a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. június 24.

PSYCHOMᐃCHIᐃ

Utolsó fejezet, ami cserébe dupla hosszú. Kapaszkodjatok.



viii.



Az első találkozásuk a Starkiller bázison történt, ami még Érdektelen Hóbolygó 4567-ként funkcionált. Hux akkoriban ifj. Hux alhadnagy volt, Kylo Ren pedig - erre némi nosztalgiával gondolt vissza - nem volt több, mint egy félsor a napi eligazításban.
Most pedig: Hux tábornok egymagában állt a Fegyver felszínén, a lábait terpeszbe vetve, és a láthatárt fürkészte. Zászlóként bomlott ki a vörös alkonyat, és vele lobogott egy távol, fáradt vihar. Hamarosan rájuk borul a förgeteg, száraz villámokkal és a hó vásznával. A jelzőfények már égtek, a munkások sűrűn trappolva vonultak fedezékbe és a járőrök a bunkereikbe tértek.
Hux körül örvénylett a kabátja, fagyszilánkok tapadtak a szempillájára és a gondolatai kikristályosodtak. Elnézte, ahogy a felhők feketévé gördülnek és felropognak az égzengéssel. Addig állt ott, amíg a hamis karja pattogni nem kezdett a hidegben, árulkodó kis zajok, ahogy a fém fagy a ruhák rétegei alatt.     
Akkor visszament a szállására.
Millicent a szobájában várta, a szobában, aminek nem volt ablaka. A néhai főmérnök szállása csak pár saroknyira; Huxnak volt ez az abszurd meggyőződése, hogy még mindig ott hever. Ha ez így lenne, akkor talán még visszafordítható lenne minden: a halottak járni tudnának; a halottak menekülnének; nem történne meg, ami megesett.
Visszacsinálná? Nem.
A rutinja megnyugtatta. A séta, a cigaretta, a zene, a hírek, a holnapi teendői: megszervezve, rendszerezve, időpontok, meetingek, briefingek, ellenőrzések, és köztük épp csak annyi szünet, hogy egy reszkető lélegzetet vegyen. (És ha este csak a hiányhoz simul az ágyban: ám legyen.)
Hamarosan - már csak egy hét, vagy kevesebb - hamarosan a Fegyver készen lesz, és a diadala irtózatos tündöklésében elporlad majd minden, ami jelentéktelen.


- Tábornok.
Hát. Egyszer lesz egy olyan nap, hogy Ren hangja nem vált majd ki belőle semmit sem, hogy közönynek pattannak a túlhangsúlyozott mássalhangzók és a mély szavak nem rezonálnak a gyomrában; szóval, ez nem az a nap volt. Hux a nyelvére harapott és emlékeztetőül mozgatta meg az ujjait. Ez lett a vonzalmuk végkifejlete, tehát értelmetlen engednie neki. A reakciója csak reflex, amit megszokás és megvonás erősít meg.
Elméletileg.
Két hét a Starkilleren, és már egész tehetségesen elfelejtette, milyen, amikor a csillagok fénye Ren hajában ül meg, de most íme, itt volt előtte, a tincsek előkunkorodtak a sisak pereme alól, és nem torzított eléggé a hangján a modulátor. Huxnak volt annyi lélekjelenléte, hogy mellé lépjen, és koppanva parancsolja:
- Jelentést.  
Csak ketten voltak a tiszti körzetben. Hux nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Ren szándékosan így rendezte. A bárpult bágyadt, kék fényt adott, körülöttük tündököltek a távoli galaxisok, kényelmes körbe vonva álltak ott a bőrfotelek; az alacsony asztalon egy félbehagyott denebiai holosakk-parti és lefordított, derengő kártyalapok. Hux azokat bámulta, amikor Ren azt mondta:
- A térkép hiányzó darabja Lor San Tekkánál van.
- Értem - felelte Hux automatikusan, aztán hunyorítva bámult a férfira. - Várjon. A térkép hiányzó darabja a galaxis legismertebb térképészénél van?
Ren áthelyezte a testsúlyát a bal oldalára. Hux folytatta:
- Nem nála kezdték a keresést?
- Nem térképész. Elsősorban felfedező - védekezett Ren, aztán hozzátette: - Mesterien rejtőzködik.
- Tudja, hogy hová rejtőzködött mesterien?
- Tuanul. Jakku. - Amikor Hux nem felelt, nagyvonalúan hozzátette: - A Kelvin-szurdok közelében.
- Akkor intézkedjen.
- Megtörtént - vágta rá Ren, mire Hux felcsattant:
- Jó.
Akkor egy kicsit csönd volt. Hux viszkető ingert érzett, hogy megdörgölje a karját, de csak mereven állt, előre nézve. Ren behajolt a látóterébe. Hux érezte, hogy a szája sarka megrezzen, hogy ideges mosollyá rándul, tessék, egy újabb automatikus reakció.
- Ismertem régről - mondta Ren. - Erő-hívő. Lenyűgözte, amikor Ben Solo a játékait röptette. Talán ő volt az első idegen, aki észrevette. Nem tudom. Ben úgy mutatta meg, mint egy titkot. Sekka cserébe régi történeteket mondott. Ő mesélt először a Ren-lovagokról.
- Miért érdekeljen? - kérdezte Hux, és megint, a csend.
- Mindezek ellenére - folytatta Ren, olyan nyugodtan, mintha Hux soha nem szólt volna közbe; mintha ott sem lenne, csak a tükröződésének beszélne. - Mindezek ellenére könnyű lesz megölnöm. Mindezekkel együtt. A múlt másvalaki élete. Számomra nincs más, csak a jelen.  
- Ezek szerint könnyű lenne megölnie engem? - vetette fel Hux, és Ren hallgatott. - Csak képzelje el.
- Valahányszor elképzelem, úgy képzelem, hogy az lenne.
- Ah, igen?
- A tett igen. Ami utána jön, az… nehezebb. - Huxhoz fordult, a vállát az üvegnek támasztva. A sisak biccenéséből tudta, hogy Ren végigméri, és azt is tudta, hogy a szűrő éjszakai képet ad, talán mutatja az árulkodó hőt a mellkasában. - Meg akarnám tartani a holttestét - mondta a férfi. - Levetkőztetném, és egy bacta-tartályba tenném.
- Ez beteges.
- Nem érnék önhöz. Ez lenne a lényege. Ott lenne előttem, de többé nem érinthetném meg. Ott lenne, nap mint nap, és én figyelhetném, ahogy az érzelmeim ön iránt tárgyiasodnak. Ahogy már csak úgy szeretem, mint egy tárgyat, hogy a szépségét is úgy értékelem csak. Azt akarnám, hogy a szeme nyitva legyen közben. Hogy nézzen rám, örökre.
- Maga nem normális - közölte Hux, és ezzel sarkon fordult. Volt valamilyen hang, mintha Ren felszusszant vagy felnyüszített volna. Hux csak a csizmája kielégítő csattanásait hallgatta, és aztán a kijárathoz érve megtorpant. Az ajtó szisszenve kitárult, de ő nem lépett át a küszöbön. Hátranézett a válla felett. Ren előre görnyedve állt, és átkarolta magát.
- Mit csinált a kezemmel?
- Mm?
Hux megnyalta az ajkait.
- A levágott karommal. Azt is egy bacta-tartályba rakta?
- Elhamvasztottam - felelte Ren közönyösen, és elfordult tőle.
- Megtartotta?
- Mert? Kéri vissza?
Hux undorodva fintorgott, és ahogy hátat fordított, Ren még utána vetette:
- Megilletett! Az öné volt, és ön az enyém volt!
Az ajtó bezáródott.


Jakku felé tartottak.
Hux nem volt hajlandó kifejezni, ez a tény mennyire bosszantotta és sértette. A Finalizert elpazarolni erre, hogy holmi hóbortos térképeszek után kajtasson, akik valamikor meg akarták menteni egy gyerek lelkét; egyáltalán, hogy Ren pitiáner küldetése abszolút prioritást élvezzen.
Snoke audienciát tartott, és Hux számolta: hozzá konkrétan hét szava volt - “ütemterv szerint haladnak a munkálatok?” és “nagyon jó.”
Ezután a kezdetét vette egy kínosan hosszú beszélgetés Rennel, de Huxot nem bocsájtotta el, tehát a saját füleivel kellett végighallgatnia, hogy ezek ketten zavart éreznek az Erőben.
Tántoríthatatlan vigyázzban állt, a kezeit hátul összefűzve, és a tekintete Snoke holoképének válla fölött maradt. Ren ott volt egy karnyújtásnyira, Hux orrában az illata, ugyanaz az illat, ami a párnáján maradt.
Elsőnek azt hitte, képzelte.
Amikor visszatért a kibernetikai klinikáról, a lakosztálya kifosztottan várta: Ren dolgai eltűntek, és velük a kristályoknak és Hux egyik kabátjának is nyoma veszett. Még így is megkönnyebbült, mert kinézte volna Renből, hogy egyszerűen felgyújtja az egészet, de csak a zuhany szűrője volt eltömődve.
Aztán észrevette, hogy a párnákon még mindig érződik Ren samponja. A Starkillerről visszatérve ugyanebben az élményben volt része, ami kétségtelenné tette, hogy Ren az ágyában alszik, amikor ő nincsen itt.
- Rengeteg bánatot érzek benned - mondta Snoke. - Frusztrációt. Gyűlöletet. Fájdalmat, sérelmet és keserűséget. Becsüld ezeket az érzéseket. Tápláld őket. Erőt szülnek.
Hux éppen a kyberágyúra gondolt, és még mindig ugyanarra a pontra bámult. A kyberágyú jó ötlet volt. Ren ezzel várta most haza, de nem ő jelentette - ügyes csel - elkészült végre a kristályból a fegyver, és erre fölszereltette a rossz helyre. A Finalizerre. Ami már többezer ágyúval rendelkezett. Miközben a Starkiller légvédelme, a pajzstól eltekintve, egy gyenge közepes.
Ren mindig is kiszámítható, manipulatív és mellőzhető volt, és ha hasznos akart lenni, az csak rontott a dolgokon.  
Hux azért értékelte a gesztust. Azt írta Rennek, “szép munka.” Nem kapott választ.
- Ezt a próbát egyedül kell kiállnod.
- Bízik benne, hogy sikerülhet, Mester?
- Csak a sikert fogadom el.
- Értettem.
- Temesd el a kételyeidet. Ha eljön majd a pillanat, pontosan tudni fogod, mit kell tenned. Engedd, hogy a Sötétség vezessen. A hibáid a természetedből erednek. Az Erő tökéletes. Ha átengeded neki magadat végre, semmi baj nem érhet, Kylo Ren.
Hux gondolatai közben Millicentre ugrottak. Remélte, hogy a helyén van. Ren és Mitaka ismét szobát cseréltek, és Millicent el-elszökött Ren lakrészéhez. Hux a nyomkövetőn figyelte, de soha nem ment érte. Ren néha beengedte a szobájába, és Huxot ez aggasztotta. Félt, hogy visszaveszi. Ren alapvetően meglepően távolságtartó volt vele, de néha azért játszottak és birkóztak, és Ren bűvölt neki fényeket és örökmozgó gömböket, valamint Huxnak megvolt az a gyanúja, hogy alkalmanként társalogtak. Érthető volt, hogy Millicentnek miért hiányzik.
Hux ezzel, nos, tudott azonosulni.
A macska végül mindig visszatért. Ren soha nem tartott vele. Olyan egyszerű kifogás lett volna, “visszahoztam a macskáját,” a karjaiban tartaná és átnyújtaná. Hux oldalra lépne, “jöjjön be.”
Nem.      
- Azt akarom, hogy csak a küldetésen legyen az eszed. Csak akkor jelents, ha már nálad a térkép.
- Igenis.
- Tábornok - mondta Snoke, és Hux figyelme rajta volt, ahogy szertefoszlott.
Ren megremegett mellette. Annyiban kellett volna hagynia, el kellett volna sétálnia. Ehelyett azt mondta:
- Nem elégedett? Majdnem egy teljes standard órán át fecsegtek.  
- Nem fogja befejezni a képzésemet - sisteregte Ren. Hux a szemét forgatta, de Ren folytatta: - Skywalkernél egy évig nem csináltunk semmi mást, csak cipeltük körbe egymást egymás hátán, tizennégy év a Legfőbb Vezér mellett, majdnem annyi, amennyit előtte éltem, tizennégy év, és még mindig nem elég; még mindig nem állok készen!
- Vigasztalja a tudat - mondta Hux -, hogy bármikor odébb tud vinni egy Jedit. A hátán.
- Ne űzzön-
- Hivatalosan is megkérem, hogy ne öntse ki a szívét nekem.
- Maga kérdezte!
- Udvariasan érdeklődtem. Ne lásson bele semmi többet. Szép napot. - Hux ezzel célzatosan a híd felé fordult,  de Ren rögtön a nyomában trappolt. Pár feszes lépés, és beérte. Megtorpant vele szemben, és olyan közel hajolt, hogy ha nincs rajta a sisak, az orruk összekoccan.
- Változtatna valamin, ha elhoznám önnek a Mesterem fejét?
- Meghibbant? - suttogta Hux, és a válla fölött hátranézett, aztán vissza Renre. A lélegzete párát vetett a fémlemezre. - Most árulná el, amikor itt vagyunk a célegyenesben? Amikor kivételesen szükségünk van a Legfőbb Vezérre? Most fordulna ellene, csak mert úgy érzi, hogy nem figyel önre eléggé? Van róla fogalma, mit jelentene rám nézve, ha Snoke nem lenne maximálisan elégedett a teljesítményemmel?
- Én csak udvariasan érdeklődtem, hogy változtatna-e valamin, ha hasznos lennék a maga számára.
- Maga szerint ez hasznos lenne; szerintem őrület.  
- Feleljen a kérdésemre.
Túl közel álltak. Egyikük sem lépett előre. Egyikük sem lépett hátra.
- Miért nekem hozná el a fejét? Miért nem maga venné át a helyét?
- Nem vagyok uralkodó.
- Remélné, hogy úgy visszanyerhet?
- Az történne?
- Nem.
- Hogyan tervezi legyőzni nélkülem?
Hux egy éles levegőt vett.
- Az elsődleges célom az, hogy garantáljam, hogy a Legfőbb Vezér terve működik, és miután közösen térdre kényszerítettük a Köztársaságot…
- Arra gondolt, hogy majd ledobja valahonnan?
- Maga…
- Nélkülem nem fog sikerülni, bármit tervez - folytatta Ren. - Gondolt erre, amikor meghozott bizonyos döntéseket? Gondolt erre, amikor az imént úgy döntött, hogy gúnyolódik velem?
- Az ég szerelmére - morogta Hux, és megpróbált oldalra lépve kitérni Ren elől. A férfi karon ragadta. A robotkéz volt az. Ren rászorított, és ismét túl közel hajolt. Ezúttal nem szólt semmit sem. Hux kitépte magát a markából, aztán erélyesen rántott a nagykabáton, hogy megigazítsa.
Az arca lángolt, amikor kifordult a csarnokból.


Elérték a bolygót.
Hux arra lett figyelmes, hogy tűnnek el a rohamosztagosok.
Ez annak fényében különösen aggasztó volt, hogy ígért úgy nyolcvanat leszállításra Yorcot tábornoknak. A teljes Első Rend készülődött és fegyverkezett, míg Hux az általános mozgósítás közepette ott volt a belső peremen rekedve. Ez azt jelentette, hogy három kommunikációs tiszt kocogott mellette éppen, míg ő az aktuális konferenciateremből kilépve a következőbe menetelt.
- Yorcot tábornokot tartsák a vonalon. A bázistól kérek egy maximum pontosságú számítást a fantomenergia várható szub-hiperűrsebességéről. Ro-Kiintornak küldjenek a nevemben egy igenlő választ. A CSA-nak utaljanak hatvanezer kreditet. Kerítsék elő nekem Phasma századost, azonnal megkezdjük a támadás szervezését. - Átvett egy felé nyújtott datapadet, átgörgette a kérvényt, és lenyomta a szignóját.
Igazából nem lepte meg, hogy a következő kanyarban nekiütközött Rennek, frontálisan, fejjel előre. A csapatjából valaki részvéttel felszisszent; Hux kis híján hátraesett, és Ren nem nyúlt érte. Az egyensúlyát visszanyerve ellenségesen végigmérte.
- Uram - szólalt fel az egyik kommunikációs. - Phasma jelentkezett, hamarosan célba érnek.
Hux számára akkor egyszeriben minden világos lett. A figyelme tűélesen fókuszált Renre, aki hogy, hogy nem, a hangárajtó előtt lődörgött. Hux parancsa nyugodtan koppant:
- Hagyjanak magunkra. - A datapadet a legközelebbi tiszt kezébe nyomta, és ők engedelmesen eltempóztak.
Ren félrebiccentett sisakkal utánuk nézett, aztán visszafordult Huxhoz.
- Annyira akkor mégsem elfoglalt.
Hux pihenjt parancsolt magának, és a válla megzuhant.
- Elsőbbséget élvez a jelentése.
- A jelentésem?
- Mikor tervezte jelenteni, hogy leküld a bolygóra négy szállítónyi egységet, köztük az egyik tisztemet?   
- Tisztünket.
- A radarunk lőtávolságon kívül észlelt egy X-szárnyút - folytatta Hux halkan. - Tud róla? Tud róla, hogy az Ellenállás minden bizonnyal már a felszínen van?
- Az Ellenállás, egy pilóta személyében. Rettegek.
Hux finoman felvonta a szemöldökét.
- Ez a pilóta megszöktetheti a forrását és eljuttathatja a térkép hiányzó darabját a bázisukhoz, ha maga elszalasztja - mondta apatikusan. - Elkezdtem megszervezni a stratégiánkat, amit sürgősen egyeztetnem kellett volna Phasma századossal, aki, ha jól értem, már a bolygó felé tart. Megkérdezhetem, hogy milyen parancsot adott nekik? Hogy mit tervez?
- Megkérdezhetem, hogy minek tervez? Ez csak egy semmi kis porfészek. Negyed órán belül a miénk lesz.
- Szóval leküld feleslegesen sok egységet pár lángszóróval, és reméli a legjobbakat?
Ren a tenyere egy kecses intésével kitárta a hangárajtót, és azt mondta:
- Nagyjából.
Hux üldözőbe vette.
- Ren, amennyiben a maga megfontolatlansága miatt…
- Éppúgy vagyok a parancsnokuk, mint maga. Bízzon bennem.
- Mikor adott rá okot?
- Ó, pont maga…
- Ne kezdje.  
- Ez a támadás az én irányításom alatt áll - vágta rá Ren. A siklója felé közelítettek. A roppant hangár élettől nyüzsgött: egységek masíroztak fegyelmezett oszlopokban, pilóták rohantak, tisztek korzóztak, és Hux mindegyikükről tudta, honnan jött vagy hová tart. - Tudom, hogy el akarja végezni mindenki munkáját a galaxisban, de Skywalker előkerítése az én küldetésem.
- Viszont osztozunk a felelősségen.
- Merüljön csak alá a bürokrácia bugyraiba, és hagyja a harcot a harcosokra. Mire bebájologja magát egy csinos szenátor kegyeibe, visszatérek a térképpel.


Ren visszatért a térkép nélkül.


Hux az utolsó shift után a privát hálókörletében fogadta Phasmát, cigarettázva, whiskyvel kavart kávét kortyolva, de még mindig teljes egyenruhában. Phasma lehuppant oda, amiről Hux csendes magányában még mindig úgy emlékezett meg, hogy Ren Fotelje. A nő nehézkesen keresztbe fűzte a lábait, előkerítette a datapadjét, és ahogy a jelentést gépelte, narrálta is a szöveget. A multitaskingban egymásra találtak: Hux figyelmesen hallgatta, de közben ellenőrizte, hogy a biztonsági kamerák rendben működnek-e, megkettőzte az őrséget, és zaklatta a vallatókat.
A vallatók siralmasan sikertelenek voltak.
Ren bezzeg elkotródott szétverni valamit, amit üzemkezdetig úgy sem fognak észrevenni. Millicent megint az ajtaja előtt koldult.
- Túlélők? - kérdezte Hux.
- Nincsenek, uram. A mi veszteségünk nyolc fő.
Hux erre fintorgott, de annyiban hagyta a dolgot.
- Azonosították őket?
- Természetesen, uram. - Phasma a datapad pereme fölül rátekintett. A képernyő valószínűtlen fénybe vonta. Nem volt rajta a sisakja. - Ezúton is az elnézését szeretném kérni a történtekért. Amikor Ren parancsnok utasítását követtem, a meggyőződésem volt, hogy tájékoztatta önt a terveiről, és hogy maga jóváhagyta azokat.
- Nem fogom megróni azért, mert engedelmeskedett a felettesének - felelt Hux lassan. Füst rebbent föl, és kéken oszlott szét a homályban. - Yorcotnak küldtem hatvanat. Még az is túlzás, azt kell mondjam.
Phasma helyeslően hümmögött, de látszott, hogy nyugtalanítja valami. Hux beletörődött, hogy ő rá fog kérdezni, és Phasma őszintén válaszolni fog neki; és pontosan tudta, mit fog mondani.
- Mi aggasztja?
- Engedelmével -- Ren parancsnok, uram.
Hux szívott a cigarettából, és a kávét félretette, amikor észrevette, hogy reszkető körök gyűrűznek fel benne.
- Tett valami olyasmit Ren parancsnok a mostani bevetés alkalmával, amit a jelentésébe nem foglalt bele?
- Nem, uram.
- Ren tehát nem tett semmi olyasmit, ami okot ad arra, hogy kételkedjen a képességeiben?
- Azon kívül, hogy nem egyeztetett önnel, nem. Csata közben gyors volt és határozott, mint mindig. Különös egyedül látni.
- A lovagok nélkül?
- A lovagok nélkül - ismételte Phasma, aztán hozzátette: - Nem akarok tolakodó lenni, uram. Tisztelem a magánéletét, de úgy érzem, ez talán rám is tartozik. Tudnom kell, milyen embert követek.
Hux ránézett. A füsttől száraz és irritált volt a szeme.
- Mitől fél? - kérdezte csendesen, és Phasma lesütötte a tekintetét.
- Mi történt a reaktornál, uram?  
A fájdalom váratlan volt. A rossz kezét ösztönösen szorította ökölbe.
- Mit gondol, mi történt?
- Nem tudom, melyik pletyka rémiszt meg jobban, uram. Vagy melyik gondolat.
- Biztosíthatom róla, hogy ami ott lezajlott, az nincs hatással az ön életére.
- A Finalizer működésére viszont igen - felelt Phasma. - Ez az életem. És nincs rá jó hatással.
Hux helyezkedett ültében.
- Mindent megteszek, hogy hatásosan együtt tudjunk működni Rennel.
- És Ren?
- Magát nem tudom átverni, ugye?
Phasma szinte szomorúan mondta:
- Nem, uram.
Hux üresen felnevetett. A fogaira füst tapadt, ahogy a fejét hátrahajtotta.
- Szeretném, ha követné Ren utasításait, és nem kérdőjelezné meg a döntéseit. Egyelőre.
- És utána?
- Előtte - mondta Hux -, győzni fogunk. Erre gondoljon. Utána majd meglátjuk.
- Értettem, uram.
Egy kicsit csönd volt. Phasma páncélja sajátságosan nyekergett, ahogy talpra emelkedett. Hux társadalmilag elfogadható pózba helyezkedett, és egy elegáns főhajtással fogadta a nő tisztelgését..
- Jó éjszakát, tábornok. Próbáljon meg pihenni.


Hux két órát aludt. Ennyi idő alatt a tudatalattija összehozott valamit, amire nem emlékezett, de ami a magömlése alapján hiánypótló lehetett. Ahogy a lepedőt a tisztítóba gyűrte, magán érezte Ren súlyát egy tilos pillanatra; hogy emlék volt vagy az álom maradéka, nem tudhatta. Próbálta elfelejteni, Ren merevedése milyen követelőzve feszült az övének, próbálta elfelejteni a könyörgő kis hangokat, amik a férfi torkából felszakadtak, miközben Hux ráérősen csókolta, dacolva Ren mohó mozgásával - hogy a férfi örökre könyörgött érte, mintha semmi mást nem akarna, csak Huxot magában vagy maga alatt.  A végén már…
A végén.
Hux mosakodott és edzéshez öltözködött. Egy újabb shift kezdődött.
És ott volt a hídon, kizökkenthetetlenül, a vállára terítve a kabátja, az Első Rend kulcsfigurája. Úgy indult a munka, mint minden alkalommal, ugyanazzal a kérlelhetetlen precizitással és megnyugtató dinamikával. A fogoly a teljes esti ciklus alatt nem vallott, úgyhogy Hux beküldetett hozzá egy droidot. Gyors eredményekre számított. Jakku légköre a látómezeje szélén derengett, kopáran és kéken. Hamarosan elmehet innen; Ren elindul majd megnyerni a maga csatáját, és Hux elindul megnyerni mindük háborúját.
Ren a második shiftre került elő. Nemrég kelhetett, és Huxot emésztette egy sort az öngyűlölet, hogy ezt meg tudta mondani róla, sisak és csuklya ide vagy oda: volt valamiféle magabiztos ruganyosság a járásában, ami csak frissen ébredve volt a jellemzője. Megállt Huxtól úgy egy méterre, és nem szólalt meg, amíg Hux nem üdvözölte és fordult felé minden figyelmével.
- Hogy állunk?
- Átmenetileg semmi konklúzív, ellenben már kellőképpen betörtük.
- Átveszem - biccentett Ren, ami Huxot kellemesen meglepte. A mellkasában melegség szökött fel, büszkeség vagy megkönnyebbülés, teljesen feleslegesen.
- A beazonosítás már megtörtént, Poe Dameron a Yavin 4-ról, az-
- Poe? - szakította félbe Ren, és azzal megindult. Hux a nyomába iramodott.
- Tud róla valamit?
- Nem ismertem fel; annyira… - A hangja hirtelen megváltozott. Elkomolyodott. - Nem tudok semmi használhatót, de tudom, mivel bírjam rá, hogy beszéljen.
- Ebben nem kételkedtem.
Ren felszusszant a dicséretre.
- Meglep, hogy még nem hordott le.
- Miért kellett volna lehordanom?
- A malőrért. Hogy elkéstem. Nincs nálam a térkép.
- Itt az alkalom jóvá tenni.
A híd végéhez értek. Hux ott megtorpant, de Ren tovább haladt.
Hux egy szitkozódást elharapva intézkedett, hogy legyen helyettesítése, azzal elsietett.  Mire a vallatószobához ért, az ajtót már zárva találta, úgyhogy elhelyezte magát a folyosón, és várt.
És várt.
Aztán volt egy torokhangú ordítás. Aztán elkínzott, szűkölő szavak, amiket elnyeltek a dura-acél falak, és aztán egy olyan szánalmas kis nyüszítés, amiről azt hitte, olyat csak egy állat adhat ki - de a fájdalom nem lehetett emberi.
Maga elé meredt. A robotkezet ökölbe gyűrte és a szíve fölé fektette, emlékeztetőül. Túlságosan egyenletesen vert. Nyugodt volt, szinte boldog, és ez már olyan sokszor veszélyes állapotnak bizonyult. De - elvégre  - a győzelem ott volt karnyújtásnyi messze.
A fogoly felzokogott. Hux elfintorodott. Fuldokló, nyirkos hangok, és Dameron fel-felcsuklott közben, és tompán hallani lehetett:
- Nh… nnnn… ne… ne-eee-e… - Majd vonyítva: - KÉRLEK…!
Rennek meg kellett volna várnia, amíg Hux váltást kér. Látni akarta munka közben; nem tudta eldönteni hirtelenjében, hogy valóban szükséges lenne-e a jelenléte, vagy csak szentimentalizmus húzza Ren közelébe, hogy bármi áron, bármi érvvel, de a közelében lehessen.  
Arra kellett rádöbbennie, hogy a választól nem csak fél, hanem egyenesen retteg.
Az ajtó ebben a pillanatban tárult fel. Hux még a gondolataiba veszve állt, ahogy Ren elé toppant.
- Egy droidban van. Egy BB-8 egységben.
Hux óvatos mosollyal nézett fel. Ren tekintetét kereste.
- Rendben, ha még mindig Jakkun van, hamarosan a kezünkben lesz.
- Ezt önre hagyom - vetette oda a férfi, és elviharzott tőle; Hux mosolya lecsordult és grimasszá fagyott. Vissza kellett számolnia; tíz és kilenc és nyolc és így legyen nagyvonalú az ember. Elindult, tétova léptekkel, bár pontosan tudta, merre megy; jelentést kell tennie a Legfőbb Vezérnek és ellenállnia a kísértésnek, hogy Ren kezdeti kudarcát részletesen lejelentse, és hogy a magatartására is félreérthetetlen célzásokat tegyen. Phasma szavai voltak az eszében, és az ujjait a hamis tenyerének feszítette, de hiába - az álom még mindig kísértette, és elkezdte összefüggésbe hozni Ren késésével. Nem először esne meg, hogy egymás álmait látják.
Volt valami ebben a gondolatban.
Huxnak rossz előérzete támadt.


Rennek derogált képviselnie magát a parancsnoki hídon, de azért megnyugtató jel volt, hogy a navigációhoz beigazolt. Hux értesítette róla, hogy beszélt Snoke-al, választ viszont nem kapott. Ren bizonyára keményen dolgozott. Minden jel arra mutatott, hogy teljesen komolyan gondolta, hogy a BB egység előkerítését Hux nyakába varrja, úgyhogy ő azzal szórakoztatta magát, hogy megszervezze a nyomorult bolygó szisztematikus átkutatását, és biztos-ami-biztos alapon értesítsen a közelben pár kémet, fejvadászt, csempészt és szimpatizánst, hogy legyenek résen busás jutalom ellenében, amit jobb híján a saját fizetéséből vont le, mert a droidvisszajuttatásnak valamiért nem volt éppen cikkely a büdzsében. Mindeközben egyesével ellenőriztette a bolygóról távozni szándékozó hajókat; még az éjjel dokkoltatta őket, de akkor még persze nem igazán tudták, mit keresnek, ám most - hurrá - nekiállhatott átnézetni őket még egyszer, ami persze teljesen ellenük hangolja majd a bezorit és magnitkereskedőket, akiket a hercehurcával késleltettek, és a felszállási tilalom sem feltétlen népszerűsíti majd az Első Rendet.
De persze.
Legyen meg a térkép Skywalkerhez.
Éppen a nyolcadik hamis bejelentést kezelte, ami a nyakába akart sózni egy felettébb gyanús BB-4000 egységet, amikor Thanisson vészjelentést kapcsolt:
- Engedély nélküli felszállás a kettes hídról. Tüzet nyitott.  


Akkor valahogy minden lelassult.


Hux ellökte magát a vezérlőpulttól.
Becsült veszteség: nyolc fő. Tizennégy. Tizenöt. Egy TIE-vadász. Aztán megszakadt a kommunikáció, ahogy berobbant az irányítóközpont.
A teremben mind úgy mozogtak, mint egy akarat és egy elme, ahogy összeforrasztotta őket az árulás réme és a további veszteség lehetősége. Hux talán még soha nem érezte magát ennyire jelen; Dameron okos volt, nem távolodott el a hastól; esélyük sem volt bevetni a hatásosabb ágyukat, nem álltak készen a belső támadásra.
- Uram, kilőtték a turbólézereinket.
Egyetlen ember, és még egy, és minden, amit felépítettek-
- Vessék be a hasi ágyukat - rendelte Hux, ahogy végigmenetelt a hídon. A léptei pánik-ütemben koppantak, de ügyelt rá, hogy artikuláltan beszéljen és halkan.
- Igenis, uram, beüzemelés folyamatban - hadarta Mitaka, és Rennek persze ekkor kellett fölbukkannia. Kényelmesen haladt, szinte álmodozva, és Hux remélte, hogy ez a megosztott sokk hatása; kockázatos volt bármilyen más gondolat, most nem szabadott hanyagsággal vádolnia. Most hinnie kellett benne, mint társvezetőben, mert nem maradhatott egyedül ezzel.
Mert Dameron sem volt egyedül.
Mert ez - tudta azonnal - csak egyet jelenthetetett.
- Hux tábornok, az Ellenállás pilótája az?
- Igen, és segítségére volt - kezdte, de a hangja itt elcsuklott; röviden nyelt, és kényszerítette magát, hogy befejezze: - Egy a mieink közül. - Ezzel sarkon perdült. Az arcára volt írva az a fájdalom, amit még Ren sem láthat meg; a jelenlegi helyzetüket tekintve különösen Ren nem. - Éppen a regisztereket ellenőrizzük, hogy beazonosítsuk a rohamosztagost - magyarázta. Akkor Ren azt mondta:
- Az egység a faluban. FN-2187.
Hux úgy fordult felé, mintha pofon vágta volna, csengő fülekkel és az arcát perzselő hővel, a zsigreiben szégyen. Ren tehát tudott valamit, amit ő álmában sem mert volna elgondolni; és az álmoknak köze volt ehhez; valami földerengett benne, félig-felejtetten, kék fények és -- az a fénykard hozzám tartozik --
- Uram, hasi ágyuk tüzelésre készen.
- Tűz - lehelte.


Hogy mi történt aztán? Megszöktek.
Talán a kyberágyút kellett volna bevetnie.
Talán volt olyan stratégia, volt olyan terv, aminek más lett volna az eredménye, de Hux nem találta el.
Lerendelt egy csapatot a Goazon-pusztaságra, és hinnie kellett benne (minden erejével) hogy megtalálják őket, vagy azt, ami belőlük megmaradt.
A helyzet az volt, hogy a sikere vagy annak az ellentéte nem számított, nem igazán, mert nem tudott változtatni az árulás tényén. Újra és újra ebbe a gondolatba ütközött, ahogy a fedélzeten körözött, és a saját tükörképe úgy kísértete, mintha az apja menetelne mellette, még fiatalon, még akkor, amikor a rohamosztagos-program ötlete először megfogalmazódott benne. FN-2187 ennek az örökségnek a része; hibátlannak kellett volna lennie. Hux az apja továbbfejlesztett módszereivel dolgozott rajta, hogy legyártsa az ideális sorkatonákat, és az volt a meggyőződése, hogy minden hibát kiküszöbölt benne és mindegyikükben. És mégis.
Káoszmatematika, visszhangozta a tudata. Nem számolt a függetlenséggel: azzal a ténnyel, hogy az események nincsenek mindig hatással egymásra, hogy néha egyszerűen csak megesnek, anélkül, hogy előzményei vagy következményei lennének valaminek.
A rohamosztagos árulása nem következett a programból, a tapasztalataiból. Egyszerűen bekövetkezett, és itt már nem számított, alanya vagy tárgya volt-e FN-2187 az eseményeknek.  
Megtalálták a páncélja darabjait.
És találtak lépteket a homokban.
Követték, amíg a szél szét nem hordta minden tudásukat.
- Nem kaptam jelentést a droidról - bukkant fel a válla fölött Ren. Hux akaratlanul is összerezzent; a gerince végigbizsergett, és azt mondta magának, ez a félelem.
- Nem tudtam. hogy olvassa őket - közölte. Ren komótosan követte, és lassítania kellett a léptein, hogy a férfi felzárkózhasson vele.
- Tartok tőle, hogy fókuszt tévesztett, tábornok. A pilótától megtudtuk, amit akartunk; a rohamosztagostól már csak bosszút várhat; a térkép ügye vitán felül sürgetőbb.
- Olvasta a jelentésemet, amit a Legfőbb Vezérrel tartott értekezésemről írtam?
- Átfutottam - hagyta helyben Ren.
- Ráállítottam az osztagaimat a droidra, nem kell félnie, biztosan meglesz; de a fő szempont most az, hogy az általa hordozott információ ne jusson el az Ellenálláshoz. A Legfőbb Vezér egyértelműen fogalmazott: kapjuk el a droidot, ha tudjuk, és pusztítsuk el, ha muszáj.
- Mennyire ügyesek a katonái, tábornok?
- Nem tűröm, hogy megkérdőjelezze a módszereimet - vágta rá Hux moderált felháborodással, de Ren folytatta:
- Vitathatatlanul tehetségesek árulás elkövetésében. Snoke vezérnek talán meg kéne fontolnia egy klónhadsereg használatát.
Hux elé vágott, és Ren egyszerre megtorpant.
Akkor már egyértelmű volt, hogy Ren valamilyen úton-módon tudott Kaminóról.
És gúnyolódott rajta.
- Az embereim páratlanul képzettek - köpte Hux. - Születésüktől fogva részei a programnak.
Ren közel hajolt hozzá. Túl közel. Az illata ismét ott volt Hux orrában
- Akkor bizonyára nem okoz nekik problémát visszaszerezni a droidot. Sértetlenül.
Hux hunyorítva végigmérte. Tudta, hogy Ren jól ismeri ezt a ragadozó tekintetet, hogy jobban tart a hűtlenségétől és az undorától, mint a haragjától. Lassan beszélt, könnyed volt és puha a fenyegetés:
- Vigyázzon, Ren, hogy a személyes érdekei ne ütközzenek Snoke Vezér parancsaival.
Ren felcsattant:
- A térképet akarom. Az ön érdekében javaslom, szerezze meg.
Ahogy elhaladt mellette, meglökte, és Hux bosszúsan nyelt.
Ha Ren ugyanaz az ember volt, aki egyszer régen belészeretett (és annak kellett lennie) akkor a sikerét biztosra vehette - akkor úgy érthette, hogy Ren megfutamodott előle, mert nem bírt egy légtérben maradni a lehetőséggel, hogy Hux szándékosan hátráltatná Ren küldetését; hogy aztán végignézné, Snoke vezér mit tenne vele haragjában; a szemtanúja lenne, és nem érezne semmit sem.
Ő viszont megúszná az árulást, hasonló helyzetben.
Ren semmit nem tud felmutatni ellene.
Ő sérthetetlen.
Összefűzte az ujjait.
Igen, sérthetetlen.


A következő útja a medikus osztályra vitte. A steril, szürke felületek kék és viola fényekben derengtek, amit a bacta-tartályok vetettek. Valahol szívverés szólt, abszurd módon, és máskülönben csak a droidok dallamos pittyegése hangzott. Hux végigjárt az ágyak között, és mindegyiknél megállt, bár a sérültek többsége nem volt eszméleténél. Akik igen, azok mind azzal kezdték, hogy bocsánatot kértek tőle.
Dameron és FN-2187 áldozatai. Nyílt törések és harmadfokú égési sérülések. Ők voltak a szerencsések. Ők voltak a túlélők.
A többségük egész esztétikusan rendbejött. És akkor ott volt Thanisson az utolsó ágyon. Hux megállt felette, és a hordozót, amit addig cipelt, egy fémsámlira helyezte. Thanisson az irányítófülke frontján tartózkodott, amikor az fölrobbant, és utána több métert zuhant és zuhant és zuhant.  
A takaró kurta volt. Elég volt ahhoz, hogy takarja; ahol a lábának kellett volna lennie, Hux nem látott dudorokat az anyag alatt. A fiú arcán, nyakán és a vállán fényes, fehér bőr húzódott, cakkos foltokban, új bőr, a régivel éles kontrasztban. Egészséges lesz, és azt is megoldják majd, hogy járni tudjon, valahogyan, feltehetőleg majd ő is művégtagokat kap; de jóképű nem lesz már soha. A tűz a haját is lemarta, kopaszon nézett fel Huxra. Az első szava az volt:
- Sajnálom.
- Nincs miért elnézést kérnie - mondta Hux, mint mindenkinek, aztán a hordozóhoz fordult. -  Nagy árat fizetett a hűségéért.
Thanisson lenézett magára. A szemei üresek voltak.
- Azt reméltem, hogy majd harc közben sérülök meg.
- Mi volt ez, ha nem harc? - Hux felnyalábolta Millicentet, és az ágyra tette. A macska kíváncsian törleszkedett közelebb Thanissonhoz, aki mosolyogva felé nyúlt; két ujja hiányzott. A csonkokat a puha bundába fúrta, és az arcán fájdalmas vigyor feslett fel, önfeledten.
- Hé, hello, Millicent.  
- Talán segít majd a felépülésében - mondta Hux, és Thanisson kijelentette:
- Nem érdemlem meg, uram. - De a mellkasához ölelte. Hux fáradtan elmosolyodott; halvány, apró gesztus volt. Megdörgölte Millicent füle tövét az ujja bütykével, a rendes kezével.
- Utánakérdeztem, már nyugodtan lehet háziállat közelében. Vigyázna rá, ha megkérem?
- Örömmel, uram. - Thanisson  aztán csak azt kérdezte: - Miért?
Hux átnézett a válla felett. A felhangosított szív még mindig lüktetett, és lüktetett.
- Reményt látok önökben, mindükben. Önök túlélők. Ezt sose felejtsék el. - A fiúra nézett. - Ami pedig önt illeti: magamra emlékeztet, amikor ennyi idős voltam.
Ez persze csak részben volt igaz. Az ifjú Hux soha nem fogadott el szívességet, a kedvességet pedig csak elvont fogalomként ismerte; senki nem volt jó vele, aki számított, legfeljebb méltányos. Thanissonnak viszont ezt nem kellett tudnia, és azt az igazságot kellett hallania, amit ő akart. Azt mondta:
- Nem fog bennem csalódni, uram. Soha.


FN-2187 előkerült. Nála volt a droid, és vele volt a lány is. Aztán elillantak megint, és Hux árulásnak érezte a megkönnyebbülését; még nem határozta el, minek veti majd alá az egységet, de abban biztos volt, hogy idejében meg fogják semmisíteni a droidot. Galaktikus körözést adott ki, és megszervezte, hogy a legalja ivókban is szétmenjen a híre: szökevényeket keresnek.  
Éppen ezzel foglalatoskodott, amikor Mitaka a posztjához imbolygott. Hux csak félig fogta fel, hogy valami nem stimmel, aztán teljesen rajta volt a figyelme.
- Hadnagy, kövessen - adta parancsba, és elindult. Mitaka léptei hamarosan mögötte kopogtak, és ő nem nézett hátra, ahogy átvezette a hosszú folyosókon. Egy üres tanácsterem paneljébe ütötte a kódját. Az asztal félköríve felderengett, és a talajból székek emelkedtek fel. Hux a fejével a legközelebbi felé biccentett, és Mitaka kapkodva helyet foglalt. Hux megállt az asztalnál vele szemben, a tenyerét a pultra fektetve, és a férfihoz hajolt.
- Mi történt? - kérdezte csendesen.
Mitaka megrezzent. A sapkáját a kezében tartotta, és most csavart rajta, a fejét lehajtva. Szóra nyílt az ajka, de csak rekedten felnyekkent.
- Azért hoztam ide - folytatta Hux -, mert itt nyíltan és őszintén beszélhet velem. Nincs mitől félnie. Bármi hangzik is el, nem vonom felelősségre. Beszéljen.
Mitaka sűrűn pislogva bólintott, és újrapróbálkozott - ismét belebukott. A hangja elcsuklott.
- Amennyiben egy felettese bármilyen formában bántalmazza, azt joga van jelenteni; sőt, kötelessége.
Mitaka nagyot nyelt, és annyit valahogy kipréselt:  
- Gyűlölöm az Erőt.
Hux meglepetten felszusszant, de a hadnagy rátalált a hangjára.
- Gyűlölöm - ismételte. - Ilyen hatalom senkinél sincs jó kezekben, soha nem lett jó vége. Soha. Nem a… Amit a lovagok csinálnak, az. Nem zavar. Van rosszabb. De mi lesz ha… Mi lesz utána? Ha sikerül rendet teremteni a galaxisban; és azt mondjuk, huh, hogy minden jó lesz most már. És ők magukhoz ragadják az egészet. - Vett egy szaggatott lélegzetet. - Ne értsen félre, én… Én otthagytam a Köztársaságot, én azért jöttem ide, mert hiszek az Első Rendben, minden erőmmel, és szolgálni akarom, de azt látom, hogy az élén olyanok vannak akik… akik bármikor visszaélhetnek ezzel a pozícióval.
Összenéztek.
- Kifogásolja tehát azt is, hogy Snoke Legfőbb Vezér az Erő adottságaival él?
- Szükségünk van egy vezérre - mondta Mitaka lassan. - De… hogy olyan legyen, mint egy… Nem, mint a lovagok. Mint egy katonai vezető. Snoke Legfőbb Vezér bölcs, és Ren parancsnok nem… mindig ilyen, de. De az utóbbi időben egyre inkább igen, és nem tudom, mi lesz.
- Annyit megígérhetek, hogy beszélek Rennel - mondta Hux. - Valamint hogy nem adom tovább senkinek, amit Snoke Legfőbb Vezérről mondott az imént.
- Nem vagyok egyedül ezzel a gondolatokkal - tette hozzá Mitaka. - Félek, hogy a Rend szenvedi a kárát. Azt nem engedhetjük meg. Semmiképpen sem.  - Tétován nyúlt a torkához, és megdörgölte. Hux figyelte. Mitaka a szemébe nézett. - Olyasvalakire lenne szükségünk, mint ön.
- Pontosan értem, mire céloz, higgye el.
- És mit felel?  
Hux hátrahúzódott. Az ujjai végigsiklottak a pulton; fémes, durva hang.
- Nem kell aggódnia. Ren nem sokáig lesz vezetői pozícióban.
És ami Snoke-ot illeti… Nem, azt nem mondhatja ki.


“A Ren a saját hatalmával táplálja, gyógyítja, gondozza. Arra mindig szüksége lesz.” Ezt mondta Ren egyszer régen, Arkanisen. (Aztán ő ott hevert Ren alatt, szétvetett combokkal, és csak kóstolgatta, csókról-csókra, kávé és Hanava, köztük a takaró pilletolla. Ren a csuklóit lefogta a feje felett, durván a matracnak szorítva őket, és a párnát fölgyűrte.) A lényeg: ha a lovagokat izolálja tőle, a Legfőbb Vezér tehetetlen lesz.
A halált talán tényleg legyőzte. A magányt lehetetlen. A pusztulása az lesz. Elsorvad és legyengül tőle.
És aztán, a megfelelő időben…


A jelentés, hogy a Fegyver elkészült végre, olyannak tetszett, mint egy égi jel. A kijelzőre meredt, és szédülve olvasta a sorokat. Csak tompán fogta fel a tartalmukat, mert az volt benne, hogy megcsináltam, megcsinálom; hogy megállíthatatlan.
A feje felett függött a sorsa csillaga. És végre a markába zárhatta.


- Stratégiát kell váltanunk - mondta Snoke; türelmetlen és bosszús volt.
Nagyon jó.
Hux felnézett rá a szűrt fényekben. Ren ott volt mellette, ott volt már akkor, amikor ő a tanácsterembe lépett, ugyanolyan elveszetten és rémülten.
- A fegyver készen áll - jelentette; a hangja visszhanggal zengett. - Úgy hiszem, eljött az idő, hogy bevessük. El kell pusztítanunk a kormányt, mely az Ellenállást támogatja: a Köztársaságot. A barátjuk nélkül, aki megvédené őket, az Ellenállás sebezhető lesz, és megállíthatjuk őket, mielőtt elérnének Skywalker-höz.
Nevetségesen egyszerű terv. Tudta azt is, hogy Ren gyűlöli érte, hiszen nincs benne része - feleslegessé teszi a hajtóvadászatát a térkép után. Snoke viszont, minden misztikus arroganica ide vagy oda, mindig hallgatott a józan ész szavaira. Az ujjait elgondolkozva az állához érintette, aztán egy fensőbbséges gesztussal elbocsájtotta.
- Induljon. Felügyelje az előkészületeket.
- Igenis, Legfőbb Vezér.
Renhez fordult. Nem állhatta meg. A férfi hitetlenkedve nézett rá a sisak mögül, érezte a mozdulat lassúságából; és akkor győztesen elmosolyodott, egy kihívó kis vigyor, ez pontosan az, aminek tűnik.
Felszegett fejjel menetelt el. Kint megállt; nem sietett. Már rég elkezdte az előkészületeket, nem várta meg, hogy engedélye legyen. Biztosra vette, hogy megkapja majd, hiszen megillette. Hunyorgott a szélben, ahogy a cigarettát az ajkai közé illesztette. A cakkos sziklákról ösvény vezetett le, és a hó tündöklésén túl, a közelben a lakótömbök tömege sejlett fel. Távolabb, a fák fölött szállítók süvítettek el, amik elkezdték betelepíteni az egységeket.
Innentől minden magától megy.
Most már nem torpannak meg.
Lehunyta a szemét, hogy jobban érezze a füst gazdag ízét. A fagy az arcát és a fülét marta, de nem bánta, az éles fájdalom a jelenben tartotta.
Aztán - a fájdalomról szólva - Ren vállon markolta, és magához húzta.
- Mi a fene volt ez? - sziszegte.
Hux hátravetett fejjel nézett rá fel, és a füstöt fölfújta a maszk fémlapjára.
- Engedjen el - mondta gyengéden, és Ren rászorított, mielőtt engedelmeskedett. Hux kényelmes tempóban sétálni kezdett; a vihar követte, és vele tartott Ren. A férfi átkarolta magát, a hideg ellen vagy hogy magát nyugtassa, Hux nem tudta. A csizmáik alatt friss hó roppant - a beszéd idejére derült időt mondanak.
- Teljesen hülye, ha azt hiszi, hogy ez sikerülhet - törte meg a csendet Ren.
- Micsoda?
- A terve.
- Melyik része?
- Azt akarja, hogy kegyvesztett legyek - vágta rá Ren. - Hogy kirúgjanak, a maga fogalmaival.
- Nos, ez könnyen meglehet - hagyta helyben Hux, ahogy lepöckölte a hamut. - Egyértelművé tette, hogy nem hajlandó, vagy talán nem is tud többé együtt dolgozni velem. Ez hátráltatja a terveinket. Ergo, távoznia kell.
- Nem fog megtörténni - recsegte a férfi. - Gondoljon bele. Snoke lassan harminc éve tudhat a parancsnoksága alatt.
- Lassan harminc éve a bábuja, aha.
- Ez nem igaz. Közel három évtizeden át vezetett. Kiválasztott erre a szerepre. Én vagyok a legfontosabb befektetése, fontosabb vagyok számára, mint az egész Első Rend.
Hux szórakozottan kinyúlt a hópihék közé, és a széllel játszva mondta:
- Képzelje el a csalódását, ha maga ennyi idő után cserben hagyja.
- Nem fogom cserben hagyni.
- De egyértelművé fog válni, hogy nincs önre szükség. Elkerülhetetlen lesz Snoke pofáraesése, amikor felismeri ezt végre. Azt hitte, hogy ő alkotta meg a tökéletes fegyvert, de én tettem; és itt van a talpunk alatt. - Eldobta a csikket, és nyomatékosan rátiport.
Ren fortyogva hallgatott egy darabon. A sisakon keresztül szűrt lélegzete szaggatott és nehéz volt. Hux tartott tőle, hogy a reakciója az lesz, hogy kézhez hívja a fénykardot, és módszeresen aprítja fel, de valahogy ez a gondolat is elégedettséggel töltötte el.
Ren bármit csinál, azzal csak alátámasztja az ő igazát.
A férfi végül felhorkantott, és előre mutatott. Egyre közeledtek a szálláshoz.
- Tegyük fel, hogy Luke Skywalker kilép most azon az ajtón. Mit tervez tenni ellene nélkülem?
- Hát, én meghalok, de itt van a teljes hadseregünk. Ha pár ágyúval rátüzelünk…
- A méret nem számít. Megállítja önöket, mielőtt célba vennék. Rábírná önöket, hogy adják át a drágalátos fegyvereiket.
Hux felkuncogott.
- Hipnotizálni tudna egy ekkora tömeget?
- Technikailag az elmetrükk nem hipnózis - förmedt rá Ren, és a karjait szorosabbra fűzte.
- Nézze, nem akarom és nem is fogom alábecsülni Luke Skywalkert; de végső soron ő is csak egy ember. Én nem félek semmitől, ami vérzik.
- Pedig helyesen tenné. Magát annyira könnyű lenne összetörni.
Az ajtó hisszenve kitárult. Nem volt mögötte Luke Skywalker.
- Szeretné megtenni?
- Fontolgatom. Ha nem hagy fel a szabotázsával…
- És mit mondana Snoke-nak? Nélkülözhetetlen vagyok számára.
- Ahogy én is. Maga hozzám képest egy mellőzhető kis senki. Bárhonnét elő lehet kaparni valakit, aki a megfelelő időben el tudja ordítani, hogy “tűz,” és a családneve is hatásosan cseng.
Hux fölnevetett, hangtalanul és röviden. A folyosón cikázó személyzet minden tagja tisztelgett előtte, és aztán udvariasan tovasietett. Ren nem volt hajlandó meglátni ezt, a tiszteletet, ami Huxot övezte, és a puszta félelmet, ami őt követte.
- Tudom, hogy azt hiszi, hogy most aztán rátapintott egy gyengepontomra, de büszke vagyok az édesapámra, és hálás vagyok a kivételezett helyzetért, amit a felmenőim fáradhatatlan munkájának köszönhetek. - Rápillantott. - Azt már szóra se méltatom, amit a beosztásomra mondott. Láthatóan fogalma sincs róla, milyen fontos munkát végez egy tábornok.
- Van magából huszonnyolc.
- Harminchat. Harminchat tábornoka van az Első Rendnek, Ren.
- Teljesen mindegy.
- A hozzá nem értésével nem azt igazolja, amit szeretne.
- Magának pedig sejtelme sincs az Erőről - csattant fel Ren. Egy takarítódroid riadtan csipogva a falnak csapódott, és a folyosó végén haladó rohamosztagosok látványosan irányt váltottak. - Hogyan tudna védekezni ellene, ha azt sem tudja, mivel néz szembe?
- Nos, a Legfőbb Vezér, ebben egyezzünk meg, azért érteget hozzá, és ha szerinte működőképes a stratégiám…
- Egyikük sem számol a lánnyal!
- Milyen lánnyal?
Ren konok hallgatásba burkolózott, mire Hux gúnyosan horkantott. Elért a lakrésze ajtajához; át akart öltözni és egy gyors zuhanyt venni. Beütötte a kódot, mire Ren rákezdte:
- Maga egy elvakult fanatikus, akinek az ostobasága az intelligenciájából ered, és a kötelességtudtából fakad a mértéktelen önzése, ami a végzete lesz.  Maga egy kegyetlen, sértődékeny, beképzelt seggfej, szánalmas űrszemét, porszem, akit önnön jelentéktelensége olyannyira megrémít, hogy mindenáron valami maradandót akar hátrahagyni, de nem fog sikerülni, és erről nem csak én fogok gondoskodni, hanem ön is, mert hibát hibára halmoz és saját maga ellen…
Nem derült ki, Hux mit követ el saját maga ellen. Egyszeriben mindketten rádöbbentek, hogy ott vannak, nos, kettesben, amikor Hux otthonos mozdulattal levetette a kabátot.
A lakosztály nem olyan volt, mint régen: a Rend zászlajától eltekintve kopár volt, személytelen és praktikus, mint egy hotelszoba - az ingóságait Hux már a Finalizer fedélzetén tartotta, és itt csak egy bőrönd várta. De ez attól még ugyanaz a szoba volt, ahol…
A kabát puffant a földön. Hux nem vetette a karjára, nem hajolt le érte. Hagyta, hogy leessen, és elég volt ennyi rés az önfegyelmén.
Nem tudta volna megmondani, melyikük kezdte - ki nyúlt előbb kiért, ki lépett közelebb, melyikük nyögött fel, de Ren sisakja a kabát sorsára jutott, és aztán Ren válla a falon kondult, ahogy Hux nekitaszította. Határozott utálattal csókolta; gyűlölte ezt az egész helyzetet, gyűlölte mindkettejüket, gyűlölte, hogy ez megtörténik, és mégis - benne volt az a bizonyosság, hogy ez nem lehet másképp, hogy ez egy olyan most vagy soha pillanat, amit ha elhalaszt, örökre bánni fogja.
Most vagy soha vagy utoljára.
Elverekedték magukat az ágyig. Megint csak nem tudta eldönteni, melyikükben volt ennyi lélekjelenlét. Mindkettejükön ott volt még a csizma, és a tiszta ágyneműre olvadt hócseppek estek, a huzatra mocsok tapadt. Hideg és félhomályos volt a szoba, a fűtőklíma nem köhögte magát életbe fölöslegesen, és a fények takarékon égtek.
Úgy csókolóztak, mintha szét akarnék tépni a másikat, és nos - ez nem volt messze a valóságtól. Ren közelsége elsöpörte: egyszeriben minden az illatával lett tele és a hőjével, a jelenlétével, az ízével, a vérével, amit Hux a megrepedt, cserpes ajkakról nyalt fel. Addig birkóztak, hogy teljesen a takaróba csavarodtak, szinte mozdulni sem tudtak. Hux nem követte, kinek hol van mije, de abból pont elege lett, hogy Ren mennyi ruhát visel, és vetkőztetni kezdte, amit Ren Hux felsőjén bosszult meg.
Volt egy dermedt pillanat, ahogy a fedetlen fémkar elővillant.
Aztán Hux Ren torkának szorította, így nyomta Rent az ágynak, és tessék, a férfi sértetten nézte és sebzetten és éhesen, de minden mozdulata és apró kis hangja könyörgött érte. Hux lejjebb préselte, az alkar súlyával fojtogatta, és az ágyékát Ren combjának nyomta. Valamiért még volt rajta nadrág, Renen pedig nem, de ez egyiküket sem érdekelte. Élvezte, a durva anyag hogyan dörzsölődik a merevedésének; szinte égette, és pontosan ezt érdemelte.
Végig Ren szemébe nézett.
A férfi lenyúlt a saját ölébe, és kaján vigyorral markolt a farkára, amit Hux nem engedhetett, úgyhogy a szabad kezével rásegített. Ren fájdalmasan kemény volt és lüktetően forró, és Hux nem állta meg, hogy ne köpjön a tenyerébe, hogy ne mutassa meg Rennek, hogyan csinálják ezt rendesen, miközben még mindig azon az izmos, remegő combon lovagolt, Ren pedig fuldokolt.
- Maga totál pöcs - préselte ki a fogai közt a férfi. - Nézzenek oda, mennyire élvezi…
Hux erre felnyögött, és megint, és megint, kéjesen nyögdécselt, olyan édes hangokkal, hogy Ren sose felejtse el - hogy egészen az őrületbe kergesse, pontosan tudta, ezt mennyire imádja, amikor hallhatja, mennyire megvadítja. Egyértelmű volt, hogy Ren már közel van, de becsületbeli kérdés lett, melyikük megy el előbb, és egyikük sem akart veszíteni, de egyikük sem akart kielégületlen maradni.
Ren egy rekedt morgással fordult oldalra, Huxot könnyedén letaszítva, és aztán egészen maga alá temette, ahogy ráhengeredett. Hux végigkarmolt a hátán, mindkét kézzel, olyan mélyen, hogy Ren napokig érezze, aztán a hajába tépett, amikor a férfi a combjai közé hajolt. Szétfeszítette Hux hosszú lábait, és megtartotta őket a levegőben, ahogy a nadrágon át nyalogatni kezdte.
Nem lehetett egy nagy élmény a szövet karcolása a nyelvén, de nem úgy tűnt, hogy bánja. Mohón kóstolgatta, és a nadrág nagyon hamar lucskos volt és tapadt és Hux biztos volt benne, hogy hamarosan megreped és szétszakad. Egy eltúlzott sóhajjal Rent még közelebb húzta, a hajánál fogva, az ágyékának szorította az arcát és a csípőjét fel-le mozgatta. Ren felköhögött, fuldokolva, de folytatta, és folytatta, és Huxot már nem érdekelte, mit veszít vagy mit nyer vele - egy elcsuklott lélegzetvétellel elélvezett, az egyenruhát teljesen tönkretéve.
Ren nem várta meg, hogy túl legyen rajta: a nadrágot lerángatta róla, és bevette a szájába a hosszát. A nyirkos hő kényelmetlen volt és fájdalmas, és Hux felszisszent, ahogy Ren lesütött pillákkal mozgatni kezdte a fejét és ismét magához ért.
- Muszáj ehhez a faszomnak a szájában lennie?
Ren dünnyögött valamit, ami rémisztően úgy hangzott, hogy igen. Hux éppen javasolni akarta, hogy cseréljenek, hogy ha már így jártak, akkor hajlandó ennyire, akkor valahogy leerőlteti a torkán Ren nevetségesen túlméretezett farkát, de a férfi akkor fölnyüszített és megremegett.
- Ah, szuper - dünnyögte Hux, és megkísérelte lerugdosni magáról. Ren a lábára markolt, és sikeresen összekente. Hux felháborodottan odébb lökte és dohogott közben: - Most nézze, mit tett.
Felült végre, zihálva, menthetetlenül átázott nadrágban, csizmában, körülüttök az ágy egy katasztrófa. Hux pihegve körbenézett, kárjegyzéket vett, aztán azt lehelte:
- Mit tettünk...
- Valamit, amit mindketten meg fogunk bánni. Felszabadító, ugye?
- Ha-ha. Fogja be. - Talpra kecmergett, bizonytalan mozdulatokkal. Ren önelégülten bámulta, az ujjait a tarkóján összefűzve. A mellkasán verejték fénylett, a haja füstfelhő; látomásnak tetszett. Hux vetkőzni kezdett; nem tudta eldönteni, az a rosszabb, ha háttal áll vagy szemben. Érezte Ren cirógató tekintetét a fenekén, és épp rá akart szólni, amikor Ren azt mondta:
- Lehetne innentől így.
- Hogy érti?
- Hogy csak egymásnak esünk néha.
Hux átnézett a válla felett. Ren még mindig a hátsóját bámulta, az apró kis seggét, ami teljesen elveszett Ren mafla tenyerében, amikor Hux még megengedte, hogy hozzáérjen.
- Mi lett azzal, hogy örökké szerelmes lesz belém?
- Ah, örökké szerelmes leszek magába. - Ren vállat vont. - Azon nem tudok változtatni, de nem hiszem, hogy ez akadályozná…
- Ren, ami most történt, az nem változtat semmin.  - Kilépett az alsónadrágjából, és lerázta a bokájáról. - Amúgy sem lenne rá képes. Betegesen féltékeny, birtoklás-mániás és túlérzékeny.  Szomjazik az állandó megerősítésre, az elköteleződés a lételeme, és maga ajánl fel kötetlen viszonyt? Ne nevettessen.
- Ahogy gondolja - felelt Ren méltóságosan, és hozzátette: - Nem tudja, mit mulaszt.
- Ren, ha van valaki a galaxisban, aki tudja, akkor az én vagyok. - Felnyalábolta a szennyest, és a tisztítókabinba ment.
A zuhany jól esett. Elhitette magával, hogy lemoshatja, ami megesett. Nem akarta meg nem történtté tenni, de mihamarább el akarta felejteni; jó volt, szép volt, vége volt - ez volt a kapcsolatuk menete, és ez alól ez az incidens sem lehetett kivétel. Nem szabad majd túl sokat agyalnia rajta, hiszen fontosabb dolga is van.
Amikor előkerült a kabinból, Ren még mindig ott volt. Hux helyreszántott hajjal állt meg előtte, tisztán és meztelenül. A jelek szerint Ren a lepedő segítségével letörölgette magát, de pozíciót nem igazán változtatott.
- Távozzon - mondta Hux.
- Hagyjuk már ezt.
- Ha eltekintünk mindentől, akkor is készülődnöm kell.
- Csak rajta. Nem tartom fel.
- De feltart.
- Sajnálom - felelte Ren, és nem mozdult. Hux bosszúsan sóhajtott, és a beépített gardróbhoz sétálva öltözködni kezdett. A tartalékegyenruháját már előkészítette; a kabátot ki kell majd vasaltatnia a droiddal.
- Felteszem, maga is ott lesz, amikor bevetjük a Fegyvert?
- Nem.
- Nem?
Ren ránézett, és megismételte:
- Nem.
- Szabad tudnom, hogy ezt mire véljem?
- Erőérzékeny vagyok, Hux. Maga milliárdokat készül kiírtani parancsszóra, és én egyesével fogom hallani a sikolyaikat és érezni a fájdalmukat. Nem tudom, milyen üzenetet küldene, ha kiájulnék a díszsorból.
Hux szenvetlenül végigmérte, ahogy fölhúzott egy trikót.
- El fog ájulni?
- Nem leszek jól. Úgy tervezte, hogy majd fogom a kezét közben?
- Hát, valamiért azt hittem, hogy büszke az eredményeinkre. De persze, ismét csak megerősít a meggyőződésemben, hogy nincs helye az Első Rendben.
Ren felkönyökölt az ágyban. Hux hátat fordított.
- Mert nem pózolok a parádéjához?
- Mert hiába a Finalizer parancsnoka, még mindig nem tartozik közénk, és nem is fog soha. Maga egy egészen más állatfaj. - Belelépett a nadrágjába, és óvatosan felhúzta. - Tudja, mit tennék a maga helyében?
- Mindenképpen világosítson fel.
- Visszamennék a családomhoz.
Ren meghökkenten felnevetett. A takaró zsizsegett, ahogy helyezkedett.
- Azt akarja, hogy csatlakozzak az Ellenálláshoz?
- Dehogy. Nem is vennék be, ha az anyján múlik, higgye el. Organa belehalna, de azért bebörtönöztetné. Nem, én a helyében odamennék az apámhoz, és azt mondanám, hogy tűnjünk el. Tűnjünk el innen jó messzire. - Nekiállt begombolni a felsőt. - Nem elég nagy ez a galaxis kettőnknek, Ren. Szeret utazni. Fedezze fel, mit tartogat magának a világegyetem. Valahol csak van helye. Itt nincs maradása, lássa be végre.
- Mert apám mellett…
- Akkor menjen egyedül, vagy vigyen egy kutyát, bánom is én.
- Ha rajtam múlik, Han Solo nem megy többé sehova.  
- Az az érzésem, hogy nem érti a lényeget. - Megigazgatta a gallért, és körbenézett a kesztyűkért. Ott várták a földre hajítva. - Valamikor azt mondta, hogy én tartom a Sötét Oldalon, vagy micsoda. Hogy értem azonnal átállt volna.
- Jó hatással volt a lelki egyensúlyomra, amikor még nem próbált meg száműzni vagy megölni.
- Én viszont már nem vagyok maga mellett. A Mestere csalódni fog önben. Ha meg is találja Luke Skywalkert, vajmi kevés az esélye, hogy legyőzze. Az emberei rettegnek öntől, a lovagjai elvakultak. Mi keresnivalója van itt? Őszintén.
Ren az összegyűrt takarót morzsolgatta, és azt motyogta:
- Fogalma sincs, miről beszél.
- Magának pedig fogalma sincs, hogy kicsoda vagy mit akar. Szolgának nevelték ki, de aztán vezetővé tették. Épp, mint a nagyapját.
Erre Ren fölkapta a fejét.
- A nagyapámat lesz szíves kihagyni ebből.
Hux vállat vont.
- Hiába követi a lábnyomait, az úton el fog botlani.
- Továbbviszem az örökségét - köpte Ren, és maga köré tekerte a takarót, teljesen feleslegesen, mielőtt az ágyból kikelt. - Ez a cél az életemben, ez vezet, ez tart a helyemen.
- És mi lesz akkor, ha beteljesíti? Ha valahogy megölte az utolsó Jedit?
- Luke Skywalker el fog pusztulni - közölte Ren, és lehajolt a nadrágjáért. - Már nem vagyok valami mihaszna, gyáva kiskamasz, és ahogy én férfivá lettem, ő csak megöregedett.
- Ó, igen, férfivá tettem - dünnyögte Hux. Ren vetett rá egy gyilkos pillantást, ahogy magára rángatta a bőrnadrágot.
- Hálával gondolok mindarra, amit megtett értem, Hux, de szánalmasnak tartom, ahogy próbálja visszavonni a cselekedeteit. Már elkésett vele. Már nekem adta magát, innentől az enyém. Ha elszöknék, magammal vinném; és ha elbukok, magammal fogom rántani. - A kezébe hívta a fénykardot, és Hux mindent elkövetett, hogy ne rázkódjon össze. Ren a markolatot a belső övhöz erősítette, aztán a nadrágtartójával küzdött meg. - A győzelmem viszont csak az enyém lesz.
- Akkor nem kívánok sok sikert.
- Vegye már észre, hogy ugyanazt a harcot vívjuk. - Felöltötte az alsó tunikát, és magához vonzotta a sisakját.
- Ebben nagyon téved.
- Hogy mit fogok tenni a sikerünk után, az majd adódik. Csak győzze kivárni.
- Senkinek sincs szüksége magára ehhez a diadalhoz. Senkinek sincs szüksége magára.
Ren hozzá lépett, és Hux ösztönösen hátrált előle. A férfi kinyúlt érte, és végigfuttatta a robotkaron a kezét, gyengéden, aztán Hux szemébe nézett. Az ujjbegyei a finom alkatrészeket érintették, és Hux gerincén bizsergés futott szét.
- Még ezek után is kellettem - mondta Ren szelíden, azzal hátralépett. Az ajtó felé indult, és Hux utána szólt:
- Menjen haza.
Ren kihúzta magát. Nem torpant meg. Leszegett fejjel vonult el, és Hux még hozzátette:
- A nagyapja mit tenne?  


Ren ott felejtette a köpenyét és a kettes számú tunikáját, és Hux nem érzett hajlandóságot törődni vele, direkt volt-e vagy véletlen. Eldöntötte, hogy nem fog utána koslatni a hátrahagyott holmival, ha esetleg ezt akarta elérni vele - az első alkalmas droidra bízta, hogy juttassa el diszkréten a Finalizer fedélzetére, mielőtt még útnak erednek. Volt egy különös pillanat, mielőtt átadta volna; az ujjbegyei a tépett köpeny anyagának simultak, és akkor hirtelen úgy tűnt, lehetetlen átadnia, olyan, mintha egy részétől kéne megválnia. Akkor újra látta, ahogy a karja a híd rácsára zuhan, de az emléket kifogásnak érezte. Egyetlen választása volt: úgy is megválni a kopott rongyoktól, ha jelentenek valamit, ha jobb lenne megtartani.  
Visszazökkent az életébe, amin többé nem osztozott senkivel sem. A rengeteg munka, ami várta, nem tűnt soknak: mintha már elvégezte volna mind, annyiszor elképzelte, mi és hogyan lesz a Köztársaság utolsó napján.
- A mai nappal vége a Köztásaságnak - mondta, és ezek ugyanazok a szavak voltak, amiket a fegyver felskiccelése óta forgatott a szájában, amiket elpróbált előre, felvételen, hogy minden ütem a helyén legyen; dallamosan beszélt, rivallva, rekedten, mintha minden szóval mérget köpne, amit a torkán csorgattak le az évek.
Így történt; az endori csata idején még kölyök volt - ahogy beszélt, látta maga előtt a feldúlt kisfiút, a körülötte forrongó iszonyt, látta, ahogy az apja megragadja (életében egyszer látta őt riadtnak, és ez akkor volt) és felkapja és futnak; egy gyermek konok bizonyosságával tudta, hogy meg fognak halni, hogy a Köztársaság szét fogja őket morzsolni, egytől-egyig.
Ahogy cseperedett, elkezdődtek a titkos rajtaütések (a kivégzések) és a perek, amíg a Lázadók a nyomukban lihegtek és bármit megtehettek, a Köztársaság szemet hunyt felette, hiszen ők nem voltak emberek, hiszen az ellenségeik szemében többet ért valami senkiföldi, nyirkos lény élete, mint azé, aki a Birodalom fenségterületén élt.
Fogytak az áldozatok és fogytak a bűnbakok, elkezdődtek a besúgások, és ők csak sodródtak az űrben, száműzetésben, és valahányszor bolygót értek, Hux nem merte kimondani a nevét és eltakarta a fejét, hogy fel ne ismerjék, az apja közönséges ruhákba bugyolálta és ahogy az őrökre bízta, mindig azt mondta:
- Ha elkapnak, ne hagyd magad.  
Megfogadta, hogy nem fogja; és azt is, hogy a galaxist sem adja, nem hagyja szemforgató zsarnokok koloncának. Hát így festett a mentőakciója: előtte felsorakozva az Első Rend serege, egy tekintélyes töredéke, ameddig a szem ellát, minden sor fehér és fekete, átlátható, rendezett. A háta mögött tudhatta Phasmát és a tábornokokat, és bár a Finalizer egyre távolodott, Hux úgy érezte, a szavai elhatolhatnak a fedélzetre.
- Ebben a pillanatban is, valahol egy távoli rendszerben az Új Köztársaság a galaxis arcába hazudik éppen, míg titkon támogatja az árulást, melyet az alantas Ellenállás visz véghez!
Ha megfelelően ejti ki őket - biztos volt benne - a szavai megtörik az időt és a teret, és talán majd egy reszkető kisfiú fülében csengenek, aki vonaglik és sikít a fogvatartói kezében, amíg a földön hullák fekszenek, a legyőzhetetlen felnőttek, vérbe dermedve.
- Eme könyörtelen gépezet, melyet építettetek, melyen állunk éppen, a Szenátus végét hozza el!
Újraírja a történelmet.
- Drágalátos flottáik végét!
Erre képezték. Erre született. Ezért alkották meg.
- Minden megmaradó rendszer fejet hajt majd az Első Rendnek!
És béke lesz - már olyan régóta békének kéne lennie.
- És úgy emlékeznek majd erre a napra…
Emlékeznek örökre.
- ...mint a Köztársaság utolsó napjára!
Itt kezdődik el.
- Tűz!
A vörös tündöklésben azt kívánta, bárcsak Ren képességeinek birtokában lenne; bárcsak  hallana minden sikolyt és az ujjai közt érezne minden elporladó életet, bárcsak tudná a parancs fölfoghatatlan súlyát és tisztaságát, ennek a profetikus tettnek az árát. Könnyes szemekkel vette sorra a másodperceket; a parancstól a becsapódásig az örökkévalóság telt el, az a számolatlan idő, mielőtt a világegyetem létrejött, mielőtt az ősrobbanás beköszöntött. Sötétség és semmi és aztán maga a mindenség a létbe tépődik, ahogy a káosz sajátos rendbe fordul; és egyetlen részecske elég, egyetlen atom, ami kirándítja magát a mozdulatlanságból.
Bumm.
Ez nem egy taktikai lépés, suhant át a fején. Ez a teremtés.
A fény már rég kihunyt, és ők még mindig ott álltak, ezren és ezren és ezerszer ezren, és az égre meredtek, mozdulatlanul és szótlanul.
Hux elméje üres volt, az elterülő hómezőkhöz hasonló; olyan nyugalom szállta meg, amit előtte nem ismert, és a megkönnyebbüléstől fel szeretett volna zokogni. Igen, a könnyeket hagyta előtörni, de többet nem tudott megengedni.
A bázis tovább mozdult, az idő és a tér tovább mozdult, és ő már rég egy stratégiai meetingen volt, körbeállva egy vezérlőpultot a tábornokokkal, előttük egy kivetített képernyő derengett, és kapkodó mondatokkal vitatták a további terveiket - de közben úgy érezte, hogy még mindig ott áll, és nézi a vérvörös fényeket.


Pislogott, és az a fantasztikus ragyogás a szemhéja alatt volt. A szíve túl gyorsan dobogott. Jelentést kapott, hogy a Finalizer visszavonult Takodanáról, hogy hamarosan ismét szembe kell néznie Rennel. Föl akarta tenni a kérdést anélkül, hogy túl sokat jelentene, milyen volt? Mit érzett? Azt akarta, hogy meséljen, hogy a világ minden ideje kettejüké legyen, és ő átélhesse még egyszer, zaj volt és ragyogás minden, aztán egyszerre csend lett, Ren talán valahogy így fogalmazná meg.
A teherhordóra lekövetőt helyeztek Bazine Netal segítségével. Ez el fogja vezetni őket az Ellenállás központjáig, a Starkillert a valódi célpontjára tudják irányítani; a háborút küzdelem nélkül megnyerik; és még azt a nyavalyás droidot is megszerzik.


Ren beállított a droid nélkül. Hux haragudott magára, amiért a hangárban várta, de azt mondta, hogy túlterhelt időbeosztás ide vagy oda, a droid sorsáról akkor is személyesen kell gondoskodnia; az egyetlen ember, akiben megbízhat, az önmaga.
Ren siklója alászált, mint valami ősöreg dögevő, és ahogy a rámpa leereszkedett, füstöt fújt, ami Hux kabátjába kapott.  Két rohamosztagos tempózott le, és őket Ren követte, óvatos léptekkel, a karjaiban egy lányt dajkálva.
- Milyen élethűre gyártják őket manapság - jegyezte meg Hux; éles hangja átszelte a hangár moraját, és Ren megrezzent, aztán kihúzta magát, nehézkesen. - Még sose nem láttam ilyen remekbe szabott droidot - folytatta Hux, és ahogy Ren végre elért hozzá, fintorogva a lány arcába nézett. Álomtalan álmában Ren ruháját szorította, úgy gyűrte a szaggatott köpenyt a markába, mint kisded a kedvenc takaróját, és ugyanazzal az öntudatlan ártatlansággal simult hozzá, mint a bántalmazott gyermek az apjához vagy a bátyjához, melegséget keresve egy szörnyetegben.
- Látta a térképet - mondta Ren, és Hux a nyomába eredt, szoros ütemet tartva vele.
- Látta? Mikor? Hányszor?
- Tudja, hol van Skywalker.
- És a droid?
- Az Ellenállás rajtunk ütött, taktikai visszavonulásra kényszerültünk, a droid…
- Ott van velük?
- Már nem számít - vetette oda Ren. - Nálunk van minden, ami kellhet.
Hux ismét a lányra pillantott. Durva ruhákat viselt, és lehetett felső hangon vagy tizenkilenc; olcsó szappan illata volt rajta, amit a közönséges népek állati zsiradékból és fűszerekből gyártanak, és felette, élesen, földszag és édeskés verejték.
- Értékes annyira, hogy eljöjjenek érte? Hogy megtámadjanak bennünket?
- Értékes, de ők ezt nem tudják.
- Biztos benne?
- Nézzen már rá.
Hux tudta, hogy a sivatagi jöttmentet kéne benne látnia, de a gondolatai újra és újra ugyanazokra a szavakra ugrottak: a Jedi-papnő az, visszhangzott a fejében, és a meggyőződés, hogy emlékszik rá, de nem a múltból; ettől egészen összezavarodott, és szótlanul követte Rent, már-már sértetten.
A lányt Ren a kedvenc kihallgatótermébe vitte, és rutinosan bilincselte a vallatószéknek. Hux figyelmét a hamuállvány kötötte le, amibe Ren a sisakját ejtette. Ha szóbaejtené, Ren azt mondaná neki, hogy azok a karja hamvai, és amikor a kínzottjai kérdezik, akkor pedig feltehetőleg az elődeikről mesél nekik. Hux a hátát a falnak vetette, és inkább a vöröslő fénykupolára nézett. Szárazon nyelt. A kommlinkje időről-időre megrezzent a zsebében.  
- Nem javaslom, hogy jelen legyen a vallatáson - mondta Ren halkan, és Hux végre rápillantott; Ren vonásairól a tekintete ismét a lány arcára ugrott, majd vissza Renére, és hunyorítva kérdezte:
- Abban reménykedik, hogy majd fölismeri önt?
- Nagyon kíváncsi leszek rá, fölismer-e - vallotta be Ren, és hátrébb lépett, büszkén szemlélve a művét. Valamiféle sóvárgó kíváncsiság volt benne, mintha kibontatlan ajándékot kapott volna kézhez. Hux ellökte magát a faltól, és hozzá lépdelt.
- Ez felesleges kockázat.
- Nincs mitől tartania.
- Ő nem örökölte a maga képességeit?
Összenéztek. Ren szórakozott volt és türelmetlen, az ujjai izgatott ritmusban megfeszültek és elernyedtek, ahogy a kezeit ökölbe gyűrte.
- Ezt hogy értsem?
- Gyerünk már, Ren. A lány kiköpött nagyanyja.
- Mmm. Úgy gondolja? Milyen érdekes.
- Neve is van?
- Van - dalolta Ren, és Huxhoz hajolt. A szája szélét csókolta meg, ügyetlenül és gyorsan, de Hux ösztönösen utána hajolt, mire Ren a derekába karolt. Egy megosztott, forró lélegzet, aztán egymás szemébe néztek. Ren tekintete fátyolos és zavart volt. - Annyira már nem bízom magában - suttogta -, hogy el is áruljam.
- Nem érek rá erre - mondta Hux. Ren elengedte, de a karját nem húzta el; ott tartotta Hux dereka mellett, akinek hátra kellett lépnie, hogy ne legyen Ren ölelésében. Magát karolta át, és vádlóan nézett a lányra. - Meddig terjed a hatalma?
- Nem tudom. Ő sem tudja.
- Tehát jól mondtam, hogy kockáztat.
- Ó, dehogy. Nem, arról nincs szó. Ő… - Elgondolkozott, aztán követte Hux tekintetét. - Ő a nap. Ne, ne vágjon ilyen arcot, nézze, megmutatom.
Kinyúlt felé, és Hux elhúzódott.
- Ren - sziszegte figyelmeztetően.
- Csak… kérem. Értenie kell. Kérem.
Az arca mindig is olyan védtelen volt és őszinte. Hux nem mozdult és nem szólalt meg, de tűrte, hogy Ren mögé lépjen, és a tenyerét a halántékára fektesse. A leheletét Hux a tarkóján érezte, és belereszketett. Még csak nem is állt olyan közel. (Mit tettünk, visszhangozta az elméje. Mikor lesz vége.)
- Rendben, mit kéne értenem?
- Nézzen fel.
Hux gúnyos válasza a torkára tapadt. A lány ott volt a kínzópadra vonva, és az elnyílt ajkak közül fény tört elő, mintha lenyelt volna egy csillagot; és ez a ragyogás ott izzott a pillák alatt, a fülében és az orrában; napfény volt a bőre alatt, és Hux bárhogy hunyorgott és pislogott, ugyanolyan szembántóan sziporkázott.
- Ez az Erő? - kérdezte, és aztán a szájára harapott, olyan ostobán hangzott.
- A Világos oldala. Próbálom üh, megjeleníteni, hogy… lássa. De ez igazából olyan, mint amikor egy ábra mondjuk a gravitációt illusztrálja.
Hux nem bírt tovább odanézni, és szembefordult Rennel; a férfit vihar ölelte körbe, egészen belepte, felfalták az ólmos fellegek, amik egyszerre felfénylettek - talán a nap fénye tört át, vagy villámlás sújtott le; Hux csak egy pillanatra látta, mert Ren elkapta a kezét, mintha Hux érintése égetné.  
Összemeredtek, és Ren mohón kérdezte:
- Érti már?
- Idehozott nekem a bázisra egy fegyvert.
- Ami így nincs az Ellenállás kezében.
- Tud bánni vele?
- A metaforánknál maradva: nincs kibiztosítva.  
Hux legyintett.
- Essen túl rajta. Magukra hagyom önöket. És Ren?
- Igen? - kérdezte a férfi reménykedve.
- Ez minden eredmény, amit az utóbbi időben elért - intett Hux a lány felé, a rossz kezével. - Nem érdekel, hogy húga, unokatestvére, Erő-fivére, tanítványa, ángya vagy sógora vagy lánya--
- A lá… Tíz éves voltam, amikor született, Hux, maga nem is fi--
- Esküszöm, ha pontos koordináták nélkül lép a Legfőbb Vezér elé, megütöm - mondta Hux lassan és tagoltan. - Most van az utolsó esélye bizonyítani. Az utolsó, Ren. Bólintson, ha megértette.
Ren grimaszolt, és egy színpadias intéssel magához vonzotta a sisakot.
- Megértette, Ren?
- Menjen a fenébe.
- Mi a lány neve?
Ren nem felelt, és Hux egy lemondó horkantással hagyta el a termet.


Ahogy megállt kint, a feje azonnal lüktetni kezdett. Babrált a kommlinkkel, de meglepő módon nem érkezett semmiféle halaszthatatlan üzenet. Fáradt volt és ingerült, és még mindig vörös ragyogásban szédült; el akarta mesélni Rennek, a régi-Rennek, akinek még lehetett, milyen érzés volt ott állni a platformon - úgy a sorsa részévé tehetné, nem pusztán történelmi eseménnyé, mert ahogy ott állt, II. Hux tábornok volt, és máris úgy érezte, hogy csak az árnyéka annak a hősi alaknak, ahogy savó-sápadtan a folyosókon kajtat és eligazításokat tart. A feladatok mindig ugyanazok, csak a számok változnak; tudta, hogy nem igaz, de úgy érezte, belefásult - orgazmus után is mindig ilyen volt, a hév után a változatlan valóság, ahogy le kellett töltenie a nap minden megmaradt pillanatát miután már úgy érezte, hogy önmaga beteljesülésévé vált.
Öt percet adott Rennek. Az elég kell, hogy legyen. Ezúttal nem hallott sikolyokat és hajmeresztő ordításokat; arra gyanakodott, hogy Ren még el sem kezdte, de elérte őt a párbeszéd néhány lefojtott részlete. Két perc, és a lány felemelte a hangját - fájdalom nem volt benne; gyűlölet igen.
Talán ez azt jelentette, hogy felismerte. Talán az ellenkezőjét. Talán nem jelentett semmit sem. Eleinte mindig ilyen bátrak, eleinte telve vannak lekicsinylő mersszel, de persze, ilyen sokáig még senki sem bírta Rennel.
Az ajtó kitárult, és Ren előviharzott a szobából. Hux most a tekintetében látta a villámot. Könnyes szemek, és Kylo nem nézett semerre, a sisak nélkül és félőrülten tört előre. Úgy rohant el, mintha menekülne.
Hux összepréselt ajkakkal toppant a terembe. A lány ott volt, zihálva és ijedten, és a pillantása égetett. Hux hűvösen ránézett, és nem mondott semmit sem. A bejáratnál elkapta az első lebzselő rohamosztagost, és őrnek rendelte.
Elindult Ren után, és hamar beérte. A férfi nem vette észre, hogy követte, végig a folyosókon és át az ösvényen, a hóviharban a hegynek fel. A konferenciacsarnok nem volt messze, de kétségessé vált, Ren eljut-e odáig épségben; a harag és a rémület felemésztette, Hux szemei láttára szaggatta ízekre, és ezen nem segített Ren tajtékzó motyogása sem, lehetetlen, lehetetlen, nem, ne, ne - a corelliai akcentusa nyilvánvalóbb, mint valaha.
Valósággal bezuhant a csarnokba, és Hux hagyta, hogy az ajtó becsapódjon utána. Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat - Snoke kiáltását így is hallotta:
- A guberáló szembeszegült veled?!
- Képzetlen, de erősebb, mint hiszi!
- És a droid?
Hux ezt a pillanatot találta alkalmasnak arra, hogy betoppanjon. Úgy vonult be, mint egy bosszúálló isten.
- Ren úgy vélte, többé nem lesz hasznos számunkra - mondta maró szavakkal; Ren felé pillantott, majd úgy rándult félre a feje, mintha már az arcán csattant volna a tábornok tenyere. Hux szánakozva végigmérte. - Hogy csak a lányra van szükségünk - idézte. - Ennek eredményeképpen a droid minden bizonnyal az ellenség kezében van. Talán már a birtokukban is van a térkép.
Snoke végre föleszmélt, és hadarva latolgatta:
- Akkor hát el kell pusztítsuk az Ellenállást, mielőtt eljutnak Skywalker-höz.
Hurrá, végig ez volt a terv, gondolta Hux, de csak annyit mondott:
- Tudjuk a tartózkodási helyüket. Az Ileenium rendszerig követtük egy teherszállító hajójukat.
- Nagyon jó. Úgyhát eltiporjuk őket egyszer és mindenkorra. Készítse a Fegyvert.
Ren esedezve nézett fel.
- Legfőbb Vezér, meg tudom szerezni a térképet a lánytól. Csupán útmutatásra van szükségem.
És ez olyan jellemző volt Renre: végső soron semmi mást nem vár el, csak hogy pontosan megmondják neki, mikor mit tegyen. Hux sarkon fordult és elvonult.


Ren utána futott, keresztül a hófúváson.
- Várjon! - kiáltozott. - Várjon! A fenébe már, lassítson!
Hux nem volt hajlandó lassítani. Felszegett fejjel, hunyorítva menetelt, a kezei a zsebében, és aztán a következő lépéssel nem tudott moccanni sem. Ren beérte, és egy intéssel elengedte, feltörve róla a delejes jeget. Hux megragadta, és a ruhájára markolva magához húzta.
- Ezt soha többet…
- Rendben, megértettem.
Hux erre eltaszította, és aztán a kesztyűjét porolva és a vállát felhúzva folytatta az utat. Ren kivárt, aztán árnyékként cserkészte be, a hangja kellemes és selymes.
- Hallgasson meg. Segítenie kell.
- Ugyan, miért kéne?
- Mi lett az együttműködésünkkel?
- Ha az együttműködésről magának ez az elképzelése…
- Tábornok - unszolta Ren, és valami váratlan, fenyegető éllel hozzátette: - Hux.
- Mi az.
- Mi legyen a lánnyal?
- Erre a választ most tényleg tőlem várja? - Hux hátraszántotta a haját, és a tarkóján érezte Ren pillantását. - Elmondom, hogy állunk, hogy maga is értse: egyetlen lövéssel el tudjuk pusztítani az Ellenállást, de a dolgok jelen állása szerint nem minden kulcsfigurát, és nem a teljes flottát, tehát akkor van esélyük újraszerveződni, és a róluk idáig megszerzett információk nem érnek majd semmit. Bizonyára csapatokat küldenek mind Skywalkerért, mind a lányért, és nem hiszem, hogy bármelyik bevetésre amatőröket vesztegetnek. Ahhoz persze, hogy ide bejussanak, át kéne jutniuk a pajzson, amihez fénysebeséggel kéne landolniuk; ez ámbár fizikailag lehetetlen, viszont…
- Csak valószínűtlen - vágott közbe Ren. - Nem lehetetlen. - És hozzátette: - Én meg tudnám csinálni.
- Ezért nem tapsikolok önfeledten, hogy legjobb tudomásunk szerint össze akarják toborozni a Jediket.
- Már csak kettő van az egész galaxisban. Szívesen.
- Egy elég volt hozzá, hogy a Birodalom elbukjon.
- Szóval most kezd el tartani Skywalkertől? Hm, még idejében.
- Ne felejtse el, hogy volt mögötte egy hadsereg. A meggyőződésem szerint valakit, aki évtizedekre dezertált remetének, nem lesz könnyű visszakönyörögni a csapatuk élére.
- Ismét csak, szívesen.
- Ezért van, hogy a lány jobban aggaszt - folytatta Hux zavartalanul. - De nem annyira, hogy mindent félredobjak. Tanácsot akar?
- Igen - vágta rá Ren, és megtorpant, ahogy Hux szembefordult vele. Csak ketten voltak a kopár hőmezőn; a seregek minden bizonnyal a távolban vonultak, de elrejtette őket a sok fagyos szikla.
- Hívja össze a lovagokat - mondta Hux; Ren komoran felkuncogott.
- Ezt az utat most egyedül kell végigjárnom.
- Majd talán alkalmasabb időben bizonyítson.  Nézze: azt meg tudom akadályozni, hogy ma harcolnunk kelljen, és azt is talán, hogy holnap vagy azután, de ez a háború már nem csak egy gombnyomás. Harc lesz, és maga a lovagjai nélkül vereségre van ítélve.
- Ironikusnak tartom, hogy pont maga oktasson ki, aki a csatákat csak nagyképernyőn élvezi.
- Éppen az életét mentem meg, úgyhogy fogja be - felelte Hux hűvösen. - Nem vitatom el a képességeit, láttam, mire képes; de azt is láttam, hogy minden mozdulatát a harcostársai mozdulatai határozzák meg. A Ren lovagjai egy összeszokott közeg: együtt elpusztíthatatlanuk, magukban nem sokat érnek. Ha rátámadnak önre, hiába fog pörögni és bukfencezni, nem lesz, aki fedezze a fenekét piruettek közben. Ha ön egyedül állna ki megvívni valakivel, nos, az olyan lenne, minthogyha levilabdát akarna játszani csapattagok nélkül.
Ren a csizmája orrát bámulta Hux leckéje közben, és nem felelt. A haja az arcába esett. Hux lehajolt hozzá, hogy a szemébe nézhessen; haragra számított és dölyfre - félelemre nem.
- Értenie kell - mondta Ren halkan -, hogy ez nem az én döntésem.
- Mit tervez Snoke a lánnyal?
- Gondolom, föl akarja falni az erejét.
- Hagyni fogja neki?
- Szerintem jobban járnánk, ha taníthatnám. Ha meg tudnám győzni, hogy csatlakozzon a lovagokhoz.   
- Teljes szívemből támogatnám ebben, ha alkalmasabb időben állnak elő az ötlettel. - A fejét ingatta, és szinte magának mondta: - Olyan, mintha szándékosan… - Grimaszolt, és kihúzta magát. Ren követte a példáját, és ismét útnak eredtek. Egyre közelebb és közelebb az elkerülhetetlenhez. - Miért olyan fontos Snoke-nak, hogy egyedül legyen?
- Mert magamat kell legyőznöm.
- És az tényleg nem ér rá? Nem lehetne később, vagy nem lehetett volna korábban?
- Most adódott alkalom rá - felelte Ren nehezen forgó nyelvvel. - Tudja, hol van a droid, ugye?
- A droidról már lemondhatunk. Ott van egy  YT-1300fp teherszállítón.
- A Millennium Falconon.
- Igen.
- Az Han Solo hajója.
- Tudom.
- A Legfőbb Vezér azt akarja, hogy öljem meg. Az útjaink hamarosan kereszteződnek. És akkor meg kell tennem.
- Igen? - kérdezte Hux várakozva, de ennyi volt a történet. Ren furcsa tekintettel fürkészte.
- Ennyire könnyű volt?
- Parancsol?
- Megölnie az apját. Ilyen könnyű?
- Honnan veszi, hogy megöltem?
- Kérem.
- Talán csak felelősnek érzem magam a haláláért - szusszantott Hux. - Talán csak azt érzi rajtam.
- Talán.
- Minden vádat ejtettek.
- Árulkodó, hogy voltak vádak.
- Természetesen voltak. A civil gyilkosságok közel hetven százaléka családon belüli. - Végigmérte Rent. - Nincs ebben semmi egyedi. A szülei a Lázadók tábornokai voltak, és most az Ellenállásnak lobbiznak. Várható volt, hogy el kell pusztulniuk. Nem gondolt bele ebbe?
- Ők Ben Solo szülei - mondta Ren. - Nem gondolok rájuk.
- Tehát azért riad fel az anyja után kiáltva éjszaka?
- Az csak egyszer volt.
- Háromszor.
- Nem tehetek róla, mit álmodok.
Hux ebbe beleborzongott. Már majdnem elértek a főépülethez. Ren ismét azt kérdezte:
- Könnyű volt?
- Az ég szerelmére, Ren, többet nem várhatja el tőlem, hogy a lelkivilágát pátyolgassam, ez az egyik előnye a szakításunknak. Ne sajnálja már magát annyira. Már akkor elárvult, amikor csatlakozott a Rendhez… hellyel-közzel. Mitaka családja például ott volt Hosnian Prime-on, amikor kiadtam a tűzparancsot. Köztársaság-pártiak. Árulók. Szóval Snoke azt akarja, hogy ölje meg az apját, akiről tagadja, hogy az apja; hát rajta, csak támogatni tudom, mert a háború ilyen. A veszteség elkerülhetetlen. - A szemébe nézett. - De nem lesz könnyebb. Egyáltalán nem. Magának nem. Bele fog roppanni, ha engem kérdez.
- És mégis azt javasolja, hogy tegyem meg.
- Nincs más választása - mondta Hux. - Mind meghozzuk az áldozatainkat.
- Ugyan, mit áldozott föl maga? - kérdezte Ren fanyar mosollyal, ami az ajkairól egykettőre lehervadt. - Oh - sóhajtotta, majd újra: - Oh.
A bejárathoz értek. Ren kimelegedett séta közben, és elkezdte lehámozni a köpenyét, zavartan matatva, a sisak még mindig a karjában. Hux megtorpant mellette, és félrebiccentett fejjel elnézte, hogyan ügyetlenkedik.
- Ren? - szólította meg gyengéden, és a férfi várakozva felnézett.
Akkor csattant rajta Hux tenyere. Visszkézből ütötte meg, és a bőrkesztyű után maradt egy piros foltvirág. Ren felszisszenve kapott a pofon helyéhez, és elkerekedett szemekkel Huxot nézte, aki a csuklóját rázogatva mondta:
- Nem ronthatja el. Nem tűröm el.
Ezzel az épületbe lépett.


Amíg ők beszélgettek, a lány megszökött szépen. Huxnak kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy ezzel személyesen törődjön. Bízott benne, hogy Rent megfelelően helyre tette ahhoz, hogy önállóan is tudja kezelni a szituációt - egy újabb terem berendezése látta kárát, de annyi baj legyen.
Elrendelte a Fegyver feltöltését. Ha bevetik, már alig fog számítani valamit a balszerencse, ami az utóbbi napokban őket kísérte, a Jedik fenyegetése és Ren kiképzése. Ha a győzelmük nem is lesz azonnali és teljes, mint ahogy remélte, végzetes találatot visznek be; lassan, lassan, de az Ellenállás majd kiszenved, vérezve, és a Köztársaság elpártol tőle, előbb dobja magát reszketve térdre; nekik elég volt már a Hosnian-rendszer elvesztése. Az Első Rend tábornokait várta pár diplomáciai értekezlet. (Szövetségkötés. Fegyverletétel. Paktum és béke.)
Ezt az egyetlen dolgot még meg kell tennie.
A nap vörös szalagban szakadt le az égről. Hux figyelte az ablakok mögül. Türelmetlenül körözött az emberei között, az emelvényeken és a hidakon menetelve. Laza tempót erőltetett, és a kezeit összekulcsolta a háta mögött, de a tekintete aggodalommal volt telve, a tükörképében észrevette.
Túlságosan egyszerű a terv. Túlságosan elhamarkodott és tökéletlen.
- Jelentést.
- Tizenöt perc a Fegyver feltötéséig, uram.
Kurtán bólintott. A kommlinkje megrezzent. Ren lezáratta a hangárokat; kissé kétségbeesett, de épkézláb ötlet, bár Hux meg volt sértődve, hogy az üzenetet nem saját kezűleg fogalmazta meg, hanem a légiforgalmi torony jelzett helyette.
Akkor még elhitte, hogy minden sikerülhet.
Aztán a pajzs lement.
A pánik szélként futott szét a parancsnoki hídon; először csak egy meglepett sóhaj volt, talán Unamótól, aztán a többiek átvették a megrökönyödött kétségbeesést. Hux a legközelebbi technikust gyengéden félretessékelve átvette a gépet, és elkezdte beütni a felülíró kódrendszert, de tudta, hogy elkésett vele; tudta, hogy a pajzs épp elég ideig volt hatástalanítva ahhoz, hogy egy várakozó flotta lejusson a bolygóra.
Már csak az érdekelte, hogyan oldották meg, de amikor a válasz ott volt előtte, nem hitt a szemének. Phasma kódját használták. Talán megzsarolták? Az ujjai lesiklottak a touchpadről. Igen, ennek kellett történnie. Egy terhes feleség, egy születenedő gyerek - máris félteni kezded az életed, amit korábban odavetettél volna egy eszmének.
Phasma ezen felül azt is tudja, hogy a Starkiller nem az egyetlen esélyük a diadalra. Csak a legjobb.
Az égből X-szárnyúak záporoztak le, mint pusztító meteroit-felhő. Hux az ablakhoz sietett, és sápadt rémülettel figyelte, próbálta számba venni őket.  
- Küldjék rájuk a repülőszázadokat - parancsolta.
- Igenis, tábornok!
A félelem felfoszlott a hídon; a hibákkal nem tudtak mit kezdeni, de a harcot ismerték; azt hitték. Hux elszorult torokkal bámult a lezúduló rajra.
Ren elrendelte a hangárok lezárását.
Ez azt jelenti, hogy nem fognak tudni elegendő egységet mozgósítani időben.
És az Ellenállás gépei nem akarták a légicsatát megnyerni; csak az oszcillátort akarták szétzúzni.
Volt ebben valami nevetségesen végzetszerű.
Még mindegy. Még sikerülhet.
Csak időben kell bevetniük a Fegyvert.
Hogy utána mi lesz…
- Beüzemelni az ágyukat -  rendelte.
És arra gondolt: kérlek, kérlek, kérlek.


Meg tudta volna nevezni a percet, amikor már tudta, hogy veszítettek. A vadászok sikeresen elterelték az oszcillátortól az Ellenállás raját, és Ren egyre közelebb került a szabotőr szökevényekhez; egyre közelebb és közelebb és közelebb-
Aztán az oszcillátorban egy sor bomba robbant.
Ren még ott volt a környéken. A nyomkövetője jelezte. Ott volt a robbanás közepében.
És - tehát Hux onnantól már tudta, hogy minden elveszett.


- Harminc másodperc.
Nem adta fel. A Fegyvernek el kell sülnie. Rennek élnie kell. Ezek már nem kérések voltak, fohászok valami felsőbbrendű senkihez, hanem követelmények.
Tüzelésre készen álltak, és a nyomkövető bicegő utat mutatott a hóban - Ren kijutott az erdőbe, és Hux már felfogta és elfogadta a vereségüket, de még nem érezte.
Még nem.
Aztán a bolygó a szeme láttára megrepedt.


Akkor futni kezdett.


A bázisról még senki nem látta őt edzésen kívül szaladni. Erre ügyelt. A rohanás riadalmat kelt.
Sötétség ölelte körbe. A talaj beroskadt a lába alatt. A hómező megolvadt. A hegy felé futott, a tanácsterembe, a Legfőbb Vezérhez.
Ez volt az egyetlen módja, hogy a menekülése ne legyen árulásnak értelmezhető, gyávaságnak és mindennek, amit jelentett.
Roppanó zajok követték; a csont törik így, a föld reped így, a világa hasadt ketté, és ő csak szaladt, meg-megcsúszva, az arcán fagy és a nyomában lihegő láva és egy meggyilkolt nap energiája.
Szóval ina szakadtából rohant, és körbelesett rendre, újra és újra, a tekintete Rent kereste; biztos volt benne, hogy itt kell lennie, bár az utolsó jelek az oszcillátor környékéről érkeztek. Úgy lett volna helyénvaló, hogy együtt könyörögjék ki a kudarcukat és kapják meg a feldoldozásukat.
Akik a vezérlőhídon maradtak, hogy hősi és ostoba módon dolgozzanak, azok már most halottak. Hux ezt jól tudta. Mártírokként fogják őket említeni, és a neveikre senki nem fog emlékezni.
Elérkezett a terembe, ahogy minden szétporlott körülötte.
- A bolygó összeomlása megkezdődött - jelentette, mintha számított volna erre, és igen, átgondolta a lehetőséget, Vapasival és a többi mérnökkel éjszakákon át ültek felette, hogy hogyan lehetne becsapni a természetet, hogy hogyan fékezhető meg az elkerülhetetlen egy hipotetikus vészhelyzetben; és most itt állt a C-tervben és a D-tervben, és egy babonás gondolat szállta meg, hogy ez a néhai főmérnök néma bosszúja kell, hogy legyen.
Hogy a romlását a saját fejére hozta a vétkével.
A legrémisztőbb az volt az egészben, hogy nem érzett semmit sem. Az adrenalin vitte előre, a túlélőösztöne továbblökte, lépésről-lépésre, és Snoke parancsát követve felvezérelte őt Ren siklójának fedélzetére, de üres volt az elméje, épp, ahogy a rohamosztagosok gondolatait képzelte.
Automatikusan átvészelt mindent; legyen az katasztrófa; legyen az siker.


A szürke sötétség bőrén lüktető, tüzes érként dagadtak ki a repedések. A napfény úgy folyt, mint a vér. A nyomkövető Ren övén stabil jelet adott, de a férfi nem mozdult.
És nem mozdult.
És nem mozdult.


Hux Killric pilóta válla felett áthajolva az eltorzult tájat pásztázta, abban bízva, hogy előbb látja meg Rent, mint az érzékelő jelez.
Hogy életben lesz.
Mik voltak hozzá az utolsó szavai? Fölpofozta, és azt mondta… Azt mondta…
- Ne haljon meg, maga nagyon hülye - sziszegte. - Ne merészelje.
Egyszerre ott volt előtte, ahogy a fák roppanva estek össze. Ren a hóban hevert. Egy kupac sötétség, a lábainál dühödt, tátongó szakadék. Killric olyan közel repült, amilyen közel csak tehette. A rés emésztő lángokat köpött fel, dacolva a hó hidegével. Hux nem várta meg, hogy a rámpa leereszkedjen; macskásan a hóba szökkent, és ismét futni kezdett - pár méter hossza, de a bolygó magát zabálta és Ren úgy tűnt, hogy moccanatlan.
Körülötte a hó vöröses-lila, és kék az éjszaka.
Amikor Hux közelebb ért, látta, hogy Ren szét volt kaszabolva - pernyés sebek mindkét vállán, a combján, végig az arcán, és végzetes pecsét az oldalánál, ahol a ruha anyaga ziháló mélyedésbe tapadt. Ren az oldalán hevert, háttal neki, és csak pár lépés távolságból vehette ki, hogy a keze mozog még - két ujját süllyesztette a vállán a vágott sebbe, ki és be, ki és be, obszcén ritmusban, hogy a fájdalommal magát az eszméleténél tartsa, és - ki és be - ez egyben büntetés kellett, hogy legyen.
- Itt vagyok - mondta Hux, ahogy a hó a parázzsal együtt fölkavarodott. Hogy mit kellett volna még mondania, nem tudta; leguggolt a mocsokba. Ren vére kásásan tapadt a térdének. Az elhajított fénykardot gyorsan Ren szabad kezébe nyomta, és azt motyogta: - Fel fogom emelni, meg tud bennem kapaszkodni?
Ren üveges szemekkel nézte, és úgy tűnt, nem értette. A haja a szemébe esett és a tincsek belefolytak a dühödt hegbe. Hux átkarolta Ren hátát, és beakasztotta a karját a térdei alá.
Ren nadrágjára ráült a zúzmara, és kristályok voltak a tunikájának tapadva. Annyira fázhatott, hogy már nem is vacogott.
Érzéketlenné fagyott.
Hux megkísérelt talpra állni vele, miközben önmagába omlott minden; Ren túl nehéz volt, alig bírta el, hátratántorodott vele.  
Hux nem tudta, mi történhetett. Ezen a ponton már nem törődött vele.
- Öleljen át - kérte, de Ren még mindig nem fogta fel, úgyhogy neki kellett ügyetlenkedve a férfi karját maga köré fűznie, az egyiket, ami a fénykardot szorította görcsösen, és a másikat, ami…
- Magasságos ég.
Ren keze szétszakadt inakon csüggött le. A vágás nem tűnt túl mélynek, de átmetszette, amit kellett, és Ren szélesebbre tépte magának az ujjaival.
Hux olyan szorosan karolta, ahogy csak tudta, és imbolyogva indult vissza a sikló felé. A fák felett átsuhanni látott valami tiszta, kék fényt, ami fölvetült az elforgácsolódó fenyőkre, és aztán otthagyta őket ismét a homályban. Killric lesietett a rámpán, és Hux éppen csak eltűrte, hogy segítsen, hogy együtt cibálják a fedélzetre a magatehetetlen és félig eszméletlen Rent.  
- Nem szabad elájulnia, hallja? Ezt maga is jól tudja, nem szabad…
A keskeny bőrülésre fektették a hajó végében, és Killric utána szitkozódva vetődött a pilótafülkébe. Hux Ren mellett térdelt, és az elsősegély-tapasztalatait idézte.
Szükségük lesz egy csapat medikus droidra, de a siklón nem állt rendelkezésükre ilyen. A Finalizer nem volt a közelben, be kellett érniük, hiperűrben az fél óra, vagy háromnegyed.


Ren pedig haldoklott.


Ez valahogy sokkal szörnyűbb volt, mint a gondolat, hogy odaveszett az oszcillátorral vagy halálra fagyott a hóban, hogy elnyelte a szétszakadó bolygó éhsége; ezeket a gondolatokat könnyű volt meghazudtolni, mert Hux elméjében Ren örök volt és sebezhetetlen, szilánkokból összetett, akit egyre apróbb és apróbb darabokra lehetett zúzni, de képtelenség volt végleg elpusztítani.
És most mégis.


Hux feltépte róla a felsőt, hogy ellása a sebeit legjobb tudása szerint. Fájdalmasan ismerős volt a mozdulat, és a látvány, ahogy Ren erős mellkasa feltárul előtte, de az egész nem stimmelt; Hux csak homályosan látott, ahogy az oldalán egy lézersebet kitapintott.
A lövedék teljesen átvitte. Nem ért létfontosságú szervet, és Ren aránylag kevés vért veszített, de sokkal aggasztóbbak voltak a seb körül a zúzódások, és az, ahogy a belsőségek nyirkosan előcsillantak. Hux ennek láttán azt gondolta, hogy már az is kegy az univerzumtól, hogy Ren ezekkel a sérülésekkel eddig élhetett - eddig a pillanatig - és aztán a galaxis visszaveszi azt, amit megadott neki, és amire ő nem tudott eléggé vigyázni.


Elérték a Finalizert, és Hux a siklóban várta meg, hogy a medikusok átvegyék Rent, aztán követte őket a kórterembe. Ren a kezét kereste, és a tekintete most először tisztult fel, ahogy fölnézett rá. A hordágy fehér huzata mellett áttetszőnek tűnt, mintha egyre halványulna el, és Hux tenyerébe helyezte a fénykardot, tűrhetetlen véglegességgel. Hux értetlenül rámeredt. Ren lehunyta a szemét, és nem volt az a parancs vagy könyörgés, ami magához térítené.


Tizenhat standard óra, hogy Snoke-hoz eljussanak. Tizenhat standard óra, és ő visszaszámolta. Úgy vágott át a parancsnoki hídon, mint mindig. A munkát el kellett végezni. Nála nem volt erre alkalmasabb senki.
Rent nem lehetett bacta-tartályba helyezni, amíg az állapotát nem tudják stablizálni. De nem sikerült fölébreszteni.
Tizenöt óra. Előkerült Phasma, egy lopott X-szárnyúval, mocskos páncéllal, és úgy lépett a hídra, mintha azt várná, hogy Hux letaszítja onnan.
Rent karanténba kellett szállítani. Az Erőkitörései használhatatlanná tettek számtalan létfontosságú műszert. A bacta-tartályok közel fele megrepedt. Négy embert veszítettek. Ren még mindig nem volt eszméleténél.
Tizennégy óra.  Hux elkészítette a teljes kárjegyzéket, és elkezdte újraszervezni a seregeket.
Ren érte kiáltott, amikor felébredt. Mire Hux odaért, már leszedálták és a bacta-tartályba helyezték.
Hux haszontalan volt és tehetetlen. Mindemellett, elkésett: a droidok feleslegesnek ígérték Ren lebénult karját, és amputálták. Négy elfagyott lábujját is levágták.
Hux ott állt a tartállyal szemben. Tudta, hogy el kell majd számolnia a percekkel, amiket erre veszteget, de semmi nem mozdíthatta el. Azt gondolta volna magáról, hogy majd keserű elégtételt érez Ren csonka karjára nézve, hogy majd kijelentheti:
- Így fair.
De úgy állt ott, mintha őrködne. Ren meztelenül lebegett a tartály sűrű levében, a haja fodrozódott a vállai felett. Az arcára lélegeztetőmaszkot helyeztek. Hux az ujjait az üveg falának illesztette, és minden lélegzettel párát lehelt fel, mintha így átadhatná a levegőjét Rennek. Lassan a homlokát is a tartálynak fektette, és lehunyta a szemét. A lélegzetei akkor szaggatottak és nyirkosak lettek.


Tizenhárom. Aztán a számoknak már nem volt értelme.


Amikor Ren felébredt egy ágyon heverve, Hux ott ült mellette, a datapadjéba mélyedve. Ren arcán óvatos öltések, feleslegesen: nem lehet eltüntetni egy fénykard ejtette sebet. A haja nyirkos volt, és kuszán esett le. Fiatalnak tűnt és elveszettnek. Összenéztek, de Ren nem szólalt meg. Hux tudta, hogy ugyanolyan szörnyen festenek, és bármit megadott volna, ha sikerül egy mosolyt felerőltetnie akármelyiküknek.
A medikus droid közel gördült, és gépies nyugalommal kérdezte:
- Tudja, hol van?
Ren értetlenül ráncolta a szemöldökét, és Hux ereiben elhűlt a vér. Nem fogja tudni. Még mindig nem tud megszólalni. Kihúzta magát ültében, és leengedte a datapadet. Ren rápillantott, és azt mondta, akadozva és lassan:
- A Finalizer fedélzetén.
- Nagyon helyes. Emlékszik a nevére?
Ren elvigyorodott. Szörnyű vigyor volt.
- Ben Solo. Még mindig Ben kibaszott Solo.
- Attól tartok, a memóriája sérült lehet - kezdte a droid, amikor Hux halkan félbeszakította:
- Hagyjon magunkra.  
A nejlonfüggönyök bezárultak.


Nulla.


Snoke egy magányos jégholdon trónolt. A csarnokban elektromos, kék fények égtek, amiket üvegoszlopok tükröztek. A kupoláról csillagok figyeltek, szemtanúk egy szörnyű tetthez.
Ren Huxba karolva bicegett, sajgó, sánta léptekkel. A tábornok kabátját viselte, a vállára terítve, a felesleges ujj fölgöngyölítve. Hux türelmesen támogatta, vezette előre, az arcát fürkészve. Ren fölfelé meredt, Snoke-ot figyelve. A Vezért a Ren lovagjai állták körbe, leszegett sisakokkal, és ahogy Ren megküzdött a lépcsőfokokkal, megjegyezte:
- Nem kellett volna idehívnod őket.
Hux halántékában felzúgott az a furcsa, statikus hang. Snoke felkönyökölve fürkészte őket, ahogy a színe elé értek. Ülve alacsonyabb volt, mint mindketten.
- Okulni fognak a példádból, Kylo Ren. Térdelj le.
Ren engedelmeskedett, az állát büszkén felszegve. Hux végigsimított a hátán, aztán Snoke-ra nézett, aki a trón kartámlájába kapaszkodva hajolt előre.
- Elárultad a rendünket - sziszegte, és Ren elmosolyodott.
Ez egy rendes mosoly volt. Halálosan nyugodt.
- Nem - felelte. - Maga árulta el.
A lovagok néma szava felzengett, egy tudat, egy elme.
Hux kivonta a fénykardot, amit Ren rábízott.
És lesújtott.  





komment: IGEN // nem
145 oldal, 8 fejezet, 2016 március 7 - június 24
galaktikus egyeduralmat kívánok mindenkinek,
aki végigkövette ezt a történetet ☆
külön hála és köszönet [Nussynak,]
aki belerángatott a Kyluxba
és sátánian drukkolt nekem
mindvégig
(a regény vagy elérhető lesz angol
fordításban is, vagy nem)

31 megjegyzés:

Demona írta...

Köszönöm.
Röviden ennyi.
És hosszan..
Imádom, és imádlak, hogy megírtad. Végig, ahogy olvastam, és nem csak ezt, hanem az összes fejezetet, tökéletesen ott voltam és bele éltem magam. Hux és Kylo is tökéletes volt, és az egész történetedet pontosan bele lehetne illeszteni az eredeti műbe és ez már önmagában egy igazi siker.
Ez a fejezet remek lezárás volt, és igazából olvasnám tovább, és javasolnám, hogy te írd a film folytatását, mert ennek a ficcednek a lezárása is ordít a folyatásért. (Nyugi, nem azt várom, hogy leülj és írj egy folytatást nekem.) Te voltál, aki igazán megszerettetted velem ezt a párost, és hihetővé varázsolta a kapcsolatuk. (Miattad imádom most Huxot jobban, te gonosz *.*)
Szóval összességében csak köszönöm<3

Raistlin írta...

Demona, nagyon-nagyon köszönöm, hogy elkísértél, és rengeteget jelent, hogy boldog voltál a történettel (és hogy belecibálhattalak bűnbe, persze, mert az mindig mulatság :D)
Canon compliant-et írni hatalmas kihívás volt, de nagyon örülök, hogy végül belevágtam és ti lelkesen fogadtátok, mert ez erőt adott a befejezéshez és bátorságot, hogy végigvigyem.
Még mindig nem hiszem el, hogy vége, és kíváncsi vagyok, mikor öklöz majd mellkason - nagyon-nagyon megtisztelőnek érzem egyszerűen, hogy megoszthattam veletek, hogy végre az egész itt van veletek, hogy elmesélhettem és meghallgattátok.
És azt meg még próbálom felfogni, hogy eltaláltnak érzed a karaktereket, mert ez a lehető legnagyobb siker, pláne egy olyan nehéz esetnél, mint szegény Szerepelek Durván Három Percet Tábornok.
Ez volt az a fejezet, aminél tudtam, hogyha nem sikerül, akkor az egész regényt cseszhetem, és nagyon keményen dolgoztam vele, szóval -- hát Himalája a szívemről le. Kövekkel görögve. Nagyon, nagyon köszönöm a kommentet!

C írta...

Hah, harmadik vagyok! Még nem olvastam, de tökéletes feloldása lesz ennek a szörnyű hétnek. Alig várom az estét és boldogan dörzsölöm a kezem! Kit érdekel a brexit, meg a hajnali rally!?

Raistlin írta...

Iiigen, szép kis napra virradtunk - remélem, sikerül majd jobbá tennem!

Mary Wolf írta...

Én köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodának, imádtam minden egyes sorát, naponta nézegettem az oldalt, hogy van e már friss :) Engem teljesen magával ragadott, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. És igaz, hogy sokszor kaparni tudtam volna az arcomat, amikor ezek ketten összekaptak meg sokszor meg is hasadt a szívem olvasás közben, de teljesen megérte, még azok a percek is amikor tanulni kellett volna, de aztán láttam, hogy van friss. És a vége, a vége az maga a tökély, azt kívánom, hogy bárcsak a következő résznek is ilyen vége lenne, komolyan. Szóval, még egyszer szeretném megköszönni, hogy olvashattam, csodálatos volt :)

Sybil írta...

Drága drága egyetlen, kedves, szégyentelen...khm. Szóval Raistlin. Nagy lélekjelenlét kellett hozzá, hogy miután elolvastam - sírtam kettőt, hármat, ki számolja - összeszedjem magam és visszatérve írjak egy valamire való kommentet, mert ezt nem lehet replika nélkül hagyni (persze csak a szó pozitív értelmében). Ezt már hallottad gondolom, tőlem és másoktól is, de muszáj ezzel kezdenem: maga volt a tökély. Az egész. Úgy ahogy volt. Bevallom eddig nem voltam túl aktív olvasód (még akkor csellengtem erre mikor volt itt Sherlock - emlékszem ám. fiatalság bolondság...), mert konkrétan elvesztettem a blogot, de úgy egy hónapja újra ráakadtam, szóval most lehet hogy fogok erre még vandálkodni. De ezzel mit is akartam mondani? Ja igen. - hogy ebben is annyira jellemzően jött ez a keserédes hangulat, ami szerintem a védjegyeddé vált mostanra és amire azt hittem, hogy tőlem távol áll, mert legyünk mindig boldogok, ha már az élet egy kaki. De aztán ahogy ezt is és más történeteidet is olvasom, mindig meglepődök a végén, hogy fel sem tűnt az a komor hangulat ami néhol beköszön. Mert egy annyira humoros és üde stílust hozol mellé, ami hihetetlen. - na de megint nem tudok normális kommentet írni - Ami a karaktereket illeti még mindig azt gondolom, hogy teljesen rendben vannak. Eh több mint rendben. Bár ez náluk mindig nehéz kérdés, mivel nem nyerhettünk túl nagy betekintést a személyiségük mikéntjébe a film során. (lehet hogy Kylo esténként grease-t néz, Hux meg punk rockot hallgat- ezt sose tudjuk meg) Na de na. Köszönöm teljes szívemből hogy bevonzottál és részese lehettem ennek, mert élmény volt minden perc. Érzem hogy fog ez még nekem hiányozni. - most nem sírhatok - Csak köszönni tudom. <3 :3

Suzanne írta...

Még nem döntöttem el, hogy tekintsem-e minden fájdalmasan szép művedet emberiség-ellenes bűntettnek.
Mozdulnak, és hagyod, hogy mi is lássuk a törésvonalakat, amik azokká teszik őket, akik. Most éppenséggel rengeteg túlírt, költőinek legkevésbé sem nevezhető és felesleges maszlag jár a fejemben, hogyan is lehetne legjobban megfogalmazni azt, amit a műveddel kapcsolatban érzek. Inkább nem írom le, mert nagyon fura lenne. Olyan csillámosan, szivárványosan fura. Unikornisszőrrel.

És vedd figyelembe, hogy ez a vélemény a cenzúrázott, nyáltenger nagy részétől mentesített verzió.

Adalbertina Meszretov írta...

Most akkor nyitok egy új jegyzetet JotterPaden, és ha végeztem, bemásolom az egészet a kommentszekcióba.
***

Körülbelül egy éve találkoztam a blogoddal. Egy másik blog kommentjei között bukkantam rá a "Mi a baj a fanfictionnel?" című cikkedre. Elolvastam a többi cikket is, és ezzel megnyertél magadnak, hogy bekövesselek Bloglovin'-on, de történetet nem olvastam tőled, mert idegenek voltak számomra azok a fandomok, amikben addig alkottál.

A Star Wars is idegen volt nekem karácsonyig, mígnem a nagy hype miatt rá nem szántam magam arra, hogy megnézzem borzalmas minőségben Az ébredő Erőt. Nem mondom, most is egy kicsit semlegesnek és vontatottnak találom, de akkor beszippantott az a világ, és a sok kérdőjel miatt rászántam magam, hogy napnyugtától napkeltéig megnézzem az előző részeket (akkor még nem tudtam, hogy a 4-5-6 előbb volt, mint az 1-2-3… de furcsa… pedig így fokozatosan jobb lett, mert az eredeti trilógia jobban tetszett).

Akkoriban csináltam magamnak az Instagram accountomat. Egy görög SW rajongói felhasználót kezdtem először követni, ott bukkantam először a Kylux shipre. Aztán csak nézegettem és nézegettem a képeket, beleéltem magam az egészbe, és depresszióba estem, amiért ez nem canon.

Ekkor történt egyszer csak, hogy a Bloglovin' jelezte, új bejegyzés van a Bloody Romanticen. Egy százszavas. Valami bennem megpendült, de hát na izé ő.

Aztán jött A romlás hipotézise. Huh. Elolvastam vagy tizenötször -- unalmamban elkezdtem angolra fordítani --, és mindig, amikor a végére értem, azt mondtam: ennyi?! ... Ez így teljes, de akkor is, ezek csal felvillanó emlékképek, látni is akarok valamit.

Nem nagyon kerestem máshol Kyluxot, mert magyarul nem nagyon volt -- vagyis egyáltalán nem találni --, és mert senki más nem ír úgy, ahogyan te. Komolyan gondolom… Van az írásaidnak valami utánozhatatlan pikantériája, ami egyszer elragad, másszor meg az őrületbe kerget, mert nem értem meg elsőre a mondataidat XD (Bocsi. Ha már végre-valahára írok egy rendes kommentet, őszinte akarok lenni :/)

Te győzz le. Ez is húha-azta-állat, de még mindig ürességet hagyott bennem. Reménykedtem, egyszer csak lesz egy hosszabb sztori, amibe bele tudok majd mélyedni, úgy, mint egy jóóó hosszúúú snarrybe vagy snangerbe (Harry Potter fanfictionök). Aztán derült égből…

"
A fejembe vettem, hogy Evil Space Boyfriendsék a film idejére már exek. Érdekelni kezdett, mi történhetett előtte. Nagyon sokminden történt előtte. Szóval. Többfejezetes.
"

Többfejezes.

miafranckívánokvalamitésteljesülvagycsakazerővelelőreláttamajövőtteszentláma

Általában nem olvasok olyan történetet, ami nem befejezett. Ezt viszont úgy olvastam. Mindig várnom kellett a következő fejezetre, és attól eltekintve, mennyire borzasztó dolog is a várakozás -- na ja, a várakozásról Rey tudna mit mesélni --, kitolta az olvasási időt napokról hónapokra. Sokkal tovább tudtam élvezni. Wow.

Adalbertina Meszretov írta...

Összesen csak két kommentet hagytam, azok se voltak jelentőségteljesek. Valahogy olyan gyorsan múlt el a tavasz. Talán nem is időben volt mérhető számomra, hanem emlékekben. Túl sok rossz emlék társult ehhez az időszakhoz, amiket igyekeztem mind kitörölni. Úgy tűnt, nem volt elég időm arra, hogy kommentet írjak… tehát most, az utolsó fejezetnél elkapott a bűntudat.

Ööö… Most pedig tisztázom magamban, hogy:
-- Te nem vagy köteles minél előbb megírni az új fejezeteket. Nem vagy te bérmunkás, akit az olvasók fizetnek vagy ilyesmi [egyéb hülyeség behelyettesítendő]. Ez gondolatban oké, de érzelmileg mint olvasó csak követelnék-követelnék. Pff, de csúnya vagyok XD
-- Én se vagyok köteles kommentet írni. De mint az előző példában, úgy itt is bekavarnak az érzelmek a gondolatokba. Szóval ezért van most bűntudatom.

Várhatnék holnapig is, hogy ezt megírjam. Aludhatnék egy jót, de…

Mindig elámulok azon, hogy a többi kommentelőd milyen gyorsan olvas és reagál mindig. Ma is!!! Húha, nagyon szerethetnek téged <3 Gyakorlatuk is lehet. Tyűha. Elismerésem (y) A nyomukba nem érhetek -- hát, egyszer lettem első kommentelő, de úgy, hogy még el se olvastam az adott fejezetet, másodszorra pedig épp, hogy belekezdtem… XD

Na. Most addig nem mehetek aludni, amíg mindent le nem pötyögök, ami még a fejemben van, mert különben... különben. Azok az érzelmek, amiket nem lehet elmével elcsitítani, csak visítozni fognak. Elegem van már belőlük.

Majd szeretném újra, egyben elolvasni ezt a történetet. Akkor talán konkrétan is tudnék idézgetni, de…

Nagyon tetszett az a leírás Huxszal meg a tengerrel. Mit tudom már én, hol, de az úgy beleégett az emlékezetembe, hogy szép volt.

Az eleje, nagyon az eleje, amikor a Ren lovagokat nézi, hogy mennyire együtt mozognak, na hát na húha. Úgy három éve elkezdett idegesíteni, hogy jobbkezes vagyok, és nem tudom használni a bal kezemet úgy, ahogyan én azt szeretném. Fejembe vettem, hogy trenírozni fogom, és megtanulok vele szépen és gyorsan írni. (Már egész ösztönösen veszem ebbe a kezembe a tollat XD) Valamiért elkezdtem ezt a részt írogatni egy papírra bal kézzel… o.O

Phasma és a -- z akkor még -- jegyese is aranyosak voltak. (Femslash!!! <3)

Az a furi, hogy Hux igazán autentikus lett. Jobban belegondolva nem tudom, mihez képest, hiszen filmvásznon alig szerepelt, de… Na jó. Headcanon. Hux ilyen és kész. Nagyon jól eltaláltad!

Ahogy megfogja Ren szilánkosra rágott körmű kezét. *fluff lebegés*

Ahogy az első együttlétük után Hux menekül XD és igyekszik semmire se nézni, ami René, nehogy rá asszociáljon és a végén kötődni kezdjen hozzá.

Wtf Galen Marek??? Gyűlöltem azt a játékot… Egyrészt marhaság, hogy valaki ennyire erős legyen. (leimádkozik egy csillagrombolót az égről?! kiugrik a légüres űrbe, és semmi következményekkel sikeresen ráesik a légkörön belül egy TIE vadászra, és minden el van intézve??!! fél cselekedni, miközben mindenkit könnyűszerrel kinyír?) Másrészt pedig megalázzák benne Vadert rendesen... Vadert…Az első rész vége… Ne... No... That's not true... THAT'S IMPOSSIBLE... *befogja a fülét* Még jó, hogy csak addig került szóba a neve, hogy róla nevezték el a Starkiller-bázist. Szerintem nem. Luke Skywalker neve eredetileg Luke Starkiller lett volna, csak Lucas rájött, hogy egy Jedihez nem illik ez a név (ahogyan később a Revenge of the Jedi-ból is Return of the Jedi lett), és volt a közelben egy Skywalker nevű tér (?), aminek a neve jobban hangzott. Szerintem ez is egy amolyan kulisszatitok-féle utalás, mint az, hogy Finn száma FN2187, és Leiának ez volt a cellaszáma a Halálcsillagon.

Ren Snoke-nak a székében. Megölte a mesterét? … XD

Cakkosan. Cakkosan? Ennek a szónak utána kellett néznem… a többi ismeretlen felett pedig csak átugrottam… Cikk-cakkosan vagy mi? nem értem, ááá :(

Adalbertina Meszretov írta...

Vapasi után az eddig sem kiegyensúlyozott kapcsolat dekadenciába hanyatlik. Jaaaaaj. Megszakad a szívem, de olyan jól meg lett írva, amikor levágja a kezét véletlenül………

A Ren lovagok, ahogy ott énekelgetnek.

Hux, ahogyan a megszállást vezeti. Aztán ahogyan együtt lélegeznek.

Leiát nem várja otthon Ben. Szóval, most ugrunk egy sort, és Hux hazamegy, mert már várja Ren... XDDDDDD

Érződik a sok-sok kutatómunka. Csak kapkodtam a fejem a háttérinformációk után a fandomban :O

Az a fura álom vagy micsoda. Az a lány csillagok meg minden, fejet falhoz ver, háttérben Ren a vörös lézerkarddal. Most mi van? Ki az a lány? O.o

Hogyan halt meg N. tábornok?

Ennek a fejezetnek a vége… Hát… Az uccsó fejezet, ugye? Össze vagyok zavarodva :/ Kire sújtott le?

Olyan szép volt végig a fogalmazás, hogy most elsírom magam, mert úgyis éjfél van, és ilyenkor jó sírni ;(

Ezt. Hogy. A. Lámába. … ... ??? a láma szerelmére

Hogy írtál meg egy fejezetet? Leírtad a sztorit, aztán kicsinosítgattad? Egész nap a világot figyeled, hogy hogyan lehetne szavakkal leírni? Vagy ez csak úgy jön? És ilyen gyorsan? És ilyen változatlan minőségben?

Ó, igen, és az az érthetetlenség, amit említettem… Egy része a szókincsem szegénységéből eredhet, de a többi… A kommentelők közt is azokat látom o.O Belsős jelrendszert használtok? Avassatok be pls :/

Még ma meg akartam írni ezt a kommentet. Mégy perc múlva holnap van… Talán még írok, ami eszembe jut, de most megyek aludni :) (Jesszus, ezzel a fanficcel fogok álmodni, úgy, hogy nincs tovább :O Nem kéne most ebbe belegondolnom.)

Raistlin írta...

MARY WOLF, én köszönöm, de én igen intenzíven :D Remélem, hogy a Birodalom visszavág példájára van esélyünk egy hasonló befejezésre - bár a fene tudja, mennyire akarják elvesztegetni Snoke-ot; Hux tervei a galaktikus egyeduralomra viszont eléggé ki vannak hangsúlyozva minden létező hivatalos kiegészítőcuccban, na meg egy Gleeson kaliberű színészt nem kérsz fel arra, hogy a következő részben is tíz mondata legyen. (Ámen.) [Én csak annyit kérek hogy Kylo ott üljön császár!Hux trónja mellett a lábainál, olyan nagy kérés ez?]
És a kis héja-nászuk az avaron meg... amilyen káros és pusztító lenne a való életben és az univerzumon belül is, rájuk annyira jó hatással van. Csak át kéne beszélniük a dolgaikat, Huxnak nyíltabbnak kéne lennie, Kylónak meg zártabbnak, és tadamm. Én hiszek benne, hogy van rá esélyük, hogy megoldják. (Attól még nem érdemlik meg. De szeretem őket, ők meg egymást, úgyhogy na - legalább egy picinyt legyenek boldogok, ha már úgyis korán halnak.)

SYBIL, nagyon-nagyon köszönöm a) a rajzot még mindig mert úristen b) hogy írtál végül kommentet és nagyon hálás vagyok, hogy visszataláltál a blogra.
Különös módon olvasni én is főleg fluffot vagy csak simán PWPt szeretek, de a hurt/comfortot attól még elhülyülhetem. Ha Kylo POV van, akkor túl komolynak érzem az írásaimat (még ki kell tapasztalnom) de Huxnak fanyar és száraz és ironikus humort gondolok, ami végigköveti az életét, ezért vele sokkal hálásabb volt dolgozni és a cipőibe (csizmáiba) lépni.
Hux megformálásában nagyon sokat segített, hogy Gleeson viszonylag keveset mondhatott róla, és a premier után meg siralmasan keveset kapták mikrofonvégre, de nem tudom, azt az interjút láttad-e, amikor mondja, hogy Hux az az ember, aki foggal és körömmel harcol, ha kell, iszonyú mocskosan, csak nyerjen. Számomra talán ez volt az egyik kiindulópont.
Nagyon furcsa, hogy nem fogom többet írni ezt a regényt; lehet, hogy le fogom fordítani (csak 343473 hux eredetregény van már angolban és meh) meg fogok még Kyluxszékkal dolgozni rügyfakadásig, csak nah. Psychomachia. Vége van. Olyan fura.
[És olyan boldog vagyok, hogy elkísértetek ezen az úton.]

SUZANNE, hrehgerhgegehée, köszönöm! És hé, ne fogd visza a furaságodat, ha rám hallgatsz :D (Nézz csak Kylóra. Őt nem lehet felül[alul]múlni.)

Raistlin írta...

Adalbertina Meszretov, köszönöm szépen a kommentet! Igen, Kyluxszékkal gyakorlatilag előröl kezdtem, és kísérletezek - hogy melyik stílus illik hozzájuk, hogy mit mondjak el róluk, és mennyit, és úgy érzem, hogy néha fel is sültem vele (nem botrányosan, de azért nem volt könnyű menet) - a Psychomachia hatalmas kihívás volt, de mind az, hogy Hux POV, mind az, hogy többfejezetes, mind az, hogy canon compliant rengeteget segített.

Szívből köszönöm a kiemeléseket, bálnazsírral kenegetnek ilyenkor.

A Starkiller háttérinfóját természetesen tudom :D Csak Hux számára nem létezik George Lucas. Tény, hogy Marek sincs benne ~~igazoltan~~ ebben az univerzumban, de meg szerettem volna magyarázni a név eredetét, mert nagyon bosszant, hogy sok külföldi író Hux beceneveként használja. És az nem stimmel.

A cakkos a cikk-cakkos, Pesten mindenki így használja; a többi szóval kapcsolatban - ha az idegen eredetűek zavarnak össze (a fanfic terminológia) akkor oldalt van egy fogalomtár; kissé idétlen megoldás, de a jártas olvasónak mindent elmond az mondjuk, hogy "R canon divergence a/b/o, tw: dub-con" és magyarban meg öt sor a magyarázat, szóval ezeket használom. Meg anglicizmusokat. Meg szakkifejezéseket. Meg sci-fi blablát. És persze, olyan szavakat is, amik nem léteznek.

Az álmok értelmezését az olvasóra hagyom, de a lány az álmában a fény-lándzsával, aki Bennek szólítja Rent, az bizony Rey.

N. tábornok halálának pontos körülményeit jobb nem tudni.

És hogy kire sújtott le Hux? Na igen, ez egy jó kérdés :D És szintén az olvasóra szeretném bízni -- bár bevallom, nekem nyilván szimpatikusabb az, ha Snoke-ra támad a meglepetés erejével; az jobban összhangban van a regény korábbi részleteivel és célzásaival.

A fogalmazásmód az így... jön. Leülök, és megy. Fel van csapva közben a szinonimaszótár, hogy ne ismételjem magam, és meg van nyitva a Wookipedia a Star Warsos kifejezések miatt. Amikor utólag szerkesztem és csiszolgatom, akkor inkább kihúzok sorokat, mint hozzáadok. Sajnos már nem érzem olyan gyorsnak a tempómat, mint fénykoromban, de erre a regényre mindent félredobva időt szakítottam, mert nagyon szerettem volna, hogy kész legyen :D

Köszönöm a kommentet még egyszer~!

C írta...

Tetszik a történeted. Alapos és emberi, így szerethető. Kívánom neked, hogy kánon legyen.

littlemissprimadonna írta...

Ííííííííííííííííííííííííííííííííí. Írnék értelmesebbet is, de egyelőre túl elfoglalt vagyok az örömtáncommal. Ez olyan szép ;u; hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyeztem meg.
"Ezután a kezdetét vette egy kínosan hosszú beszélgetés Rennel, de Huxot nem bocsájtotta el, tehát a saját füleivel kellett végighallgatnia, hogy ezek ketten zavart éreznek az Erőben." Valahol itt sírtam el magam először. Ki kérem magamnak :D
A vége meg egyszerűen gyönyörű. Rémes, hogy vége van, mert még évekig elolvasgatnám, de olyan szépen van vége, hogyha fegyvert tartanak a fejemhez se tudnék csalódott lenni. Szóval köszönöm *-*

Adalbertina Meszretov írta...

(Ööö. Az "előröl" az elölről. Úgy ejtik, de nem úgy írják. Bocsi :S #grammarnazi)

Nem vettem észre a felsülést :3

Kiemelések... hát most na. Kiemelném az egészet. Most talán még a második fejezet eleje jut eszembe. Asszem.

Furcsa is lenne, ha Hux ismerné Lucast, de akkor is... A Force Unleashed játék/könyv valami borzalmas. Nem akarom elfogadni a létezését >_<

Pesten mindenki így használja: cakkosan? XD Furcsa, még sose hallottam így, pedig Budapest pesti oldalán lakom XD

A fogalomtárat ismerem, de eddig sose volt benne az, amit épp nem értettem XD A nagyját onnan értem, sokat olvasok fanficeket.

Húha. Ha nem érzed olyan gyorsnak a tempódat, mint fénykorodban, milyen lehetett a fénykorod? :O Tyűha :)

Raistlin írta...

C, drága vagy nagyon ;u; [Bár ez azon kevés OTPim egyike, amiről nem szeretném, hogy kánon legyen, vagy akkor ne csak ez mert félek hogy azt az üzenetet küldené, hogy "gyerekek, a melegek a Sötét Oldalhoz tartoznak :3" - szóval akkor már Finn/Poe vagy Rey/barátnő? De persze... nem panaszkodnék nagyon...]

LITTLEMISSPRIMADONNA, gyáháhhááhá :D Nagyon szépen köszönöm, és... igen, ma is azzal keltem fel, hogy "na, lesz időm Psychomachitá írni!" aztán meg rájöttem hogy baszdmeg megírtam.

ADALBERTINA, diszlexiás vagyok, hello :D (És a helyesírás amúgy is csak absztrakció, satöbbi.)
A fénykoromban heti egy frissem volt, sőt, sűrűn hetente kettő - no de persze akkor még nem önálló háztartást vezettem munka és mesterképzés mellett, ami az időm mellett az energiáiat is teljesen szétzilálta.

Callyum Hypernova írta...

Oh, hát hello.
Nagyon reméltem, hogy ez a fejezet nem jön el, mert most vége és áááá.:(
Egyik barátnőm küldte át ezt a ficit, még akkor, mikor még csak az első fejezet volt fent, valami olyasmi megjegyzéssel, hogy 'ezt olvasd el.' És baromi késő volt, és tökre nem kellett volna fentmaradnom, dehát elkezdtem olvasni,na. Először azon vinnyogtam hogy ilyen leírások egyszerűen nemléteznek mert hát ez így kurvajó és akkor már tudtam hogy nem alszom sokat.:'D Aztán mentem tovább és kezdted a Kylux-utalásokat (nem olvastam előtte a fici leírását). És akkor meg már csak annyi voltam hogy ÚRISTENEZKYLUXÉSAZTAKURVAHOGYEZMENNYIREKELL. Na ez az érzés nem szűnt meg létezni. A végével sem. És ez is a sokszor-újraolvasott-listára kerül.#.#
Köszönöm. Ezt az egészet. ;u;
Puszi,
Cally
*csendesen és kulturáltan rajong (nem tud olyat)*

Amelie írta...

A végére már nem találtam szavakat...Nem is tudom, drukkoltam-e ennyire két embernek, vagy hogy láttam-e már ennyire elbaltázott (khmm) kapcsolatot...Nem hiszem, ha Bucks és Stevie kálváriáját nem számítjuk.
Egyszóval csak annyit szerettem volna: köszönöm.
ui.: azt azért megnézném ahogy Hux bosszút áll Rey-en, meg a többieken, ha másért nem, mert szeretett és sokat pátyolgatott bázisa és életműve romokban hever...szó szerint. (csak kérlek előbb dobj nekünk marvel-fanoknak egy csontot a Polgárháborúval kapcsolatban :O )

Raistlin írta...

CALLYUM HYPERNOVA, imádom a nevedet, és imádom a barátnődet, és imádlak téged. Nagyon köszönöm ezt a fantasztikus kommentet, annyira örülök, hogy eljutott hozzád a történet ;u; Lesz még ám itt Kylux, mert nem bírok a srácokkal. Hihetetlen élmény volt megalkotni ezt a regényt, és elmondhatatlan érzés látni, hogy gazdára talált, tudni, hogy virrasztottál miatta és kitartottál mellette és végigkövetted. Nagyon, nagyon köszönöm még egyszer!

AMELIE, nem érdemlik meg, de nem lehet nem drukkolni nekik! :D Szörnyű alakok, de annyira egymásnak valóak, nem?
Hux szerintem a bukásáért viszont Snoke-ot hibáztatja és magát, bár az kétségtelen, hogy Rey-éknek is a nyomába kell majd erednie egyszer; előbb azért még át kell vennie az uralmat a galaxis fölött! :D Mint mindig, most is továbbgondoltam a történetet, néhol utalgattam is rá, de szeretem a "kihagyott" részeket (bár töröm a fejemet egy kiegészítő novellán aminek Rey lenne a főhőse.)
A Marvellel kapcsolatban... a GYIK-ben is szerepel, sajnos kizökkentem a fandomból. Az új filmek egyike sem adott iheltet, sőt, az Ultron és a Civil War rendesen fel is bosszantott. Nem akarok csak úgy "csontot dobni," nem akarom magamat ismételni, nem akarok rossz ficet írni, olyat, amiben nincs benne a szívem, a lelkem és minden lelkesedésem. A Marvel most nem lelkesít. Buckyt ugyanúgy imádom; nagyon fáj, amit Steve karakterével csinálnak mind a képregényekben, mind az új filmekben; de amit kettejükről el tudtam mondani az AmcsiKapcsi 1-2 kapcsán, azt már megtettem - és új alapanyagot meg nem adtak.
A fanficíró élete ilyen: mint a "rendes" kiadatott írók, témáról-témára és világról-világra vándorlunk. Van, amit magunk mögött hagyunk. Most kiléptem egy messzi-messzi galaxisba, és tudom, hogy nem követnek majd ide olyan sokan, de... most erről szeretnék mesélni.

Detective Ravenna írta...

Szia Rastlin!
Sajnálom hogy itt kell bespammolnom neked cseréről, de nem találom a chatet ahol kérdezhetnék, és ha nincs, akkor me azt a helyet, ahol nyugodtan tudnák kérni cserét, így jobb híján ide pofátlankodok, nagyon sajnálom :C
Szóval, benne lennél egy cserében ezzel a blogommal itteni? :3
http://mydearravenna.blogspot.hu/
Ha lehetséges nálam jelezz vissza :3

Raistlin írta...

*halkan, de érzéssel* igazából erre való az ask.fm, az e-mail meg a tumblr (ikonok itt alul vagy oldalt a rólam menüben vagy megintcsak oldalt a GYIK menüben)

cécile írta...

jajj.
annyira eszmeletlenul kibaszott jo lett ez a regeny. mar napok ota probaltam magam osszeszedni egy komment erejeig, aztan meg eldontottem, hogy csudaba az egesszel, nagyon epito kritikam soha nem volt meg :D
nem is tudom, hogy csinalod, hogy siman belerangatsz barmilyen fandomba, es elveimet sutba dobva, lelegzet-visszafojtva olvasom barmilyen torteneted.
imadtam, imadom. a hangulatot, a ruhakat, ahogy leirod a kornyezetet, az embereket, az erzeseket, pontosan, gyonyoruen, erthetoen es szivbemarkoloan. mert ha Hux szerelmes, en is szerelmes voltam Kyloba, ugy irtad le a szemszogebol. es mindezt konnyeden, semmi eroltetett szarsag.
hat ezert imadtam. a tortenet is gyonyoru, a karakterek is onmaguk, minden hibajukkal, minden szepsegukkel.
amikor befejeztem, mintha konyvet csuktam volna be, mint amikor a kedvenc konyvem csuktam be: ures fej, csordultig tele sziv.
hat ezt koszonom. cecile

Raistlin írta...

CÉCILE, az a legfontosabb, hogy tetszettek a ruhák *mondta az ember aki foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz a szokásához hogy leírja ki mit viselt mert !HUX BARNA PULÓVERBEN! és !KYLO A VILÁGON MINDENBEN! és most végtelen, boldog önigazolást érez*
Külön köszönet, hogy sejtelmeim szerint ezt a kommentet mobilról pötyögted be és pontosan tudom az milyen elképesztően nehéz tud lenni (nagyon humorosan festenek a Psychomachia azon bejegyzései amit álmomból felriadva pötyögtem le mobilról gyorsan)
Hux pedig szerelmes. Kész, ki lett mondva. Nem tagadhatja. Köszönöm. (A fejezet eredeti vázlatában ki akartam vele mondatni és annyira de annyira örülök, hogy végül nem tette. Mármint minek mondja ki. Erről szólt a teljes történet.)
Elkezdtem lefordítani (helyesebben, átírni) angolra (egy oldal már megvan! :'D) és nagyon köszönöm, hogy a bátorításotoknak hála meg mertem tenni ezt az (első) lépést.
*szoros ölelés*
[és édes istenem Cécile annyira imádlak és tisztellek hát már mióta kitartasz az állandó fandomváltások közepette]

Mitsuki írta...

jó soká jutottam csak el eddig, de megérte meg ám. mert a magam kifacsart módján olyan az a kettő mint egy két napú galaxis. az egyik mindig fényesebb és egymás körül örökké keringenek míg el nem pusztítják a másikat. ősrobbanás. és a kettő gravitációja definiálja egymást.

ez pont ilyen volt. ironikusan együtt fénylenek vagy hullnak. és tetszett. és megfogtad a megfoghatatlan, az erőt kettőjük kötött.

ahogy az erőről írtál imádtam. a nap, a vihar és ahogy felvillan a fény, a saját napja mikor Hux ránéz. és ahogy a végén Ben Soloként mutatkozik be.
kegyetlen. tökéletes.

hányszor kérdezte hogy fogja megölni a legfőbb vezért és hányszor mondta hogy nélküle nem megy. együtt igen, az ő kardjával. és a két napú galaxis felronnan. és elpusztítja azt az arrogáns férget.

és hogy mit tesznek a Ren lovagok? nem tudom. talán pont azt amire számítok, talán már azelőtt megölnik őket, hogy a fénykard elérne bárkit is.
minden végkimenetel tökéletes.

köszönöm

Raistlin írta...

nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a kommentet (és a rajzot AZ A RAJZ, LEÁNYOM) és rengeteget jelent, hogy hatással tudott rád lenni a történet. úgy érzem, ők ketten tényleg... örökre összefonódtak, bármi lesz, a sorsuk fonalai összegubancolódtak és néha nyakuk köré vetül pórázként és néha csak vezérfonál. rajtuk áll.

Erosz írta...

22-én végre leszóbeliztem, rá két napra jött a befejezés. Valami isteni ajándéknak tituláltam, töredelmesen bevallom neked. Aztán viszont összeomlott a gépem, sajnos csak most jött el az ideje a kommentemnek.

Hol is kezdjem? Az elején nyilván. Az első két perc fullasztóan tömény volt. Legalábbis nagyon rám zúdult az a sok érzelem, amit ők ketten árasztottak magukból. Ezt ne rossz értelemben vedd. És hogy Ren Hux ágyában szokott aludni, mikor nincs ott. Nem is igazán tudom eldönteni, hogy ez most édes, vagy szomorú. Talán mindkettő egyszerre.

Egyébként beszélgetnek, nagyon sokat. Régebben inkább fordítva volt ez, a szex és az értelmi beszélgetések aránya. (bár lehet túl rég voltak már az első fejezetek, megkoptak az emlékeim) Szerintem annak ellenére, hogy nincsenek már úgy együtt, mégis keresik egymást. Bár azért a beszélgetéseik nagy része hamvában holtnak tűnik, valahogy mindig kisiklanak egymásból.
Nagyon jó volt olvasni Hux és emberei közötti viszonyról, de a legjobban mégis csak azt tudom hangsúlyozni, hogy mennyire csodálatosak is ők mindketten, Hux és Kylo. Meg voltak valahogy magukban, de ez többé már nem így van, folyamatosan gerjesztik egymást.
Na és igen, a hálószoba jelenet. Ki gondolta volna? Na jó, lehet hogy sokan, de én bevallom őszintén, villámcsapásként ért, pont mint ahogy ők ledöbbentek egy pillanatra.
Amikor Hux azt mondja Rennek, hogy menjen vissza a családjához.
"Nem, én a helyében odamennék az apámhoz, és azt mondanám, hogy tűnjünk el. Tűnjünk el innen jó messzire. " Huxnak egyébként csupa jó ötletei vannak, csak én vinném magammal őt is Ren helyében.
És a rémálmok. Valahogy ebbe még nem gondoltam bele, hogy Kylo álmodhat és abban a régi élete van, de Hux tudja ezt és nagyon sok mást is tud.
"Magának pedig fogalma sincs, hogy kicsoda vagy mit akar."
"Bele fog roppanni, ha engem kérdez."
"Ben Solo. Még mindig Ben kibaszott Solo." Ez a mondat itt konkrétan szíven ütött.

A vége pedig, az utolsó bekezdés egy külön misét is megérne. Konkrétan nincs teljes, lezárt befejezése a sztorinak, de nekem ezzel adtad a legnagyobb ajándékot, pedig egyébként nagyon utálom az ilyet. Féltem, nagyon féltem a befejezéstől, főleg az előző fejezet után, de nekem ezzel most reményt adtál, hogy nincs mindennek vége, hogy kettejüknek van jövője, bármennyi mák is kelljen ahhoz, hogy ezt a jelenetet végig vigyék, ők ketten megtudják tenni. :) (Igen, még mindig nagyon romantikus vagyok)

Nagyon köszönöm neked ezt a történetet, csodálatos volt végig.

Raistlin írta...

EROSZ, remélem, jól ment a szóbeli!

Ezek az idióták nagyon szerelmesek, és nagyon nem tudják kifejezni. És abszolút igazad van, a viszonyuk idáig a testiségről szólt, mert az volt a legegyszerűbb; szerintem mindketten féltek attól, mi történne, ha kiöntenék a lelküket. És ez történik. Tudják segíteni egymást, de nem tudják, hogyan; meg tudják hallgatni egymást, de ettől mindketten megijednek; értik egymást. Kristálytisztán. Pedig a szavak elbuknak.

Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és igazán köszönöm, hogy hagytál kommentet és kiemeléseket - bocsánat a megkésett válaszért; épp a regény fordításával foglalatoskodtam :D Nagyon izgulok, hogyan veszi majd ki magát a nemzetözi közönségnél; a ti támogatásotok rengeteget jelentett, hogy egyáltalán meg merjem lépni ezt a lépést.

Névtelen írta...

Hmm, igazából akkor tűnt fel, hogy egy ideje nem veszek levegőt, amikor a végén megkönnyebülten felsóhajtottam.

Ha-ha, én valamiért végig hittem, hogy az lesz a vége, hogy... "Egy hét múlva orbitális pályára álltak a Jakku felett." or so. Ettől függetlenül tetszett, hogy végigvitted a film eseményein is, mesteri könnyedséggel illesztetted össze őket.

A legeslegvége nekem kicsit... hirtelen volt? Azt hiszem, ez a jó szó rá, valahogy még vártam, nem is tudom, Emperor!Huxot, vagy a végső bukást, de most meg teljesen ellentmondok magamnak, mert a fejezet elején azt vártam, hogy a film elejéig fog tartani. Hmmm.

"Fedezze fel, mit tartogat magának a világegyetem. Valahol csak van helye. Itt nincs maradása, lássa be végre." Oh yes. Azt hiszem, ez tetszett a leginkább. Igen, igazából sehová sem tartozik. Az egyik kivetette, a másik nem fogadja be, de én azt sem hiszem - ellentétben nem kevés AU-val, hogy csempészként lenne helye. Talán azért, mert az ember nem megtalálja a helyét, hanem felépíti magának (mint az életcélját), és azt hiszem, Kylo ezt nem érti. Azt hiszem, Hux sem, de neki a birodalmi öröksége mindig adott volt, és ellentmondás-mentes - gondoltam addig, amíg fel nem dobták, hogy az apja fattya. (Na ezt egyelőre nem tudom hová tenni, nagyon ellentétben áll mindazzal, amit eddig elképzeltem róluk. Huxot mindig is apuka szeme fényének gondoltam, a tökéletes projektjének, élete legfőbb munkájának, akivel éppen ezért sosem lehet elégedett.)

"Káoszmatematika, visszhangozta a tudata. Nem számolt a függetlenséggel: azzal a ténnyel, hogy az események nincsenek mindig hatással egymásra, hogy néha egyszerűen csak megesnek, anélkül, hogy előzményei vagy következményei lennének valaminek." - Had szeresselek. Életem egy szakaszában mantraként mondogattam magamnak száraz szemmel bámulva a repedéseket a sarokban.

[Sors bona, nihil aliud. No, ez azt hiszem, pontosan erről szól. Szeretik úgy értelmezni, hogy csak a szerencse számít, de ne hallgass rájuk. Éppen azt jelenti, hogy megtettél mindent, ami lehetséges volt, semmi másra nincs már szükséged, csak a szerencsére, hogy kitöltse azokat a részeket, ami emberileg már lehetetlen.]

Ó, tudtam én, hogy Kylo követi a családi tradíciót. Férfiágon öröklődik, vagy Reynek is félnie kell? Leia?

Köszönöm, hogy végigolvashattam.

Emma

Svájc, istenem. Emma elmegy Genfbe. Emma az egyetem előtti térre sem jut ki. Ne legyél Emma. Bár belegondolva, talán már haza is értél...?








Raistlin írta...

EMMA, nagyon köszönöm a kitartást, kommentelést és támogatást mindvégig ;_;

A terv az volt, hogy kifuttatom a kánonra, de az utolsó előtti fejezetig még úgy gondoltam, hogy azzal lesz vége, hogy Ren vérzik a hóban; viszont az Emperor Hux meg annyira fel lett vezette, hogy úgy döntöttem, hozzáadom az utolsó jelenetet afféle end-credit scene-nek, egy utolsó felütésnek.
[A történethez tartozik még egy novella, amit... nem tudom, érdemes-e megírnom. Rey szerepe elég tisztázatlan a regényben, és azt szeretném körbejárni, mert vannak ötleteim (de még mennyi!) és rajta keresztül láthatnánk a jövőt (ami szintén előttem van) de alapvetően szeretem, ha egy sztorinak ott van vége ahol vége van, szóvalnoshát.]

Nekem nagyon tetszik a fattyú Hux, logikusnak érzem - most fordítom angolra a regényt, ott bele is ültettem ezt a vonalat, működik a sztori egészével (klón csavar ide vagy oda). Rengeteget hozzátesz Hux (Armitage :D) karakteréhez, és sorra születnek a jobbnál-jobb ficek a témában. Én meg bezzeg belefogtam a vonalon egy modern AUba. Hah.

A történetre visszatérve... talán Kylónak helye nincs, Huxnak pedig ideje ebben a galaxisban; ahogy Kylo nem tud otthont találni, úgy Huxot kivetik magukból a pillanatok.
Hiszek benne, hogy valamikor és valahol (réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban) teremthetnek valamit, ami túlhatol ezeken a dimenziókon.


Helyekről szólván: Svájc ugrott, minden utazási iroda tele van (és egyik sem méltóztatott időben szólni róla :D) úgyhogy Prága felé veszem az irányt, aztán meg hajrá Dél-Csehország, így július végén. Nem tudom, viszem-e a laptopot.

Névtelen írta...

Szia!
Először is, minden elismerésem, ez a fic nagyon zseniális. Látszik rajta, hogy nem csak a karaktereket, de az egész SW világát eléggé szereted és ismered, emellé pedig még a stílusod és a humorod is nagyszerű.
Másodszor is, remélem, írsz még folytatást a második rész megjenése után. :3
Harmadszor pedig... nem, nincs harmadszor. Most fejeztem be ezt az írásod, mindjárt keresem a többit. c:

Raistlin írta...

Hahó!
Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett a történet~! Jönnek még Star Wars/Kylux ficek csőstül, de az AO3 profilomra, nem a jelenlegi blogra: http://archiveofourown.org/users/for_autumn_i_am -- itt olvasható a Psychomachia felfejlesztett, kánon-közelibb verziója is :D

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS