a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. július 5.

Zsinóron húzza maga után

Túl sok Quimby, Solo-család feels és drámai irónia.

zsinóron húzza maga után


Szóval: hazajött, ami már önmagában tekintve is szürreális volt, hogy volt ez a fix pont az univerzumban, amiről elmondhatta, hogy az otthona. Nem mintha nem költöztek volna három havonta (némi túlzással), de az ajtó kitárult előtte, ahogy feltartotta a belépőkártyát, és ott volt a kettes számú csizmája Leia számolatlan lábbelijének rajongó gyűrűjében, mellette Ben pár kétségkívül kinőtt kiscipője (egek, mekkora lesz az a gyerek?) és a leginkább talán az illat lepte meg, ami ismerős volt és megnevezhetetlen.


Sötét üvegfalak és világos bútorok, a fény takarékon, hajnal-színekben, és Han beljebb lopakodott, csendben, szemügyre vette a terepet - furcsán üres és személytelen, de voltak bizonyos részletek, a legapróbb hülyeségek, amik meggyőzték, hogy a családja itt él, Ben játékai egy rakodóládában és az a virág, amit Leia úgy imád (velanie?) és a szőnyeg süppedése (le kellett volna vennie a csizmát, de most már mindegy) meg ezek: egy beakadt ajtó, egy elromlott panel, megígérte, hogy megcsinálja (hány hete?) és akkor nem számított az ablakokon túl Kicseszett Coruscant,  mert az elméje bezárta ebbe a térbe és azt mondhatta magának: ez a lényeg. Hogy ez számít. Hogy ez az élete, a fontos események színtere.


De hát persze. A dolgok nem ilyen egyszerűek.


Imádta a feleségét, rajongott a fiáért, de egyszerűen nem tudott velük lenni, nem tudott mást, csak vizitelni, mert itt volt ez a megtörhetetlen idill, mindennel együtt, ami nem sikerült vagy sosem ment (a veszekedések meg minden) és ha ő itt volt, az (ezt mondta magának) rontott a dolgokon, többek között azért, mert világéletében egy önző szemétláda volt (aki megmentette a galaxist, de az más kérdés) és az önzésnek az a formája, amikor menekült, ismerős volt és elviselhető, de az, hogy itt legyen és aktívan elbarmolja, amit valahogyan összehoztak, ők hárman, szóval azt nem vállalhatta. Mindez nem a döntés előzménye volt, hanem utólagos magyarázat.


Az egyik kockaforma fotelra hajítva ott volt Leia pongyolája, ami a pályafutását Hannál kezdte egy ing formájában, de lassan leöröklődött, és Han előtt ott volt a kép, ahogy Leia a szonikfürdőből kilép, rajta a combközépig érő ing, és a puha anyagra markolva tudatosult benne a gondolat, hogy megint ott tarthatja majd a karjaiban (előbb vagy utóbb, Leia előbb mérges lesz, de utóbb majd megenged, mint mindig), a legsajátabb Leiáját ölelheti át, és elvigyorodott, igen, újra és újra ez a győzelem, amit végtelenszer és még egyszer élvezhet. Leiának nem volt szüksége rá, de Leiának mégis kellett, és nem tudta, ennél mi lehetne szebb. Valamilyen különös indíttatásból fogva (melynek minden bizonnyal a hülyeség volt a forrása) felemelte az inget, és a mellkasára simítva táncba hívta, óvatosan az ujjra fogott és forogtak.

El kéne vinnie Leiát az este valahova, ha Ben alszik, el kéne vinnie egy rendes bárba, csak pár parsec Ord Mantell ide (nem, az lesz a legjobb, ha Ben velük jön, a Madame tudna vigyázni rá egy picit, fantasztikus a kölykökkel), és néhány sheshariliai importvodka után Leia végre elengedné magát, és ha nem táncolt még zéró gében, akkor most megtörténne, és másnap (amikor Leiának munkába kell mennie, de tegyük fel, hogy nem) elvinnék Bent a Fekete Nap szervezethez, akik persze holtan akarták látni Hant, de a főmuftinak volt egy magánállatkertje, és nem lenne nehéz belógni - a kihaló állatokra specializálódott, sehol másutt a galaxisban olyan rusnya dolgokat nem láthatnának, és na, voltak ott alderaani madarak, Han tudta az utat, egyet simán haza is hozhatnának, emlékbe, meg minden.


A konyhából csörömpölést hallott.


Egy vigyorra harapva lopakodott oda, a legjobb settenkedő-üzemmódjában, és megállt az ajtóban. Szerencsétlen Ben - négy éves, nyurga kölyök, de a pultot alig érte fel. Sötét fürtök, elálló fülek, dacosan ügyetlenkedett; a pulton egyenletesen eloszlatva kék tej, csöpögött le. Ben pizsit viselt, és Han egy kicsit csak elnézte, mert a szíve túl gyorsan vert, itt volt Ben (hol máshol lenne? oké, talán Kashyyyken) és Han fel akarta kapni a karjaiba, egészen magasra, és csak vinni magával, bárhova, a fenébe, a tenyerén kínálni neki a csillagokat.
- Bú! - kiáltotta, de Ben még csak meg sem rezzent. Soha senkinek a jelenléte nem lepte meg, de a távozásuk az bezzeg igen. Átnézett a nyeszlett kis vállai felett (eszik ez a gyerek rendesen?) és végigmérte.
- Ebédet főzök, te is kérsz? - kérdezte csendesen, és Han mellé lépett, hogy felborzolhassa egy kicsit a haját, mert muszáj volt, muszáj, és végignézett a rendetlenségen.
- Ebédet eszel vacsorára?
- Aha.
- Mi jót csinálsz?
- Üh, kukoricapelyhet. Bacönnel. Kérsz?
- Kérek.  
Ben kinyúlt a dobozért, amit nem ért el. Aztán mégis ott volt a kezében. Han úgy tett, mintha nem venné észre.
- Anya hol van?
- A dolgozóban.
- Mi, egyedül vagy hagyva?
- Nem, ühh. Nem vagyok egyedül.
- Ja - bólintott Han. - Itt van apa.
Ben rávigyorgott, foghíjas, kusza mosollyal, és Han leguggolt, hogy orrhegyen puszilja.
- Hiányoztam?
- Aha.
- És anyának?
- Huh?
- Mit mondott anya?
Ben fintorgott.
- Hogy izé, fejbe fog ütni. Ha malátázol valaha megjelenni.
- Méltóztatol? - találgatott Han, de Ben csak vállat vont.
Han megdörgölte a kobakját, bütyökkel, és talpra emelkedett.



A nappaliban ettek, mert Han elvi kifogással élt az asztalokkal szemben, és mert így Ben közelkucorodhatott hozzá. Han becsülettel legyűrte a falatokat; volt már (sokkal) rosszabb. Ben mélázva csámcsogott, aztán amikor végzett, elkezdte a plüss fülét rágni, amit Han hozott neki. Beazonosíthatatlan fajú, szőrös állat volt, Han nem tudott jó okot mondani rá, miért ezt vette (szerezte) meg, de amikor ránézett, azt mondta benne egy hang, hogy “ezt viszem haza a fiamnak.”
(Amikor átadta, szinte várta, hogy Ben hozzávágja, hogy azt mondja, egy felnőtt komolyságával, hogy ez csak egy újabb haszontalan kacat, és a játékoktól már el se fér, de az apja soha nincsen itt.)

Ben fullasztva karolta a kotorék kis lényt, nyammogott a fülén és nem beszélt. Han győzedelmeskedett a maga adagja felett, és a tányérokat átmenetileg a földre tette, és utána egy moderáltan trágár szólamot fütyörészve várta, hogy a csend ne legyen olyan feszes (Ben még úgy sem tudja a szöveget, de majd megtanítja erre is, mint mindenre.) A refrén ismétlésénél már úgy volt vele, hogy feltesz valami holovideót, de Bent az valahogy sosem kötötte le, sőt, kifejezetten dühítette, hogy nem igazi benne senki sem.
Csendes gyerek - Han bezzeg az egész gyerekkorát végigordította (ritkán széles jó dolgában, de mégiscsak) és ez volt az egyik fő érve amellett, hogy neki aztán sosem lesz kölyke, köszöni szépen. Csak aztán persze ott volt Endor, és a fű mámorosan puha volt és ott izzottak a fejük fölött a csillagok és az utolsó Halálcsillag darabkái, Han pedig hajlamos volt a romantikára (és Leia tolerálta) és akkor arra jutottak, hogy mi lehet belőle, ha egyetlen-egyszer nem védekeznek?

A kissrác a kanapén.

Hát az lett belőle.

A legimádnivalóbb hiba Han életében.

Aggasztó módon Ben néha elnézést kért, hogy élt, helyesebben, megkérdezte egyszer-egyszer, hogy ugye nem gondolták meg magukat, ami azért volt kínos, mert egyikük sem beszélt neki a művi terhességmegszakításról soha (szinte biztosan.)
Ben végül megértette, hogy egy közös döntés eredménye. Leia próbálta túlmisztifikálni a csillagbölcsőkkel. Han nem. Tudta, hogy kincset érnek ezek a korai évek, de alig várta, hogy ne kelljen ráharapnia a nyelvére, valahányszor egy viccet mondana a fiának, hogy ne kelljen a kalandjait kicenzúráznia.
Akkor most nem ülnének ebben a tespedt csendben.
- Hogy vagytok anyával?
Ben az orrát ráncolta, ahogy a választ alaposan megfontolta.
- Anya ki van purcanva. Én segítek.
- Na, ügyes vagy. Milyen ügyes vagy.
- Hiányzik anya?
- Persze, mindig.
- Nekem is.
Han kuncogott. Nem hangzott különösebben meggyőzően (de már egész jól ment.) Hogy kompenzálja, lazán felkönyökölt a háttámlára.
- De hiszen te itt vagy anyával, bajnok. Csak anya sokat dolgozik. Tudod, hogy miért?
- Anya mindig a Köztársaságnál van - mordult Ben, és a pózváltást kihasználva bemászott Han ölébe, a plüssel egyetemben. - Mindig rendbe kell raknia aaa, a Köztársaságot.
- Na de ezt mondom, hát ha anya nem dolgozna annyit, hogyan lenne béke a galaxisban? Hah? - Megnyomta Ben orrát, aki még csak nem is pislogott erre.
- Miért kell, hogy béke legyen?
Han visszahúzta a kezét.
- Mert az jobb mindenkinek. Például.
- Miért?
- Mert a háború elég rossz.
Ben a hasába fúrta a homlokát, és tompán hümmögte:
- Ti is a háborúban találkoztatok anyával.
- A találkozás jó volt, a háború rossz.
- Nem - dünnyögte Ben. - Te szeretted.
Han vállat vont, bár a fiú nem láthatta.
- Mert apuci hülye.
Érezte, ahogy megfeszül az ölében, mintha minden ínja és csontja összetapadna az izmokkal.
- Ez nem igaz. Ne mondjad.
- Csak viccelek.
- Nem vicces - mondta Ben, egészen elkeseredetten. Han lenézett rá, és csitítva simogatni kezdte a hátát a pizsama puha anyagán át. Ben bőre szinte perzselt, és a fiú reszketett.
- Ugye nem vagy lázas, csöpp?
- Nem.
- Megígéred? Na?
- Igen.
- Mossunk fogat és menjünk lefeküdni, mit szólsz? Legjobb program valaha.
Ben kikászálódott az öléből, és csattogó talpakkal indult a fürdőblokk irányába. A játékot a földön húzta, és Han zavartan bámult utána.
Na pont ehhez nem volt türelme.


Han körbefordult a fotellel, és körbe és körbe. (Talán hajtóműhangokat adott ki közben.) Coruscant, körbe és körbe, csak épületek, és itt semmi-más-sincsen, amikor Utapau földalatti tárnáiban megkezdődnek az esőünnepségek  és Malastare lila ködjei az erdők fölé gördülnek, de ő itt rekedt. Persze, ez az ő döntése; a döntésekhez hozzászokott, de a következményekhez nem.
Szegény Ben.
Szegény kölyök.
Ha vele jöhetne. Ha idősebb lenne. Ha ő más ember lenne. Ha értene az egészhez; tudja, hogyan szereljen szét egy űrhajót fél karral (előfordulhat, hogy kipróbálta) de nem volt rá ötlete, mit tegyen, hogy felszakadjon Benről a csend, és hogyha márpedig beteg, akkor mikor kell medikushoz futnia vele, és mikor elég, ha. Ha. Ha. Mit csinálna? Megdumálná vele, hogy legyen jobban, heh? Meg megkérné szépen, hogy legyen boldog gyerek?

A bejárati ajtó egy hisszenéssel kitárult.

Han megállt a pörgésben, de a világ tovább forgott vele, ahogy a tekintetét Leiára vetette, beleszédült egészen és ugrott egy ütemet a szíve.
Az elegáns fonat elkócolódott, és a katonai dzsekit kigombolta, a derekához szíjazva a lézerpisztolya. Lerúgta a bakancsot, és csak utána nézett Hanra. A szemei elkerekedtek, és a száját mosoly húzta el, amit aztán hunyorítva elharapott.
- Na téged is látni, mi? Mi van, nyitva hagytam az ablakot?
Han ártatlan vigyorral tárta szét a karjait.
- Jól nézünk ki - morogta Leia, ahogy leoldotta a pisztolyt. - Hova tetted Bent?
- Alszik.
- Elküldted lefeküdni, vagy alszik?
- Amikor utoljára néztem, aludt.
- Azt hogyan… - lehelte a nő, valami rémült áhítattal, és becélozta Ben szobáját. Han talpra pattant, és kajtatott utána, mint valami szagot fogott kisállat. Leia megállt az áttetsző ajtó előtt, és belesett: Ben orrhegyig húzott takaróval, összegömbölyödve szendergett, a plüsst gyűrögetve; az éjszakai fények galaxis-mintákat vetíttek körbe, és a mennyezetről örökmözgó űrsiklók függeszkedtek le.
Han berogyasztotta a térdeit,  hogy a feleségével legalább hasonló magasság-faktorban legyen, és a homlokát a vállának koccintotta, aztán újra. Leia oda se pillantva nyúlt hátra, az ujjait Han tincsei közé fúrva.
- Ezt hogy csináltad? - suttogta. - Beadtál neki valamit? Egek, beadtál neki valamit, ezt nem hiszem el.
- Én aztán soha.
- Huszonkettőkor szoktuk fellőni a pizsit, és előtte van az a rész, amikor felpörög, megígértem, hogy ma mesélek neki a Klónháborúról, és csak úgy engedte neked, hogy megszegjem az ígéretemet? Úgy várta.
- Baj, ha hallgat az apjára?
Leia felszusszantott.
- Nem - mondta halkan, és a kezét elhúzta. Han utána kapott, a csuklóját a szájának szorította, és a szemébe nézett. Leia nem mondott semmit sem. Han csókot adott az ujjhegyeire, aztán a szájába vette őket. - Hol van C3PO?
- Gyakran gondolsz C3PO-ra, amikor hozzád érek? - duruzsolta Han gyengéden, és Leia egy lemondó vigyorral odébb lökte.
- Idióta. - Elindult a nappaliba, nagyot nyújtózva. - Ugye nem kapcsolta ki?
- Huh?
- Ugye szóltál volna, ha ki van kapcsolva, amikor ideér? Nem tudtam másra bízni, a babysitter az utolsó pillanatban lépett le, megint, szerintem fel fog mondani, te meg nem voltál itt, megint, és én ottragadtam egy meetingen és végig azon járt a fejem hogy egy protokolldroid vigyáz a gyerekemre.
- Miért nem… - kezdte Han, de mivel a mondat vége az volt, hogy szóltál Chewie-nak, ezért inkább befogta. Leia vetett rá egy vádló tekintetet a válla felett, és a konyhába térve a melltartó kapcsát kutatta a blúz alatt. Elakadt a mozdulatban.
- Mi a…
- Főzőcskéztünk. Majd eltakarítja a droid.
- Mi, C3PO?
- A másik droid.
- Nincs másik droidunk, pláne nem háztartási!
- Miért, mi lett azzal a… Azzal a fura alakúval?
- Nem akartam vacakolni a regisztrálásával - dohogta Leia. - Két hét múlva költözünk. Egek, most nézd meg…
- Figyelj, te csak menj szépen a nappaliba, lazíts és dőlj hátra, oké? Eltakarítok.
Leia nyöszörögve fordult vissza, és újra rátért arra, hogy a melltartót a blúz alól előcibálja, anélkül, hogy kigombolná azt (Hant mindig lenyűgözte ez a trükkje.) Han munkához kezdett, és egy darabig megint ott volt az az iszonyatos csend, amit aztán Leia tört meg:
- Ben nagyon beteg volt a hét elején, összeszedett valami hányós vírust.
- Nem mondta, hogy rosszul volt - merengett Han, és aggódva pillantott a csomós kukoricapehely darabjaira. Basszus.
- Persze, hogy nem - jelentette ki Leia elgyötörten. Han hátrapillantott, de nem volt a látóterében (ami egy nevetséges dolog, hogy Leia ne legyen ott.) - Van ez az ötlete, hogy nem tűnhet gyengének, tudnám, honnan szedte.
- Hát nem tőlem.
- Hmm.
- De amúgy minden rendben, nem?
- Hogyne.
- Szuper kölyök. - Volt egy összezördülésünk, gondolta, de nem tette hozzá, és azt sem, hogy talán visszatért a hőemelkedése, mert Leia csak megkérdezné, hogy miért nem intézkedett. Megismételte: - Szuper kölyök. Jól sikerült. Hurrá nekünk.
- Aggódom érte.
- Mert?
Megint a csend.
- Csak aggódom érte - mondta Leia, kevés meggyőződéssel. Amikor Han nem felelt, de feltűnően csörömpölni kezdett az edényekkel, hozzátette: - Szerintem olvas a gondolatainkban.
- Mi? Dehogy. Azt hogyan? Csak intuitív. Érzékeny fajta.
- Han, ha tudnád, hogy hányszor hazudtam magamnak, hogy én is csak intuitív vagyok - fogott bele Leia, hadarva, és Han rávágta:
- És olvasol mások gondolataiban? Nem. Arra még a Jedik sem képesek.
- A Jedik nem.
- Szuper. Ben nem Jedi.
- De az lesz.
- Hadd döntse már el.
Leia felnevetett.
- Az lesz. Meg kell tanulnia irányítania a képességeit.
- Neked se kellett, te is megvagy nélküle.
- De ez semmi hozzá képest. Nem érzed?
- Nem, mert én sem vagyok Jedi.
- Mitől félted így?
- Láttad már, hogy végtaglevágó rudakkal mászkálnak? - sziszegte Han, hangosabban, mint akarta. - Ben el tud botlani egymás után kétszer. - A hangja itt elárulta; Ben akrobatikus mínusza szégyenszemre nagyon szórakoztatta.
- Azt ki fogja nőni, ezt nem. - Csend. - Előbb adnál pisztolyt a kezébe, mi?
- Hagyjuk ezt. Korai erről beszélni. Négy éves.
Leia nem szólalt meg többet. Han egy káromkodást szorított a szájpadlására, és végzett a rumli maradékával. A kezeit letörölte a nadrágjában, és átorientálódott a nappaliba. Leia felhúzott lábakkal ült, az állát a térdén nyugtatva. Han leguggolt elé, a bokáiba kapaszkodva.
- Hé - suttogta. - Hé, minden…
- Ha azt mondod, hogy minden rendben lesz, elsírom magam - felelte Leia halkan. - Tennünk kell érte. Törődnünk vele. Egyedül nem bírja el ezt.
- Törődünk vele. És érzi, hogy nagyon szeretjük. - Lemélyített hangon folytatta: - Kiolvassa a gondolatainkból, Leia.
- Menj a francba.
Leia ezt nagyon puhán mondta. Félrehajolt, és Han akkor vette észre, hogy van egy üveg whiskey a keze ügyében. A nő húzott belőle. Han nem vont le elhamarkodott következtetéseket.
- Hogy megy a munka? - kérdezte, ahogy felsiklott Leia vádliján a tenyere, aztán bokáig vissza le. Leia hangosan nyelt, majd kecsesen megtörölte a száját az ujjbegyeivel.
- Ha ezzel akarsz jobb kedvre deríteni, akkor mellélőttél.
- Ne félj, pontosan tudom, hogy derítselek jobb kedvre, és nem…
- Ne.
- ...lövök majd mellé.
- Uhh.
Han felkönyökölt Leia térdeire, és ártalmatlanul pillogva nézte. (Azért egy picit széjjelebb feszítette így a térdeit.)
- De most csak meg akarlak hallgatni. Beszéljünk, mint férj és feleség. Politikáról.
Leia óvatosan kortyolt a whiskeyből. Han élvezettel figyelte.
- Mondd az a név neked bármit is, hogy “Első Rend?”
Egy éles lélegzet.
- Oké, inkább ne beszélgessünk. Szex?
Leia kihúzta magát ültében; Han kis híján kibillent az egyensúlyából, de aztán Leia átvetette a bal lábát a vállán, mintha mi sem lenne természetesebb. A térdét behajlítva billentette közelebb.
- Mit láttál?
- Nem akarod tudni.
- Szeretném tudni. Hol voltál?
- A Külső Peremen.
A Scaparus űrkikötőben, Arkanisen - ezt nem mondhatta el, csak azért ette oda a fene, hogy leszállítson egy jó adag kommlinket Jasko Juniornak. Korábban ért oda, gondolta, becsavarogja a környéket, bár az eső reménytelenül űzte, és elsőnek a hangok tűntek fel, viii-gyázz, és aztán a zörej, ahogy ezren és ezren engedelmeskednek, pedig ők azt hitték, megölték már mindet; és Han felmászott egy száraz, horgas sziklára. Ott nem esett; az eget egy csillagromboló takarta el. És onnan szétnézett.
- Hogy megy a lefegyverkezés? - kérdezte Leia szórakozottan, önpusztító gúnnyal, és Han a fejét ingatta.
- Beszéljük meg a reggel.
- Nocsak, itt leszel még a reggel? - Leia gyöngéden hátrébb tolta a lábfejével. - Ezt örömmel hallom.
- Hol máshol lennék?
- Mit tudom én.
- Nézd, nem dobhatom sutba… Fenn kell tartanom a kontaktjaimat, a reputációmat.
- Nem ezt beszéltük meg.
- Amit megbeszéltünk, az nem működött.
- Meg sem próbáltad.
- De megpróbáltam.
- Szükségünk van rád. A fiadnak. A Köztársaságnak. Nekem.
- Itt vagyok, nem? Itt vagyok.
Leia feje fáradtan hátrahanyatlott, és Han feltápászkodott. Terpeszben térdelt Leia fölé, aki kerülte a tekintetét. A nyakába csókolva megismételte:
- Itt vagyok.
- A reggel…
- Persze. Igen. Első Rend. Nem kell félned.
Lejjebb húzta az ajkait, ahogy Leia hajába futtatta az ujjait. A kulcscsontokat csókolta, a barackszínű blúzt félrelökve az orrával. (Jó lenne tudni, mégis hogy működik a sötétítő az ablakokon, jutott eszébe, de persze már úgy is mindegy, két hét múlva költöznek, és hogy hová mennek, az is mindegy, két hét, azt meg tudja csinálni, és utána ott lesz az új hely varázsa, és utána…)
Leiát hátrafektette, és maga alá temette. A gombok sorra pattantak az ujjai alatt, és ő követte az útjukat, aztán már a nadrágnál járt, a lágy combokra markolt és közel hajolt, és Ben, mintegy varázsütésre, sírni kezdett.
Mindketten lemerevedtek.
Aztán egyszerre ültek fel.
Han sápadtan indult a gyerekszoba felé, botladozva és kóvályogva, és Leia a felsőjével szenvedve követte.
Han számára akkor nem volt más, csak ez a szívszaggató, fájdalmas kis hang; Ben az oldalán hevert, az ökle a szája előtt reszketett.
Nem úgy sírt, mint a többi gyerek. Egyszerűen leszokott a bömbölésről, és ami utána jött, az rosszabb volt, az az elfojtott, fuldokló hüppögés. Han csitítva mászott föl az ágyra, a puha matrac besüppedt alatta, és Bent a karjaiba vonta. A fiú még félálomban temette maszatos arcát a vállába,  amíg Leia szólongatta:
- Mi baj, kicsim? Kicsikém, szegény kicsikém, mi történt?
- Mondd meg neki, hogy tűnjön el - csuklott Ben, és Han szíve süllyedni kezdett, de csak szorosabban ölelte közelebb, nem engedlek el, nem engedlek el sohasem.
- Kicsoda? Ki menjen el?
Ben a saját homlokára ütött, és könyörögni kezdett:
- Kérlek, mmm, mondd meg neki, r-rád hallgat, m-mond meg neki…
Leia hozzájuk lépdelt, ahogy Han egyre ringatta a vacogó Bent. Most hideg volt a bőre, nyirkos és hideg.
- Mondd meg neki…
- Kinek?
- S-Snoke.
- De hát “Snoke” a barátod. Rosszat mondott?
Ben felnyüszített, és vigasztalhatatlanul törleszkedett közelebb. Han és Leia összenéztek, aztán Leia mosolyogva mondta:
- Ejnye Snoke, ne rémisztgesd a barátodat.  
Amikor Han gyerek volt, vacak kis lényekkel vette magát körbe képzeletben; akit Ben látott, és akit következetesen Snoke-nak nevezett, az valami nagyapó-szerű figura volt, aki (ahogyan abban megegyeztek Leiával ketten egy különösen felelősségteljes este) kimondta azokat a dolgokat, amiket Ben magának nem mert.
Mindig ott volt vele.
Kérdezették, hogy néz ki, és Ben nem tudott felelni.
- Hagyd aludni Bent. Szegény kisbabám. - Leia leguggolt hozzá, és átölelte; megtartották ketten, de Ben hüppögése csak erősebb lett. Átnézett Han válla felett, az ajtót fixírozta, és aztán a szemei kitágultak.

Felsikított.

Akkor minden ajtó kivágódott, és az összes fény lekapcsolódott. Han a csontjaiban érezte a löketet, de csak szorította Bent közelebb.
Rögtön észrevette, hogy a sötétség túlságosan teljes.
Lenézett a városra az üvegfalon túl; egyetlen lámpa sem pislákolt sehol.
A torka elszorult.
Csak azt lehetett hallani, ahogy lélegeznek a sötétben, és Ben a levegőt kapkodva vette és nehezen. Lassan, lassan felzizegtek a vörös tartalékfények.
- Kit látsz? - suttogta Leia. - Snoke volt az ajtóban?
- N-nem. A tanítványa.



cím/ihletadó [zene]//[szöveg]
komment: IGEN // nem

17 megjegyzés:

Sybil írta...

Pici Ben a halálom! Ezt tudnod kellett, igen. Meg az egész megbicsaklott gyerekkora, amin az ember csak egy ilyen fanyar mosollyal tud átlendülni. Vagy esetemben nem is tud tovább lépni. Ezért is vagyok ilyen nagyon nagyon nagyon hálás (mert az vagyok, ja) néked, hogy ez kipattant a fejedből. Mert eddig sajna még nem találkoztam kicsi!Ben ficcel:/ De most kaptam egy édes kis csendes, kusza fogú imádnivalóságot. Szóval köszönöm :3 (Hát a Snoke-os vég meg...hát az meg..hátazmeg. Hát!)

Nussy írta...

Azt a büdös rohadt élet.

Nem tudom, hármójuk közül melyiküket sajnálom a leginkább. Talán Bent? Igen, mert ő a gyerek és ő nem tehet (még) semmiről, de amit vártam, hogy majd akkor Hant és Leiát szarrá hibáztatom, na az nem jött. Üajdhauihdeoiqifh.... Annyira jól meglettek volna ha nincsen Ben, komolyan?? Ezzel akarsz fájdítani?

Baromi jól elkaptad a gyermeki lélek borzongató csücskeit, nagyon, NAGYON hitelesnek írtad Bent, a tétova lépeseit, azt ahogy örökre reménykedő bizalmatlansággal beszél apjával, meg... A szívem szakadt meg, ahogy egyedül állt a hatalmas konyha közepén és próbált vacsorát varázsolni magának. Senki de senki nem figyel rá. Jó, legalább Leiában él a problématudat, még ha ennél tovább nem is jut (és a későbbiekben azt látja a legjobb megoldásnak, ha odaadja egy szem fiát a bátyjának megőrzésre). Elgondolkodtatott, amit pedzegettél: nekem az jött le, hogy Leia amúgy iszonyú gondatlan szülő. Pontosan tudja, hogy a fia le tudja kapcsolni C3PO-t, nem is először csinálná, meg eleve, négy éves gyereket NEM hagyunk magára, és mégis; ha halálra unná magát Ben, akkor is nagyobb biztonságban lenne a munkahelyén, szóval ööö lécci Leia, kapd már össze magad. get your shit together woman!!

Ben meg... Ben. Ben. Édes mogyoróm. A kis plüssfülrágcsálással. ÉS AZ UTOLSÓ MONDATOD NE. Basszus. A négy éves Ben meglátja a huszonéves Kylo Rent és retteg. Én is rettegnék.

Sok mindent szeretnék még mondani, de most mennem kell. Hú. Eleve rohadt jó ötlet volt, amit felvetettél, a megvalósítás is adta és a végeredmény pedig kurvakirály lett. Köszönöm, hogy olvashattam! Nem akarok veled többet beszélni.

(Tök jó, hogy írtál egy Han POV ficet és csak róla nem beszéltem.)

littlemissprimadonna írta...

Jajj, istenek, ez minden creepységével együtt is hihetetlenül bájos *-* meg aztán nem az, de azt lelkesen figyelmen kívül hagyom. Mert úgy nagyon szomorú. És a tény, hogy Ben kikapcsolja C-3PO-t, amikor ő babysittel a legzseniálisabb dolog a világon. A többiről csak annyit, hogy tökéletes, de most az agyam a nem létező családi idillre fókuszál.

Raistlin írta...

SYBIL, pici Ben cuki és creepy és szomorú. Szerintem annyira retteg a dolgoktól, amiket lát és tud, hogy lefojt magában minden haragot és kíváncsiságot és próbál egyszerűen összeszorított fogakkal keresztültotyogni a kicsi életén ~~és én ebbe belehalok~~ (Kylónak lenni legalább ühh, egészségesebb. Picivel. De ez a fic a folytatólagos headcanonom arra, hogy miért nem tudja kifejezni rendesen a dühét és miért olyan fontos neki, hogy a "gyáva és ostoba" Ben Solo halott; A romlás hipotézise című ficben körbebalettoztam ezt, csak az Benre fókuszál és nagyobb időt ölel be.)
Nagyon-nagyon köszönöm a kommentet, minden komment egy újabb ölelés Bennek! :D

NUSSY, énhfhdhahshe. Köszönöm, hogy a nyakadba zúdíthattam ezt, mert nem hagy nyugodni a gondolat a film óta, és próbáltam szavakká artikulálni; és mindig az a kedvenc dolgom, amikor mindenki hibázik, de senkit nem igazán lehet hibáztatni (uwu) Leia pedig -- ezt azt hiszem, jobban ki kellett volna emelnem, de egy meetingre is pisztollyal megy, tudja, hogy ez a galaxis számára nem biztonságos hely, és szerintem úgy van vele, hogy Ben nagyobb biztonságban van egyedül, mint vele egy katonai meetingen, ahol bármikor rajtuk üthetnek, de persze Leia elég intelligens ahhoz, hogy pontosan tudja, hogy még ez sem jó kifogás, de hát beteg volt a pici és sok a lemaradt munka és olyan kis önellátó -- és akkor ott vagyunk, amikor halmozódnak ezek az érvek, de még mindig a rossz döntést hozzuk meg.

Nagyon örülök, hogy hitelesnek érzed négy évest Bent, gyerekeknél mindig rimánkodva írok ("tartasz már abban a fejlődési szakaszban amikor felismered hogy a rajtad kívüli világ nem azonos veled vagy sem?")
Talán még picit siettem is vele, de (ha ennek a ficnek a mentén megyünk) akkor még a nyolc évesen elpasszoljuk Bent is elfogadom, mert ha már most ilyenek történnek, és ez csak egyre gyakoribb lesz, akkor az az a teljesen logikus döntés, hogy oké, bízzuk szakemberre, mert mi ketten kevesek vagyunk ehhez. Csak az egy dolog, hogy Bent tönkreteszi az ereje (és hogy az a pont amikor kiderül hogy Snoke neve megegyezik a Legfőbb Vezér nevével szorosan összefügg Ben jediképzésre küldésének dátumával) - szóval, az ereje nem minden, mert ami ennél is pusztítóbb, az a magánya [De aztán majd Hux?]

És nézzük a dolgok pozitív oldalát, Kylo legalább bizton tudja, hogy creepyn néz ki, mert saját magát félholtra ijesztette. Fő az önbizalom. Haha.

LITTLEMISSPRIMADONNA, horrorfluffot a népnek! Meg egy perces néma csendet szegény C3PO-nak, teljesen traumatizálva lesz, ha magához tér, Anakin szelleme meg mormogva próbálja visszakapcsolni az este leple alatt, hogy "na szép, így bánik az örökségemmel"

D.L.L. írta...

Na az a horror, mikor az utolsó mondatot olvasom, és megszólal a TFK My own enemie(!) c száma, ami ráadásul úgy kezdődik, hogy ,, Hold up
Oh no
Who let them in the door" ez mától official soundtrack.
Amúgy ilyen fájdalmas domestic fluffot sem olvastam még, köszönöm

Raistlin írta...

DLL basszus lebuktam *felragaszt egy álbajuszt, identitást vált és kiugrik az ablakon, amíg azt tátogja, hogy NEM LÁTTÁL SEMMIT"*

Köszönöm a kommentet!

Névtelen írta...

Snoke, mint képzeletbeli barát meglehetôsen félelmetes. Mármint. Snoke.
És ahogy túl sötét van, szegény mókusaink.

Leiai és Han a tökéletlen tökéletes páros, annyira szépek és annyira szólni akarsz, hogy nem fog menni. Össze fog törni.
De nem szólsz, mert szépek.

A húgom is képes felbukni kétszer. Nem lett Jedi.
Bár pici Ben is megragadt volna a szerencsétlenkedésnél.

Igaz, akkor egy fantasztikus karaktert veszítünk, de megérdemelnének egy kis fényt és boldogságot.

Köszönöm

Mitsuki voltam, ha a tablet is akarja

Raistlin írta...

Nagyon örülök, hogy a tablet is így akarta, mert ez most feldobta a napomat ;u; (Hugit azért csekkold midichlorianokért.)

Snoke szerintem így... valamennyire tudja magát álcázni, és talán kedvesebben jön át, na meg bölcs döntés, hogy nem mutatja meg magát. És szegény Kylo akkor találkozik vele és "I'm not even surprised like at this point my life is so fucked up I don't even care anymore") [plusz egyre biztosabb vagyok benne hogy Snoke Kylo ükapja. ~~ami extra creepy yay~~

Névtelen írta...

Zseniális vagy :D
Annyira imádtam Han és Leia kapcsolatát ami a maga módján majdnem olyan önpusztító mint Kylo-é és Hux-é és Úristen, nagyon tetszett ez a se veled se nélküled dolog, ugye lesz még ilyen? *-*

Raistlin írta...

Mindenképp szeretnék, Han és Leia számomra nagyon-nagy OTP, és aktívan foglalkoztat Ben gyerekkora :D Ha tudok újat mondani és úgy ver fejbe az ötlet, akkor lesz még ilyen - és nagyon örülök, hogy tetszett!

margaery. írta...

lassan már védjegyem lesz, hogy késve érkeznek a kommentjeim
fu annyira jól jött most ez a fic, olyan domestic és hátborzongató egyszerre! Leilát imádom, badass, mint mindig, Han pedig olyan szerencsétlen de szerethető :) nagyon érdekes a kettejük kapcsolata, szerintem mindkét karaktert nagyon eltaláltad:) meg persze Benét is, és hát brr, ez a képzeletbeli barátos ötlet nagyon betalált..
a quimby-t pedig én is szeretem^^
xx

ui.: sajnos most csak ilyen kommentre futotta ezen a kései órán.. csak nekem mindig rögtön olvasás után kell kommentet írnom, különben elfelejtem:/

Erosz írta...

Jajj, az az elképzelt este a bárban, aztán az állatkert. Annyira tökéletesen hangzik ez az egész.
"Na de ezt mondom, hát ha anya nem dolgozna annyit, hogyan lenne béke a galaxisban? Hah?"
Na hát ez az, hogy tudja magát megosztani a gyereke és a világ (kis túlzással) sorsa között? Valahogy én is azt vártam, hogy Han és Leia majd okot adnak rá, hogy utáljam őket gyereknevelés terén (amit egyébként gyűlöltem volna), de nem így lett. És én még mindig, azt hiszem örökké ki fogok állni amellett, hogy ők jó család lettek volna. Hogy mennyi mindent tudtak volna együtt csinálni, hogy kicsi Benből micsoda kis csillagközi harcos lett volna az apja oldalán, vagy épp az anyja mellé voksolt volna le, ki tudhatja. De hát erre vannak az AU-k, nem? Jajj, szegény szívem...

És Ben képességei, amit Han csak megpróbál figyelmen kívül hagyni, de Leia már nagyon jól tudja, hogy ez mit jelent. Han csak megpróbálja eltussolni, de annyira létszik rajta, hogy félti is a fiát. A gondolatolvasásról pedig már szót sem ejtek, mert szegény Bennek annyi baja van, az egyetlen ami jó lehet benne, hogy érezheti, tényleg szeretik a szülei.

Ha ott, a hídon (SW7) máshogy dönt Ren, bár nem tudom, tényleg volt-e választása, vagy ha a szülei tudták volna mi lesz (de hogy is tudhatták volna) szerintem képesek lettek volna megváltozni, vagy inkább máshogy gondolkodni. Mármint én mániákusan hiszek abban, hogy Han nem rossz ember és nem is rossz apa, csak rossz döntéseket hoztak. Mindannyian.

Köszönöm a részt (vagy nem is tudom, hogy ezt most folytatásosnak tervezted-e vagy csak egy részesnek).
U.i.: Titkon egyébként nagyon kíváncsi vagyok egy történetre, amiben Ben már Luke-nál tanul és a kettejük kapcsolatáról, persze ez nem kérés volt, vagy ilyesmi :D

Raistlin írta...

MARGAERY, az olvasó sosem késik, az író mindig - fogadd megkésett hálámat és badass!Leia egy kacsintását
(plusz: fem!Hux a Quimby-féle "Legyen vörös"-re?)

EROSZ, no igen - én is szívemből hiszem, hogy ebben a családban ott volt a potenciál, hogy működjön, de valahogy -- rossz helyen voltak és rossz időben mindannyian, és túl sok és túl kevés kompromisszummal, szegény Benem pedig túl hamar született, és rossz csillag alatt.

Pici!Bent ráadásul szerintem nagyon megijeszti, hogy érzi a szülei zavarát és tanácstalanságát, amikor mindentudó lényeknek kéne lenniük; Ben viszont tudja, hogy alig van különbség felnőtt és gyerek között - hogy aligha védhetik meg.

A novellának nem lesz folytatása, de eléggé követi a Psychomachia headcanonjait, szóval értelmezhető annak a részeként; a Luke-kal való kapcsolatát a Mikor nem szörny a szörny?-ben járom körbe egy modern AU keretében

Luca írta...

Szóval az úgy történt, hogy megnéztem az új Star Wars filmet, hiába mondtam magamnak, hogy "inkább nem, kösz, nem lesz az jó". Megnéztem és tetszett. Ideje hát ficeket olvasni és a változatosság kedvéért kommentelni is hozzájuk, mint a régi szép időkben. *guess who's back plays in the background*

"Mindez nem a döntés előzménye volt, hanem utólagos magyarázat." Jaj, ezt nagyon ismerem, amikor valahol mélyen legbelül érzed, hogy elbasztad, de azért megideologizálod és folytatod.

Furcsa, hogy Han és Leia mekkora hatalmas OTP és szuper páros, aztán mégse kellett volna gyereket vállalniuk. Legalábbis nem akkor és ott. Imádom a headcanont, hogy Ben "becsúszott" gyerek, egy végzetes kis hiba következménye. Nem is tudom elképzelni a szüleiről, hogy tervezték vagy akarták volna. Aztán amikor már hoppámegtörtént és ott van a gyerek, akkor már persze akarják és szeretik, de nem igazán tudnak mit kezdeni vele és minden egyes szülői döntésük csak a vészforgatókönyv B-változata. Persze, majd a droid vigyáz rá. Meg majd Luke tanítja. Majd néha azért hazajön apa meg anya. Nem lép életbe a misztikus szülői ösztön, hogy tudják, mit kell tenni. Ezt az egészet gyönyörűen ragadtad meg és írtad le.

"szerintem nagyon megijeszti, hogy érzi a szülei zavarát és tanácstalanságát, amikor mindentudó lényeknek kéne lenniük" <---- Hát még a kommentszekcióban is beleszúrsz egyet a szívembe? Ez fájt. Szegény pici Ben, olyan kis elcseszett kölök.

És amúgy ezt az elcseszett kölköt ijesztően tökéletesen ábrázolod. Ahogyan beszél, ahogyan a reggelire való kukoricapelyhet ebéd címszóval eszi vacsorára, ahogyan azt a ronda kis plüsst rágja, ahogyan felriad az ágyában és hüppög, de a "rendes" sírásról már leszokott, ahogyan erősnek és nagynak akar látszani, mert máris szégyelli a gyengeségét... minden kis rezdülése annyira tökéletesen Négyéves Kis Ben Solo. Persze Han és Leia ábrázolása is mesteri, de egy gyerek ilyen szintű karakterizálása sokkal inkább meglep és megragad. Csodás.

A legjobb egyébként a Han POV, ahogyan nem tudja vagy nem akarja felfogni, mire képes a fia, és hiába tudja, hogy mellette kéne lennie, csak elcsászkál, a fene belé. Közben meg süt minden sorból, hogy mennyire szereti Bent, ami külön fájdalmas a film eseményeinek ismeretében.
"- Ugye nem vagy lázas, csöpp?" CSÖPP! Meghalok. Ez milyen cuki szó már.

Snoke CREEPY. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.

A vége meg annyira tökéletes, kirázott tőle a hideg.

A "flangst" definícióját ezzel kéne illusztrálni, ami azt illeti, mert bájos kis pici Ben a diszfunkcionális családjával és a rájuk vetülő baljós árnyakkal (pun intended)... na. Flangst.

Raistlin írta...

Hopp, egy LUCA! Szia megint, szuper itt látni téged - teljesen megértem az ellenérzéseidet az új filmmel kapcsolatban, én kézzel-lábbal tiltakoztam ellene.

Csak aztán.

Csak aztán meg.

Mindig őrülten megkönnyebbülök, ha sikerül gyerekekről írnom, mert amúgy kínosan nem értek hozzájuk, csak közben meg a hideg kiráz amikor filmekben cukin gügyögve kurva komplex és értelmes mondatokat raknak össze és mindig jókor szólalnak meg és épp csak legördül egy harmatos könnycsepp a pufók orcájukon... mármint nem. Nagyon nem ilyenek. Mind mások, de egyik sem ilyen. [Egy perces néma csend a kilenc éves Anakin Skywalkernek aki még soha nem hagyta el a bolygót és egy PILLANATRA NEM VOLT MEGSZEPPENVE SEMMITŐL MI A FRANC]

Ben egy csöpp. Ez van. Aki rosszkor csöppent Leiáék életébe tényleg, meg... nem mondom, hogy nem lehetett volna gyerekük soha, de ráadásul a házasság is rosszul áll nekik, sokkal működőképesebb lett volna egy intergalaktikus on/off románc és amikor mindenki lenyugodott egy kicsit akkor jöhet a gyerek ők meg mehetnek mindenhova. Leiának például nagyon jó szülői mintája van Organáékkal; Han gyerekkoráról mindig mást mond a kánon és akkor se sokat, de én maradtam azon a vonalon, hogy abúzív szülők, és úgy vettem, hogy ez benne van a félelmében, amikor Benhez közeledik; mert nem akar olyan lenni, mint a saját apja volt, de nincs előtte más.

(Nussyval titokban beszélgetünk róla néha, hogy Kylo és Hux gyerekeinek mennyi esélye lenne a boldogságra, és arra jutottunk, hogy megdöbbentően sok, de legalább tíz évig nem akarok Kylo kezében gyereket látni. Addigra meg úgyis meghal. Hahahaha.)

Imádom a Baljós Árnyak punt - köszönöm!

Dorottya Szabó írta...

Nagyon jól működött itt a Han POV, ahogy tényleg jelen van minden pillanatában a se-veled-se-nélküled, ahogy látja, milyenek lennének együtt (és titkon még azt is látja, hogy tudna annál jobbat), de közben már ahogy odaér, tudja, hogy elvágyik. Azt hiszem, legjobban abban a mondatban éreztem együtt vele (talán mert az volt az, amiről szó szerint el tudtam képzelni, hogy gondolja és nem érzi, de kimondani nem tudná nélküled), amikor szinte várja, hogy Ben hozzávágja a plüsst.
Imádom Leiát is ebben a részben, azt hiszem, ha valaki ezentúl megkérdezi tőlem, ki Leia Organa, ezzel fogok válaszolni: "Leia kihúzta magát ültében; Han kis híján kibillent az egyensúlyából, de aztán Leia átvetette a bal lábát a vállán, mintha mi sem lenne természetesebb. A térdét behajlítva billentette közelebb.
- Mit láttál? " Tudom, hogy ez egy apró gesztus, de valahogy nekem nagyon leia. És külön köszönöm, hogy beszél az erőérézékenységéről.
(picibenről szándékosan nem írok, mert szomorú)
Köszönöm!

Raistlin írta...

DOROTTYA, halálosan rettegtem a Han POVtól, nagyon-nagyon örülök, hogy úgy érzed, működött! Rengeteget jelent, hogy a karakterekben meg tudtad találni önmagukat; ez a történet végül is róluk szól - egy egész élet egyetlen esetében & all that. Szerettem írni, és öröm volt megosztani - nagyon boldog vagyok, hogy olvasóra lelt benned ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS