállhatnak, és azt mondhatják, hogy ugyan már, de ezek a pillanatok elteltek, és az események magukkal rántották őket.

Én egyébként nem vártam az ajtócsapkodás után ezt a... tervezett, hideg, céltudatos gonoszságot - és biztos vagyok benne, hogy Hux sem. Ez valahogy túlmutatott a hisztik és az érzelmi zsarolások, kiborulások és könnyes fenyegetőzések és fizikai abúzus körén, ez azt hiszem, valami olyan visszafordíthatatlan pont volt (tessék, nah. a pont) ahonnan egyszerűen már lehetetlen a folytatás ugyanazokkal a feltételekkel.

[Nagyon sokszor látom benne a nagyapját, a filmben is - (most azt hagyjuk, hogy megdönthetetlen headcanonom, hogy a fancy hajacskáját Anakin-hullámokba sütögeti fáradtságos munkával reggelente) - ahogy a lobogó, csapongó, drámai rosszindulatuk egyszer csak megfagy valami jéghideg gonoszsággá - és akkor mindenki visszatartja a lélegzetét.]

Egyébként pedig végre egy fic, ahol nem a Skywalkerék vesztik el a kezüket! (Bár én azt nem győződtem még meg róla, hogy a 7-es után Kylonak megmaradt.)

És amikor Kylo felajánlja, hogy kitörli az emlékeit, őszintén, én elgondolkodtam rajta (Hux helyében pedig főleg), hogy vajon nem tette e már meg, nem facsarta e már át a valóságot, Hux személyes valóságát, amolyan "igaz e hát, vagy csak merő képzelet" formán. Talán félnék tőle (örülnék?), hogy amikor felébredek, újra ott leszek alhadnagyként, olyan álmokkal, amik eltorzultak, és olyan célokkal, amik önmagukba fordulnak vissza.

Oh, nem, nekem egyáltalán nem hiányzik a kibővített SW univerzum, és hála mindennek, az elmúlt tizensok évben már kellően meg is fakult, aminek meg kellett fakulnia, mert azt hiszem, kevés annyira papírmasé figurát láttam, mint az ottani OC karakterek, (sőt, a már meglévőeket is sikerült ledegradálni), a tisztelet persze mindig a kivételeké. De a véletlenekben én se hiszek. Ben-Jacen, stb.

Csapongok összevissza, úgyhogy azt kell mondjam: nagy hatást tett rám.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Emma

Merre utazunk, merre utazunk? (erősen irigykedik, de alig mutatja.)

Raistlin írta...

Juhujj! Nagyon örülök, ha ez a kedvenced - erre a fejezetre futott fel a regény, és nagyon vártam már, hogy eljussak idáig ;u;

"lett volna jó néhány pont, ahol megállhatnak, és azt mondhatják, hogy ugyan már, de ezek a pillanatok elteltek, és az események magukkal rántották őket" - pontosan ezért, mert ez az egyik kedvenc témám valaha <3 (meg az identitásválság. hát ki gondolná :D) Fantasztikusan megfogalmaztad

"a lobogó, csapongó, drámai rosszindulatuk egyszer csak megfagy valami jéghideg gonoszsággá" - ahogy ezt is. Kylónak el kell jutnia a filmes Kylóig, de hiszem, hogy a maszk alatt ott van az, akit megismertünk, és aki annyira szörnyen szeretett valakit, hogy attól teljesen sebezhető lett. És Hux látta a mellkasán felnyílni a sebet.

[SPOILER Kylo kezére még kitérünk a következő fejezetben]

Ha mnden jól megy(!), Svájcba megyek, de az online foglalásomra napok óta nem jelez vissza az utazási iroda, szóval fel kéne hívnom őket, de nem tudom szavakba foglalni, mennyire gyűlölök telefonon beszélni, harmincöt fokban személyesen bemenni és lopni az idejüket meg hülyeség, szóval... Ja. Drukkolok, hogy ne legyen késő, mire összekaparom a bátorságom.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS